26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

Árkád repkedés a modern harcászat vasmadaraival. Valódi repülőgépek, fiktív világ, pörgős csaták és VR. Mi kell még?

Írta: GeryG

Bármennyire is furcsa belegondolni, az utóbbi években az újonnan megjelenő repülőgép-szimulátorok száma erősen megcsappant. Pedig nem is volt még olyan régen, amikor minden évre több ilyen játék is jutott, az persze már más kérdés, hogy ezek minősége milyen szintet ütött meg. De azért voltak igazi gyöngyszemek is mind a világháborús, mind a modern harcirepülős játékok között, és akkor most ne is vegyük ide a polgári repülést feldolgozó próbálkozásokat. Szigorúan a harci repülőknél, azokon belül is a modern hadviselés gépeinél maradva manapság igazán csak egy széria maradt talpon. Ez az Ace Combat, amely 1995 (ekkor még Air Combat néven debütált) óta összesen kilenc „nagykonzolos” epizódot és néhány hordozható eszközökre szánt mellékágat ért meg. A széria mindig is elsősorban a Sony aktuális konzoljaira jelent meg, de akadt egy-két rész, amely Xboxon vagy épp PC-n is elérhető volt. Ilyen a napokban megjelent legújabb epizód, az Ace Combat 7: Skies Unknown is, bár az igazsághoz tartozik, hogy egyelőre csak PlayStation 4-re és Xbox One-ra érhető el. PC-re majd február elején landol.

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

De miről is szól az Ace Combat 7? Ez rögtön egy olyan pontja volt a játéknak, amit elsőre nem nagyon sikerült megérteni, még úgy sem, hogy tulajdonképpen a korábbi epizódok folytatásáról van szó. A sztori ennek megfelelően ugyanabban a fiktív világban játszódik, mint az előző részek, vagyis az Osean Szövetség és az Usean kontinens vezető hatalma, Erusea közti katonai konfliktus (értsd: háború) részesei lehetünk. A legutóbbi összetűzés végül Erusea vereségével ért véget, ám Osean segítő kezet nyújtott nekik, hogy talpra tudjanak állni. Éppen ezért az Usean kontinensen építették meg a nagy űrliftet, amely a térség gazdaságát volt hivatott egyenesbe hozni. Mi akkor kapcsolódunk be az eseményekbe, amikor az eruseai légierő váratlanul csapást mér egy tucat oseani katonai létesítményre, illetve amolyan blitzkrieg módszerrel villámgyorsan uralmuk alá hajtják lényegében az egész Usean kontinenst. A sztori két szereplő körül bonyolódik: az egyik Avril, aki apjától örökölte a repülés iránti rajongását, a másik pedig a Trigger kódnevű fiatal pilóta. Avril saját kezével javított meg alkatrészről alkatrészre egy régi vadászrepülőt (F-104C), ám az első tesztrepüléssel rögtön bele is keveredik egy légi csatába, majd tiltott zónában repülésért gyorsan börtönbe is zárják. Később Trigger sem jár sokkal jobban, ugyanis az egyik küldetés során súlyos hibát vét, ez pedig fontos emberek halálához vezet. Őt ugyan nem zárják börtönbe, de egy büntetőegységhez vezénylik, ahol újra meg kell másznia a szamárlétrát.

