A gamescom – vagy bármilyen hasonló rendezvény – vegyesen szól a nagy, AAA-kategóriás fejlesztésekről, mint például a legújabb Assassin’s Creed vagy Call of Duty, a közepes méretű kiadók/fejlesztők játékairól (mint mondjuk a Dying Light 2), valamint az indie fejlesztésekről. Az utóbbiakkal Kölnben számos helyen találkozhattunk: a külön indie részlegen, az egyes országok pavilonjaiban vagy kisebb-nagyobb kiadók részlegénél. A Harold Halibut bemutatójára egy sok céget összefogó pavilon egyik szobájában, a Curve Digital kiadónál került sor.
„A kézzel készített kalandjáték” – így szól a Harold Halibot szlogenje, és ez többet jelent annál, minthogy a billentyűzetüket a kezükkel püfölik a fejlesztők. Minden egyes szereplőt gyurmabábként alkottak meg, ruháikat varrták, ragasztották, minden tárgyat gondosan kifaragtak, összeraktak, a díszleteket kivágták kartonból, kifestették és így tovább. Majd amikor megvoltak, bescannelték mindet, és bepakolták a játék motorjába, ami így a kockázásos technikával (stop-motion) rögzített filmekhez hasonló eredményt ad. Így állt össze ez a point-and-click kalandjáték, amely egy ismeretlen, vízzel elárasztott bolygóra, pontosabban egy arra lezuhant űrhajó roncsára vezet. Főhősünk Harold, a gondnok – vagy talán inkább a mindenes a megfelelő kifejezés –, aki próbál segíteni a tudósoknak az űrhajó újraindításában.

Egyértelmű, hogy a fejlesztők más indie csapatokhoz hasonlóan a megvalósítással szeretnének kitűnni a konkurensek közül, és ezzel nincs is gond, játékuk tényleg jópofán néz ki. A gamescomon látott összkép valahogy mégis kicsit fura, esetlen volt számomra. Bár ez részben betudható annak, hogy egy még befejezetlen játékról beszélünk, amelyből még elég sok dolog hiányzott, és könnyen lehet, hogy a megjelenésig még sokat csiszolnak az egészen a kis kölni fejlesztőcsapatnál. Reméljük, finomítanak még az irányításon és az összhatáson, és egy újabb gyöngyszemmel bővülhet majd a kalandjátékok palettája.