Nincs tökéletes játék. Nem volt, nincs és soha nem is lesz. Ez épp olyan egyetemes törvény, mint az, hogy a Blizzard minden új játékát akkor adja ki, „when it’s done”. Persze minden videojátékos korszakban voltak olyan stúdiók, akik egész közel kerültek ehhez. A 2000-es években a Rockstar Games az egyik ilyen, hiszen majdnem minden, amihez nyúltak, arannyá változott. A leghíresebb a Grand Theft Auto sorozat ugyebár. De említhetjük a Max Payne harmadik részét vagy az L.A. Noire-t (bár annál csak kiadóként működtek közre). És persze nem mehetünk el szó nélkül a Red Dead Redemption mellett sem. Mindegyik képes volt valami olyat mutatni, amit addig más játékokban nem láthattunk. A stúdió legutóbb 2013-ban jelentkezett új játékkal, de ha figyelembe vesszük, hogy a GTA V három premierrel is rendelkezett, akkor is legutóbb 2015-ben. Ideje volt hát, hogy valami újat tegyenek le az asztalra. És ha már így tesznek, akkor az legyen ismét korszakalkotó.
Mindaz, amit kapunk, a legapróbb részletekig jól átgondolt.
Előre bocsátom, a Red Dead Redemption 2 bármilyen zseniális játék is, nem lett korszakalkotó. Nem lett az, mert bár majd’ minden elemében hibátlan, igazán komoly újítást nem mutat fel, mint tette azt például a Grand Theft Auto III annak idején. De mindaz, amit kapunk, a legapróbb részletekig jól átgondolt, kiforrott és remekül működik.
Történetünk a klasszikus értelemben vett vadnyugat alkonyán játszódik, az 1800-as évek legvégén. Az átalakulás korát éljük, amikorra a törvény már nem csak holmi írott szó, lassan érvényt is szereznek neki az őrei. Az egykor a vidéket uraló törvényen kívüli bandákat apránként felszámolták, a városokban immár többnyire rend és béke uralkodik. Persze egy-egy kocsmai verekedés még becsúszik, ahogy vannak útonállók is, de ekkor már nem feltétlenül volt kifizetődő buli kendőt húzni az arcunk elé, és vonatot rabolni. De mégis akadnak még olyan arcok, akik úgy érzik, számukra csak ez az egy út járható. Akiknek a tisztes földművelés vagy állattenyésztés nem pálya, akik a letelepedés helyett folyamatosan mozgásban maradnak inkább. Ilyen a Dutch által vezetett van der Linde banda is. De igazából a banda kifejezés nem a legjobb. Mert milyen kép is ugrik be, ha azt mondjuk, vadnyugati banda? Két-három, legfeljebb fél tucat borostás, rosszul öltözött, sárga fogú gazfickó, akik mindig két nagy szikla között vernek tanyát valamely városka közelében, amelynek bankját aztán rendszeresen ki is fosztják. Ehelyett az RDR2-ben egy kisebb közösséget ismerhetünk meg, amelyben férfiak és nők tartanak össze. Mindenkinek megvan a maga szerepe, feladata. Amíg a férfiak egy része vadászattal vagy épp nem túl legális módszerekkel szereznek betevő falatot a csapat számára, addig a nők a tábort gondozzák. Inkább tűnik az egész egy vándorcirkusznak, illegális kivitelben. Ahol a bohóc szó nélkül meghúzza a ravaszt, ha a szükség úgy diktálja.
Nos, a van der Linde banda egyik veterán tagját, Arthur Morgant irányíthatjuk, aki a bandán belüli hierarchiában is előkelő helyet foglal el. Az eseményekbe egy balul elsült rablás után csöppenünk bele, amikor is a tél kellős közepén próbálunk meg menedéket találni a hegyek közt. Miután ez sikerült egy kidőlt-bedőlt viskóban, a közelben rábukkanunk egy rivális bandára is, akikre rá is rontunk. Bár a dolgok végül a mi javunkra dőlnek el, túl sokáig nem maradhatunk egy helyben. Szerencsére az egyik öreg ismer egy helyet picit délebbre és keletre, ahol hosszabb távon is tábort verhetünk egy bizonyos Valentine nevű városka szomszédságában. Így is teszünk, ezzel pedig kezdetét veszi egy hegyeken-völgyeken átívelő kaland.
A Red Dead Redemption 2 a Rockstartól megszokott történetvezetést követi, vagyis remekül megtalálták az egyensúlyt a teljesen szabad mozgástér és a sztoriközpontú küldetések között. Arthurral lényegében teljesen szabadon lovagolhatunk körbe az egész vadnyugaton, és bármennyi időt eltölthetünk két küldetés között. Ha viszont úgy határozunk, akkor darálhatjuk befelé azokat is. Nyilván a legjobb élményt e kettő vegyítése adja, hiszen a küldetések során is bejárhatjuk nagyjából az egész világot. Ha pedig valahol érdekes helyszínbe botlunk, ott elidőzhetünk addig, amíg kedvünk tartja.
