Az Earthfall számomra a nyár egyik legnehezebben értékelhető játéka volt. Képtelen vagyok rossznak nevezni, mivel kellemesen elszórakoztam vele több órán át, ám a soványka tartalom, a Left 4 Deadből kissé pofátlanul lekoppintott játékelemek és az alacsony játékosbázis mind olyan tényezők voltak, amelyek ellehetetlenítették, hogy jónak nevezzem, vagy őszintén, bátran ajánlhassam érdeklődőknek.

A fejlesztők is érezték a nem túl fényes fogadtatás hatásait, így augusztustól egészen október végéig havi rendszerességgel adtak ki nagyobb, ingyenes DLC-ket a játékhoz, amelyek új tartalmakkal, pályákkal bővítették a repertoárt, valamint nemrég végre egy ingyenes, masszív árcsökkentéssel egybekötött hétvégét is indítottak Steamen.
Kérdés, mindez elég volt-e ahhoz, hogy mentse a menthetőt, és olyan címmé bővítse a földönkívüli mutánsok irtását, amely kötelező vétel minden kooperatív lövöldékért rajongó játékos számára. Ennek eldöntéséhez vegyük sorra a három DLC-t, amelyeket az ingyenes hétvégének köszönhetően végre volt alkalmam más játékosokkal is alaposan letesztelni.
Az első az Inferno, amely hatalmas mennyiségű hibajavítás mellett egy új pályát, a címszereplő, lángoló erdőben játszódó Infernót tette játszhatóvá, valamint néhány új fegyverrel, új skinekkel és új ellenfélvariációkkal (a korábbi zöld, savköpkődő lények és a Sapper nevű, kétlábon járó gázfelhő tüzes változatai) bővítette az alapot. Az Inferno inkább tekinthető egy jelentősebb ráncfelvarrásnak, mint teljes értékű kiegészítőnek – az új pálya rövidke, alig 20 perc alatt gond nélkül végig lehet rohanni rajta, a látványt leszámítva még az új ellenféltípusok ellenére sem nyújt sok újdonságot a játékosoknak.

A szeptember végi Militia azonban még ennél is soványabb, az újdonságai ugyanis kimerülnek néhány karakter- és fegyverskinben, valamint egy új fegyverben, a gránátvetőben. Olyan, mintha a fejlesztők mindenképp fent akarták volna tartani a rendszeres frissítések látszatát – miközben tartalmilag eltörpül az augusztusi, októberi addíciók között, konkrétan a játék hírei között kellett visszaolvasnom, mit is csinált, annyira észrevehetetlenek voltak az „újdonságai” több pálya újrajátszása után is.
Végül az októberi Invasion az utolsó, egyben legméretesebb újítás, amely további finomhangolások mellett egy új játékmódot, az Invasionre keresztelt hordát dobta be a klasszikus kooperatív mód mellé, rögtön négy új pályával, valamint szintlépések és egy perkrendszer társaságában. Ahogy az alapjáték legfőbb inspirációja a Left 4 Dead volt, az új játékmódé a Call of Duty zombi módja. Legfőbb elemei a rohamok után fokozatosan megnyíló pálya, a hullámok teljesítéséért kapott pontok, a pontokból pedig fegyverek, skillek vásárlása, csapdák állítása és indítása.

Ez még önmagában jól is hangozhat, ám a négy pályából mindössze kettőn találtam működőképesnek, élvezhetőnek a koncepciót, a bányában és atomerőműben játszódó szintek ugyanis zárt tereikkel és a csata effektparádéjával néha egyenesen átláthatatlanná tették a harcmezőt, és meglehetősen kiegyensúlyozatlanná az olyan későbbi hullámokban érkező felállásokat, amikor egyszerre két bestiával, vagy egy bestiával és egy whiplashsel szemben kellett helytállnunk.
A fejlődési rendszer pedig szintén csak papíron hangzik jól, a gyakorlatban meglehetősen átgondolatlannak éreztem. A jutalmak, amelyeket profilunk szintlépéseivel kapunk, közel sem olyan motiválóak, mint ahány óra a megnyitásukhoz szükséges. Az 50. szint a maximum, amellyel minden karakterünkre Men in Black jellegű öltönyt és napszemüveget ölthetünk, az addig megnyitható zombi, élénk luchador kosztümök és fegyverfestések nem biztattak túlzottan arra, hogy beleöljem a maximumhoz szükséges időmennyiséget.

Hasonló a helyzet a perkökkel is, amelyeket a Killing Floor szériához hasonlóan azzal oldhatunk fel, hogy egy-egy tevékenységet többször elvégzünk – viszont a követelmények brutálisan magasak, az értük kapott jutalom pedig (több mint hetven alkalommal meggyógyítani egy csapattársat cserébe, hogy a medkitek gyorsabban használhatóak legyenek) ahhoz képest nem sok, és valószínűbb, hogy mind a négy Invasion pályát megunjátok, mire legalább párat feloldanátok.
Az Earthfall DLC-k kapcsán így a konlúzióm sajnos az, hogy bár az ötlet és a lelkesedés jó volt, a végeredmény sajnos hagyott maga után némi kívánnivalót. Talán ha már eleve a megjelenéskor ezekkel együtt érkezik, egy erősebb címként került volna az asztalra. Így viszont, főleg, ha tartalmi frissítések terén az Invasion volt a végszó, egy budget kategóriájú, uborkaszezonra épp jó kooperatív lövölde, amelynek alapára még mindig magasabb az értékénél, és amely átgondoltabb, megfontoltabb prioritással lényegesen jobb is lehetett volna.