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

Persze a sztori igazából inkább csak keretet ad a küldetéseknek, az egyébként nagyon pofás és jól megrendezett átvezető videók gyakran más és más szereplőket helyeznek a középpontba. Talán éppen ezért nehézkes egy picit követni az eseményeket. Ami viszont egyáltalán nem nehézkes, az maga a játékmenet. Már megszokhattuk a sorozat korábbi részeitől, hogy az élményre helyezve a hangsúlyt, a szimulációtól inkább az árkád vonal felé mozdul el az irányítást. Ez nincs másképp most sem, hiszen tulajdonképpen nem kell semmilyen kapcsolóval babrálnunk, pusztán a repülés irányát, sebességét és persze a fegyverrendszereket kell kezelnünk. Na azért ez senkit se tántorítson el, ugyanis árkád repülős játéknak nagyon jó az Ace Combat 7. A repülők mind eltérő karakterisztikával bírnak, de irányításukat egy-két perc alatt meg lehet tanulni, onnantól pedig mehet is a látványos és pörgős égi háború. Irányítási sémából egyébként kettő is van: az egyszerű és a bonyolított. Előbbiben az analóg kart oldalra húzva egyből kanyarodik a repülő, míg utóbbival a kanyarodáshoz külön be kell döntenünk a gépet, majd a vezérsíkok segítségével manuálisan kanyarodni. Ebben a módban ugyan sokkal nehezebbé válik a manőverezés, cserébe viszont sokkal mutatósabb kunsztokat is végrehajthatunk, mint például a dugóhúzó és társai.

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

Természetesen repülőnket külső és belső nézetből egyaránt irányíthatjuk, illetve van egy csak HUD nézet is, kinek mi a kedvence. Én már csak azért is jobban szeretem a külső nézetet, mert a játék grafikája nagyon kellemes, élmény nézegetni a repülőket benne. Márpedig repülőből van bőséggel, ám ahhoz, hogy ezeket mind feloldjuk, nagyon sok pontot kell szereznünk. Van ugyanis fejlődési fa, amely meglepően szerteágazó. Ezen vásárolhatjuk meg kreditekért az újabb és újabb repülőket, illetve azokhoz mindenféle műszereket, kiegészítő felszereléseket, javításokat és persze egyre erősebb fegyverrendszereket. A repülők egyébként a valóságnak megfelelően eltérő feladatokra alkalmasak, így idővel válogathatunk az előttünk álló küldetés elvárásainak megfelelően. Ugyanígy a magunkkal cipelt fegyvereket is érdemes jól átgondolni, hiszen egy földi célpontok ellen irányuló támadásra felesleges többféle levegő-levegő rakétát felszerelnünk. A különböző kiegészítő rendszerekkel pedig a repülők sebességét, mozgékonyságát, védelmét, illetve támadóerejét is tudjuk javítani – utóbbit külön-külön a földi és légi célpontok ellen is.

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

A kampány küldetéseit később bármikor újrajátszhatjuk, illetve van lehetőség szabad repülésre is, amikor kedvünkre felfedezhetjük a környéket. Ez azért is jó móka, mert a repülők mellett a táj is kellemesen részletes kidolgozásban tárul elénk. A titok persze most is az, hogy gépünkkel folyamatos száguldásban leszünk, így pedig nem áll módunkban alaposan megvizsgálni az épületek és más tereptárgyak kidolgozottságát. Az viszont, amit mozgás közben látunk, tökéletesen megfelel a célnak. Sajnos vannak hangulatromboló tényezők is, mint amikor túl közel repülve a talajhoz, egyszerűen átmegyünk a fákon, akár egy egész erdőn is...

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

A szabad repülés mellett természetesen a többjátékos mód sem hiányozhat, amelyben csapatalapú, illetve free for all felállásban eshetünk neki a többi fotelpilótának. Utóbbi az aktuális trendnek megfelelően battle royale néven fut, de ez ne tévesszen meg senkit: nem fog 100 vadászrepülő cikázni az égen. Itt a cél, hogy valamelyik játékos elérje a 100 000 pontot a határidő vége előtt. A játék emellett az éppen a legtöbb ponttal rendelkező játékost megjelöli, aki pedig végez vele, extra pontokat kap. A dolog érdekessége, hogy a multiplayer módban ugyanúgy szerezhetünk krediteket, amiből aztán a fejlődési fán be lehet vásárolni. Szóval érdemes a kampány mellett a multira is odafigyelni. Már csak azért is, mert piszok nagy kihívás van benne. Egy gyengébb géppel – márpedig eleinte mindenki a nulláról indul – bizony nagyon nehéz érvényesülni a többiek agyon fejlesztett és cicomázott masinái ellen. De legalább szórakoztató.