A Red Dead Redemption 2 világa tényleg él és dinamikusan változik.
Tennivaló pedig akad rengeteg. Hagyományos értelemben vett mellékküldetések is vannak, időnként olyan NPC-kbe botlunk, akik megbízhatnak minket különféle feladatokkal. Ezeket persze nem kötelező elvállalni, de érdemes, mivel változatosak, és gyakran nagyon viccesek is. De ami ennél sokkal jobban működik, azok a véletlenszerűen felbukkanó események. Ilyenkor tényleg megmutatkozik, hogy a Red Dead Redemption 2 világa nem csak előre szkriptelt folyamatokból épül fel, hanem tényleg él és dinamikusan változik. Volt, hogy a pusztán lovagoltam keresztül, amikor egyszer csak banditák támadtak rám. Vagy belebotlottam egy életéért küzdő fickóba, akit kígyómarás ért.
A játékban nagyon fontos szerepe van a jó és rossz viselkedésnek. Ez nagyjából meghatározza a környezetünk hozzánk való viszonyát is. Ha adunk a külcsínre, Arthurt is sokkal szívélyesebben fogadják majd mindenütt. Ha viszont hagyjuk, hogy arcát ellepje a borosta, haja kócos fürtökben csüngjön, ruhájára pedig rászáradjon a mocsok, akkor messziről kerülni fogják. Ugyanígy nem mindegy, hogy a szembejövő emberekhez hogy állunk hozzá. Mi dönthetjük el, hogy üdvözöljük őket vagy beléjük kötünk. Előbbivel akár olyan beszélgetések is kibontakozhatnak, amelyek egészen megdöbbentő részletességgel reflektálják az aktuális eseményeket, szituációt. Utóbbi meg egy jó kis utcai bunyóba torkollhat. Ez egyébként szintén a játék egyik erőssége: a verekedések nagyon jól néznek ki. Bár alapvetően nincs túlbonyolítva az irányítás, a karakterek mindig alkalmazkodnak környezetükhöz. Az ütéseknek pedig nyoma marad. Ha jól elagyalnak minket, Arthur bizony csupa kék-zöld folt lesz, vérzik a szája, bedagad a szeme. Az animációk pedig még a Rockstarhoz képest is a csúcsot súrolják, soha nem találkoztam darabos vagy megakadt mozdulatokkal. A mozgások minden körülmények között idomultak a helyzethez.
Egy nyílt világú játékban nagyon fontos, hogy legyen mivel elfoglalni magunkat. E téren sem lehet panaszunk. A Red Dead Redemption 2-vel akár hetekig elszórakozhatunk úgy, hogy egyetlen küldetést sem teljesítünk. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy rengeteg tevékenységgel foglalkozhatunk, másrészt pedig annak, hogy ezek egytől egyik aprólékosan ki vannak dolgozva. Utóbbi dicséret és kritika is egyben. Dicséret, mert érződik, hogy a Rockstar nem spórolt semmin, nem akart kompromisszumot kötni semmi miatt. Így az egész játékra olyan elképesztő részletesség és aprólékosság jellemző, mint egyetlen másikra sem. Kritika is ugyanakkor, mivel idővel ez az aprólékosság bizony vontatottá, kicsit lassúvá teszi a játékot. A vadászat például nem csak annyiból áll, hogy meglátunk egy szarvast, fogjuk a puskát, aztán durr. Először a nyomait kell felkutatni, majd ezeket követve becserkészni az állatot. Az sem mindegy, hol találjuk el, mert ha nem akarjuk, hogy szenvedjen, célszerű egy lövéssel leteríteni. Ha elkaptuk, jöhet a piszkos munka. Egyrészt a szenvedő állaton könnyítenünk kell, másrészt ezt követően meg kell nyúznunk. Illetve utóbbi nem muszáj, de így jobb pénzt kapunk érte. A lenyúzott prémet összetekerve a hátasunkra erősíthetjük, majd ugyanígy a megnyúzott testet is. Ezt követően vagy a táborunkba vagy a legközelebbi településre lovagolhatunk, ahol eladhatjuk az árut. Vagy a táborban megfőzhetjük. De itt még nincs vége. Ha igényesek vagyunk, a véres tetemtől összemocskolt lovunkat is le kell még csutakolni. Nos, ez már leírva is hosszas feladat, csakhogy ennek minden egyes elemét részletesen animálták, beleértve a nyúzást is. Nem csak két imitált mozdulat, hanem egy nagyjából 5-6 másodperces szeletelés (amit végig is nézhetünk). Ez az első időkben hatalmasat dob a beleélésen. Ugyanakkor idővel rendkívül lassúvá, frusztrálóvá is válhat, ha már a 42. vadat kell ugyanígy elkapnunk.
A lovakat nem elég megszerezni, gondoznunk is kell.
