A történelem egyik legérdekesebb korszaka volt a XVIII. század, vagyis az 1700-as évek. Hogy csak néhányat említsünk az ekkori eseményekből: Londonban megalapítják az első szabadkőműves páholyt. A tengerentúlon vadul megy a francia, brit és spanyol terjeszkedés – többnyire egymás kárára. Megalapítják az Amerikai Egyesült Államokat, az első elnök Washington. Örökösödési háború Európa szinte minden égtáján. Megkezdődik az ipari forradalom, megjelenik az első gőzgép. Kitör a francia forradalom, megrohamozzák a Bastille-t. Napóleon államcsínnyel veszi át a hatalmat Franciaországban.
Szóval viharos korszak volt ez a XVIII. század, vagyis tökéletes terep egy olyan kalandjáték számára, amelyben a misztikum és a titokzatosság kézen fogva járkál a történelmi hitelességgel és a korszak nem egy híres alakja is felbukkan. Nagyjából ilyen játék lett a Big Bad Wolf stúdiójában készült és még mindig készülő The Council. A fejlesztők a történetet öt epizódra bontva tárják elénk, amelyből az első két fejezet már elérhető.
A The Council egészen pontosan 1793-ban játszódik, mi pedig Louis de Richet bőrébe bújhatunk. Louis egy titkos társaság, a Golden Order tagja, amely okkult tudományokat és ereklyéket tanulmányoz. A rendet hősünk anyja, Sarah Faustine de Richet alapította, aki meglehetősen keményen bánt mindig is egy szem fiával, de jó oka volt rá. Louis ugyanis a rend vezetői posztjának első számú várományosa, így igen komoly felelősség zúdulhat bármikor a nyakába. Csakhogy egy nap Louis üzenetet kap egy bizonyos lord Mortimertől, amelyben arra kérik, hogy haladéktalanul utazzon el a lord magánbirtokára, amely történetesen egy távoli szigeten található. Lord Mortimer azt is elárulja levelében, hogy miért is kellene hősünknek a szigetre utaznia: mert Sarah, az anyja titokzatos körülmények között eltűnt, és talán ő lehet az egyetlen, aki megtalálhatja.
Nagyjából így kezdődik a The Council első fejezete, mi pedig ott vehetjük át az irányítást, amikor Louis megérkezik lord Mortimer szigetére. Rögtön a játék legelején ízelítőt kapunk a fejlesztők által nagyon sokat emlegetett dialógusrendszerből is, amely a játékmenet egyik tartópillére. Ahhoz ugyanis, hogy esélyünk legyen sikerrel járni a szigeten, az ott tartózkodókkal való kapcsolatunkon nagyon sok múlik. Márpedig a szigeten igen illusztris társaság gyűlt össze, hogy más ne is mondjak, Washington és Napóleon is tagja a bandának, de van még itt bárónő és lord is persze. Lényegében a mindig álarcot viselő cselédség után nagyjából mi képviseljük a legalacsonyabb társadalmi rangot a szigeten, ennek ellenére látszólag mindenki kedélyesen fogad minket. A hangsúly a látszólagon van, ugyanis a The Councilben soha senkivel kapcsolatban nem lehetünk biztosak semmiben. Az egész játékot átitatja a titokzatosság és a misztikum. Már csak azért is, mert ugyebár lord Mortimer szigete ad otthont egy titkos társaság találkáinak, amelynek a fent említetteken túl anyánk is tagja.
Hogy ne csak egy hagyományos beszélgetős kalandjátékról legyen szó, arról a szerepjátékos elemek és a jól kitalált játékmenet gondoskodik. A szerepjátékos vonalat a játék legelején ránk erőltetett szakmaválasztás, majd az erre épülő képességszerzés képviseli. Ennek azért van jelentősége, mert a dialógusok és a nyomozás során új válasz(tási)lehetőségeket adnak a kezünkbe. És, ha már ennyiszer szó volt a beszélgetésről: a The Council gerincét a nyomozás, a többi szereplőről való minél több és személyesebb információ megszerzése, majd a velük folytatott beszélgetések során ezek könyörtelen felhasználása adja. De a játékban nem feltétlenül van jó és rossz megoldás, inkább csak ilyen vagy olyan irány, annak függvényében, hogy mikor kivel hogyan alakul egy-egy párbeszéd. Időnként meg is kell győznünk társalkodópartnerünket, hogy ezzel elérjük éppen aktuális célunkat.
A játékmenet tehát nincs túlbonyolítva, ugyanakkor jól átgondolt és szórakoztató. Ehhez pedig sokat hozzátesz a sajátos látványvilág, amely valahol a Preyt és a Dishonored játékokat idézi. Környezetünk nagyon szépen megtervezett és lemodellezett, ugyanakkor a szereplők egy picit (szándékosan) baltával faragottak. Ez a kettősség pedig nagyon jól mutat, megítélésem szerint remekül passzol a játék sajátos hangulatához. Mert a hangulat az egyik, ami végig elviszi a játékot a hátán. Remek párbeszédekbe bonyolódhatunk történelmi alakokkal, közben egyre sötétebb és misztikusabb dolgokra derül fény.
Aki tehát szereti a természetfeletti és a történelmi hűség között finoman egyensúlyozó kalandjátékokat, annak a The Councillel mindenképp érdemes tenni egy próbát. Persze ez sem tökéletes játék, plusz idővel a párbeszédek jellege is kiismerhetővé válik. Emellett én az epizodikus formátumban sem feltétlenül hiszek, de persze ez teljesen szubjektív vélemény. Jelenleg tehát az ötből két epizód érhető el, a harmadik megjelenéséről azonban egyelőre nincs hír. Remélhetőleg a teljes sztorit megkapjuk még idén...