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

Amikor felmerült a teszt lehetősége, választhattam, hogy PC-n vagy PlayStation 4-en szeretnék-e játszani. Nem volt kérdés, hogy utóbbit választom. Ennek egyetlen komoly oka volt: a VR. Az Ace Combat 7-ben ugyanis külön küldetések erejéig kapunk PlayStation VR támogatást is. Ez pontosan annyira eszméletlen jó móka, mint amilyennek az ember előzetesen elképzeli. Mint korábban említettem már, én alapvetően hátsó nézetben szeretek játszani (autós, repülős, hajós vagy bármilyen járművet vezetős játékot), de erre a VR-módban ugyebár nincs lehetőség. És bár előzetesen picit tartottam tőle, hogy így sokkal nehezebben fogom tudni irányítani a repülőmet, az első fél percben rá kellett ébrednem, hogy nem így van. Sőt, fordítva. A VR-módban még úgy is ezerszer egyszerűbben tudtam manőverezni, hogy itt alapból a bonyolultabb irányítási séma működik. Ennek egyetlen oka van: a kamerát ugyebár a fejemmel irányítottam, vagyis a látóterem összehasonlíthatatlanul nagyobb lett a sima játékhoz képest. Így pedig már a pilótafülkében is nagyon otthonosan éreztem magam, és Tom Cruise-t megszégyenítő könnyedséggel vadásztam le egyik MiG-29-et a másik után. Ha valakinek van rá módja, mindenképpen próbálja ki, hisz már az alapjáték is nagyon jó, de a VR felteszi rá a koronát. Két apró gondolat viszont ott motoszkált bennem végig. Az első, hogy mindebből a PC-s játékosok miért, illetve meddig maradnak ki. A második pedig, hogy a VR-módot miért nem lehet az egész kampányra kiterjeszteni, technikai akadálya aligha lehetett...

Ace Combat 7: Skies Unknown teszt – hiánypótlás mesterfokon

Az Ace Combat 7: Skies Unknown természetesen nem tökéletes játék, ezernyi apróságba bele lehetne kötni, illetve vannak valóban kidolgozatlan részletek is. De ezekkel együtt is egy olyan hiánypótló alkotás, amelyet már csak azért is érdemes a műfaj szerelmeseinek beszerezni, mert mostanában nem nagyon van más. Persze ez önmagában még nem lehet ok egy játék megvásárlására, de az Ace Combat 7 méltó a sorozat híréhez, és még úgy is egy remek játék, hogy talán egy-két részletében visszalépésnek is tűnhet a korábbi részekhez képest. De ezek tényleg csak apróságok, amelyek nem rontják a játékélményt annyira, hogy az ember egy-egy küldetés után ne dőlne hátra elégedett vigyorral az arcán. Arról nem is beszélve, hogy a legjobb repülők a fejlődési fa túlsó végén lapulnak, ahhoz pedig rengeteg kreditet kell ám gyűjteni. Nincs más hátra tehát, mint előre: a felszállási engedélyt megadom.

A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Hiánypótló alkotás, még ha nem is hibátlan
  • Korrekt látványvilág – amíg pörögnek az események
  • PS4-en VR-támogatás
Negatívumok
  • A történet picit kusza
  • A VR-élményt az egész kampányra is kiterjeszthették volna

További képek

  • Ace Combat 7: Skies Unknown
  • Ace Combat 7: Skies Unknown
  • Ace Combat 7: Skies Unknown
  • Ace Combat 7: Skies Unknown

Ace Combat 7: Skies Unknown

Platform:

Fejlesztő: ACE Team

Kiadó: Namco

Megjelenés: 2019. január 18.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!