Ebben a rohanó világban – kezdhetném a cikket, ha szeretném a közhelyes kezdéseket. Szóval manapság, amikor a család–munka–szórakozás háromszögben elég nehéz megtalálni az egyensúlyt (oké, nyilván akkor sem volt könnyű, amikor a munkaidő nem 8, hanem napi 16 óra volt), néha jól jöhet, ha van olyan játék, ami elé le lehet ülni akár tíz percre is. A Book of Demons pont ilyesmivel kecsegtetett: ha nem érsz rá egész délután játszani, a játék bármikor generál neked (procedurálisan) egy dungeont, amit akár 10 perc alatt is végig lehet tolni. Ez roppant szimpatikus volt, ezért egy ideje már Steam wishlisten volt a játék, amikor is betoppant egy tesztpéldány.
A Book of Demons készítői elég ambíciózusak: a főmenüben rögtön kiderült, hogy a BoD egy különböző stílusú játékokból álló 7 részes sorozat, a Return 2 Games része, amely a készítők elmondása szerint a számítógépes játékok hőskorába repít majd vissza minket, jelentsen bármit is ez. Ebből az első játék tehát tesztünk alanya.
A Book of Demonst a fejlesztők a hack-and-slash és kártyagyűjtős játékok szerelemgyerekeként aposztrofálják, bár ez némileg megtévesztő, a kártyák ugyanis tulajdonképpen az RPG-ben megszokott tárgyakat (fegyver, pajzs, ilyen-olyan képességnövelő cuccok, varázslatok stb.) helyettesítik. Karaktereink statjai minimálisak, csak HP és mana van, tehát ne számítsunk Baldur’s Gate szintű komplex karakterépítésre. Jópofa ötlet, hogy a képességnövelő kártyák és a varázslatok között nekünk kell egyensúlyoznunk. Előbbiek ugyanis – hatékonyságuktól függően – folyamatosan szívják a manánkat, így minél többet aggatunk magunkra, annál kevesebbet tudunk varázslásra fordítani.
Maga a játék története egyébként nem túl bonyolult: van a faluban egy nagy katedrális, alatta vannak dungeonök, legmélyén a főgonosszal – ilyet talán már láttunk korábban. A csavar ott van, hogy valóban mi dönthetjük el, milyen hosszú legyen az adott szint – a játék pedig az eddigi teljesítményünk alapján segít megtippelni a végigjátszásához szükséges időt. Persze ha csak egy rövid körre jöttünk, nem sokat haladunk előre a történetben, haladásunkat pedig folyamatosan nyomon követhetünk százalékos formában.
A játékmenet érdekes hibrid, sajnos komoly limitációkkal. Először is csak előre megadott útvonalakon mozoghatunk előre vagy hátra, illetve a kereszteződésekben tehetünk 90 fokos kanyarokat. A szörnyek ezzel szemben szabadon mozoghatnak. Érdekes módon a tankszerű karakterem (mellette van egy íjjal operáló kósza, és egy varázslatokat használó... nos, varázsló) valami oknál fogva 15-20 méterről is képes megsebezni az ellenséget. A nehézség szépen fokozatosan emelkedik, minél mélyebbre haladunk, annál többször kell majd visszavonulni (és town portalozni egyet a faluba). Szörnyekből sokféle van, ráadásul egymástól eléggé különböznek, szóval ez egy jó pont.
Alapvetően nem rossz a Book of Demons, de bevallom, hiányolom a mélységet belőle. Két-három óra játék után már kicsit monotonná vált, a sztori pedig egyelőre kevés volt ahhoz, hogy lekössön – bár ebben biztosan közrejátszik az is, hogy párhuzamosan a már fent említett Baldur’s Gate-tel játszom, ami valószínűleg a legjobb RPG, ami valaha készült. A grafika és a játékmenet alapján mobilra vagy tabletre inkább el tudnám képzelni ezt a játékot, de a készítők egyelőre csak a PC-vel foglalkoznak. Őszintén kíváncsi leszek a sorozat többi hat játékára, bízom benne, hogy azokat is be tudom majd mutatni. A Book of Demons tehát kezdésnek nem rossz (bár a jelenlegi 20 eurót sokallom érte), néhány órára leköti az embert, de érdemes megvárni egy nagyobb leárazást.