Ha már szóba kerültek a lovak, a vadnyugaton ők voltak a legértékesebb állatok, hiszen nemcsak a munkához lehetett befogni őket, de a közlekedés legnépszerűbb alternatíváit is ők adták. Így a játékban is fontos szerepet kapnak. Több fajta közül lehet válogatni, azokon belül is vannak erősebb és gyengébb vérvonalak is. A minőségi hátas rengeteg pénzbe kerül, de persze úgy is dönthetünk, hogy lótolvajnak állunk, vagy épp egy musztángot próbálunk meg megszelídíteni. De a lovakat nem elég csak megszerezni, gondoznunk is kell. Etetni, csutakolni, becézgetni, megnyugtatni. Ezzel pedig folyamatosan erősíteni a köztünk lévő köteléket, ami idővel sok előnnyel jár. Lovunk sokkal hűségesebb lesz, messzebbről is értünk jön, ha füttyentünk. Nőhet a teherbírása, az állóképessége és persze a sebessége is. Ugyanakkor egy gondatlan tűzpárbajban akár el is pusztulhat.
De nemcsak a hátasunkra kell odafigyelni, hanem saját magunkra is. A Rockstar Arthur esetében is szerepjátékokat megszégyenítő részletességre törekedett. Kb. csak a zokniját és alsógatyáját nem lehet lecserélni, minden mást igen. Ha betévedünk egy boltba, egy Arany Oldalak méretű katalógusban válogathatunk a ruhák, kalapok, csizmák, sarkantyúk, övcsatok, hózentrágerek között. De választhatunk kendőt és oldaltáskát is magunknak. Ugyanígy ételeket, italokat, szereket, összetevőket is vásárolhatunk, illetve lovunknak is itt szerezhetünk be felszereléseket. Fegyvert persze nem a sarki fűszeresnél árulnak, ehhez külön üzletbe kell betérnünk, de megéri. A fegyverek száma is nagyon bőséges, ráadásul ezeket karban is kell tartanunk, picit még fejleszthetjük is őket.
A harcrendszer tipikusan rockstaros: pörgős és könnyen megtanulható.
Ha már van fegyverünk, azt elég gyakran használnunk is kell. A harcrendszer tipikusan rockstaros, vagyis dinamikus, pörgős, könnyen megtanulható. Én ugyan sok év után is hajlamos vagyok küzdeni a kontrolleres célzással (sok játékban még rásegítéssel is), itt valahogy ezzel nincs gond. A célkereszt segítséggel a legközelebbi ellenfélre ugrik, de persze nem céloz helyettünk, tehát nincs instant fejlövés állandóan. Plusz a mozgó célpontok esetében sokkal pontatlanabb is. Ennek köszönhetően sosem érezzük magunkat terminátornak, akár már a két-három fős túlerős is komoly gondot okozhat. Az MI ugyanis nem rohan bután a vesztébe, mindig fedezékről fedezékre mozog és megpróbál bekeríteni minket. Ez pedig nagyon látványos, izgalmas csatákat eredményez.
Az összhatás a tökéletesség határát súrolja.
Oké, a játékmenetről ódákat zengtem, de nem véletlenül. A Red Dead Redemption 2 tényleg olyan jó, mint azt előzetesen vártuk. És ráadásul még mocskosul jól is néz ki. A grafikai szépség mindig is szubjektív tényező volt, de számomra az összhatás a legfontosabb. Ha ez jó, beszélhetünk akár egy 8-bites alkotásról is, tetszeni fog. Nos, az RDR2 esetében pontosan ez az összhatás az, ami a tökéletesség határát súrolja. Ha közelről vizsgáljuk a karaktereket vagy a tereptárgyakat, kiszúrhatjuk tökéletlenségeiket. De ha csak hátradőlünk a kanapén, és lovaglunk bele a naplementébe, akkor könnyű belefeledkezni, hogy ez bizony nem egy film, hanem egy játék. Ennek viszont ára is van. A játék ugye (egyelőre?) csak PlayStation 4-re és Xbox One-ra érhető el. PlayStation 4-en pedig előfordult – főleg városokban –, hogy leesett a teljesítmény. Nem drasztikusan, de észrevehetően, főleg kameraforgatások alatt. Van tehát még min csiszolnia a készítőknek, de ennél komolyabb technikai hiányossággal nem találkoztam.
Lassan zárom soraimat, hiszen még mindig rengeteg tennivaló vár rám is a vadnyugaton. A Red Dead Redemption 2, ahogy már írtam, nem lett korszakalkotó. De számos tekintetben egy a tökéletesség határát súroló játék. Nemcsak a remek grafika vagy a megdöbbentően aprólékos játékmenet, hanem bizony a nagybetűs HANGULAT miatt is. Ha más nem is, ez végig elvinné a hátán Arthur Morgan történetét. De szerencsére nincs erre szükség, mivel a Rockstar ismét egy olyan játékot tett le az asztalra, amelyről még hosszú évekig fogunk beszélni. És ne feledjük, hogy novemberben rajtol a Red Dead Online, vagyis a játék multiplayer része.
