A keleti és nyugati RPG-k közötti különbséget a jártasabbaknak nem kell elmagyarázni – de vajon mi módon lehetne barátságosan tálalni ezt azoknak, akik csak most ismerkednek a videojátékok ezen műfajával? Vélhetőleg valami ilyesmi járhatott a norvég Snowcastle Games fejlesztői fejében, amikor 2016 szeptemberében Festival of Magic alcímmel kiadták az Earthlockot PC-re, Macre és Xbox One-ra – amit aztán tovább reszeltek, finomítottak, megszabadítottak az alcímétől, majd 2017 januárjában kiadták PS4-re, 2017 szeptemberében Wii U-ra, majd pár hete Switchre is. Ez utóbbi verziót kaptuk meg tesztelésre – lássuk, miből élünk.
Skandináv barátaink próbáltak egy érdekes világot teremteni, ez nagyjából sikerült is. Sajátosan keveredik a fantasy és a steampunk stílus, igyekeztek új fajokat is kitalálni: Gnart például egy „varacskos nyúl”, és a háttér is rejt magában lehetőségeket. Umbra világa ugyanis egy kataklizma következtében megállt, így van egy sivatagos és egy fagyos része, a kettő között meg egy vékony sáv, ami lakható. Kezdetben egy Amon nevű kincsvadásszal és Banjo nevű bácsikájával indulunk neki a sztorinak, később viszont már egy 6 főre duzzadó csapatot kommandírozhatunk.
A történet maga eddig különösebben mély nyomot nem hagyott bennem, bár nem értem még a végére (nagyjából 20 óra van benne, ha nem vesszük túl komolyra a mellékküldetéseket), és persze full lineáris az egész. Ez mondjuk JRPG sajátosság inkább, semmint hiba, hiszen a nyílt világú kalandozások a nyugati szerepjátékokra jellemzőek jobban. A harc is a keleti hagyományokat követi: körökre osztott, relatíve sok taktikai lehetőséggel – csak épp a bossharcokat leszámítva kicsit könnyű lett (annyira beképzelt nem vagyok, hogy magamat különösebben nagy taktikusnak tartsam). Annyiban modernizáltak viszont a formulán, hogy bejött a craftolás, mint lehetőség – bár ez nekem kicsit összecsapottnak tűnik, mintha csak azért lenne itt, hogy benne legyen. De legalább egyszerű, és nincs fölöslegesen túlbonyolítva. A fejlődés viszont egész érdekesen van megoldva: képességfa helyett egyfajta „képességtábla” van, amelyen van pár fix mező adott perkökkel – ezeket viszont mi tetszőleges módon köthetjük össze képességkártyákkal, amelyekből többfajta is van: van, ami a támadási képességeinket gyúrja fel egy kicsit, van, ami a mágikusakat és így tovább.
A külcsínért és a hangokért a jól bevált Unity motor felel, és tökéletesen passzol a játék audiovizuális designjához (no meg mivel nem olyan étvágyú, mint mondjuk a Doom vagy a Skyrim, érezhetően tovább lehet handheld módban akkuról tolni). Vér egy csepp sem folyik benne, így valamilyen szinten gyerekbarát a cucc. Beszélt szöveg nincs, mindent olvasni kell, ezzel viszont valahol együtt jár az, hogy egy idő után óhatatlanul is monotonnak kezd hatni az összes hanghatás és zene, pedig egyáltalán nem rosszak ezek sem.
Ha a Lost Sphere-re Zoo_Lee barátom azt írta, hogy kezdők számára nem tudja őszinte mosollyal ajánlani, akkor én erre azt tudom írni, hogy az Earthlockot én viszont igen! Van az úgy, hogy az ember semmi különöset nem akar, csak egy jót szórakozni: ezt az Earthlock maradéktalanul tudja biztosítani – pont emiatt nemcsak a JRPG-vel ismerkedőknek, hanem veteránoknak is tudom ajánlani, hiszen az esszenciális dolgokat szépen hozza. És ha végigvittük, lehet várni a következő két részt, ugyanis Amonék története trilógiának van tervezve.
