Ha azt mondom: Dell, szerintem a legtöbbünknek a jóképű monitorjaik (tudom, gyenge poén volt...) és leginkább az üzleti gépeik villannak be. Ha azt mondom: Alienware, akkor mindenki a végletekig kihegyezett játékoskonfigurációikra asszociál, legyen az asztali PC vagy laptop — természetesen ennek megfelelő extravagáns designnal és sok-sok színes fénnyel. 2006-ban a Dell megvette az Alienware-t, és a jelek szerint ellesett pár dolgot tőlük — hogy utána a saját konkurenciája legyen? Első pillantásra ez lehet a helyzet, ugyanis a Dell kb. 2015 óta a saját neve alatt is futtat különféle gamer laptopokat. Ez régen az Inspiron 7000 sorozat volt, 2017-től kezdődően viszont a G3/G5/G7 típusjelzés alatt futnak. Jelen tesztünk alanya pedig a G5 5587 — lássuk akkor, mit is kapunk mintegy 510 000 JMF (jó magyar forint) leszurkolása után, ha ezt választjuk.
Ellentétben az X-akták ihletésű testvérmárkával itt csilli-villi nincs. Fekete kasztni piros betéttel vagy fordítva, ez a választék, és ez a visszafogottabb stílus kedvelőinek kedvez. Félreértés ne essék, lehet RGB világítással kidekorált gépből is szépet összehozni (és nem csak egy csillámunikornishányást), de nem mindenki szeretné, ha irányfénynek néznék a gépét, plusz ahogy az MSI Prestige laptop tesztjében céloztam rá: még akár munka miatt is szükség lehet egy erős gépre, amit egy tárgyaláson is ki lehet rakni az asztalra. Mondjuk feltűnést így is fog kelteni: a 15,6”-os méretű kijelző alatt mai mércével nézve vaskos gépház lapul, a hátrafelé (a kijelző alá) vezetett hűtő rácsai adnak némi morcipán megjelenést. Két oldalt találjuk a csatlakozókat, a Type-C USB port egyben Thunderbolt képességekkel is rendelkezik, az Oculus Rift csatlakoztatásához szükséges Type-A USB portok száma pont megvan a HDMI csatlakozóval egyetemben, így jogos az Oculus-ready matrica a csuklótámaszon ilyen szempontból is. No meg amiatt is, mert egy i7-8750H processzor (6 mag/12 szál, alapórajel: 2,2 GHz, maximális turbó: 4,1 GHz), 16 GB RAM (szerencsére kétcsatornás módban) és egy GeForce 1060 6 GB Max-Q bútorozott össze a gépházban egy 250 GB-os SSD és egy 1 TB-os HDD társaságában. A hálózatról vezeték nélkül egy Intel Wireless-AC 9560 wifi-modul gondoskodik (természetesen Bluetooth is van), a vezetékesről pedig egy Killer E2400-as gigabites vezérlő gondoskodik. És itt álljunk meg egy szóra, ahogy azt anno Vágó István mondogatta Grétsy László nyelvészprofesszornak. A félreértések elkerülése végett ettől nem lesz gyorsabb vagy jobb az internetkapcsolat, csupán hardveresen segít a hálózati forgalom priorizálásában, azaz tehermentesíti a processzort.
Az ergonómiával kapcsolatban alapvetően jó benyomásaim vannak, de azért akad egy-két dolog, amin lehetne javítani. A képernyő nem meglepő módon hozza a Dell minőséget: a Full HD felbontású, 60 Hz-es IPS panel nagyon szép képet ad, és játék közben gyos mozgásoknál se láttam jelét képminőség-problémának. A billentyűzet magyar kiosztású, szigetes elrendezésű, fehér háttérvilágítással, és szerencsére kevés gomb esett áldozatul a „férjen el valahogy” tervezési filozófiának (a Pause/Breaken és a Scroll Lockon kívül nem látok hiányzókat). Az elrendezése jó, nem ütöttem félre gépelés közben olyan sokat (csak a rám jellemző mennyiséget), játék közben is kézreáll (ha hozzászoktunk a gombok méretéhez és elhelyezéséhez). Az egyedüli dolog, ami itt zavart az az, hogy a gép éle kicsit vágja a csuklómat... A tapipad kellemesen magas, a szélessége viszont lehetne nagyobb. Támogatja a többujjas gesztusokat, viszont nem találom, hol lehet kikapcsolni egyszerűen (a Windows 10 viszont készségesen letiltja automatikusan egér csatlakoztatásakor, ha beállítjuk). A webkamera teljesen átlagos, ahogy a hangszórók is. A hűtés teszi a dolgát, de nem mondhatni, hogy annyira csendben — jelen cikk írása közben is fel-felmordul a ventilátor. Játék közben meg is jön a hangja, de nem túl zavaró mértékben, de attól még mindig áll a jótanács: fülessel érdemes ilyen gépen játszani.
Ha már a játékok szóba kerültek, nézzük ezt a részt is! A szokásos benchmarkeredményekről és a beállításokról készült képeket a galériában találhatjátok, itt csak összesítve értékelném a gép által nyújtott teljesítményt. A legtöbb játékban kompromisszum nélkül megvan a 60 képkocka/másodperc átlagsebesség, egyedül az Ashes of the Singularity az, ahol nem maximális grafikai részletesség mellett futott a teszt. A Frostbite-motoros játékokban (Star Wars Battlefront II és Battlefield 1) szintén szépen felcsavart grafikával kergettem a birodalmiakat és a szovjeteket, itt néztem a proci órajeleit is, mit csinál alapos terhelés mellett. Ugyebár az elméleti maximum, amit ez a proci tud, az 4,1 GHz — nos, ezt a gép tudta is, csak nem túl sokáig. Azért nem olyan gyászos a helyzet: 80 fok környékre állt be a hőmérséklete (kb. ugyanennyire a GPU is), és a 3,9 GHz-et egész stabilan tartotta, ha nem is mindig minden processzormagon. Szép teljesítmény ez egy alapvetően mobil eszköztől, megsüvegelendő...
Ami viszont a melegedést illeti: a billentyűzet fölötti rész a kijelző zsanérjáig kellemetlenül forró tud lenni még lightos használat mellett is, játék közben meg kazán forróságú. A funkcióbillentyűk nyomkodása így kicsit kellemetlen lehet... Viszont játék közben sem érződik nagyon melegnek a billentyűzet és a csuklótámasz, így a hosszabb szórakozásnak sincs ilyen szempontból akadálya. Egy laptophűtő valamennyit segít a dolgon, de az se olyan hatékony, ugyanis relatíve kevés szellőzőnyílás van a gép alján.
Az apróbb bakiktól eltekintve viszont azt kell mondjam, jól összerakott gép a Dell G5 5587. Nem olcsó, ez tény, viszont játékosgépet asztali vonalon monitorral együtt nem sokkal olcsóbban lehet kihozni, ha hasonló teljesítményre vágyunk. Fura ezt leírni, de gregmerch-csel pont erről beszélgettünk a napokban, hogy a mai gamer laptopok bizony már nem a kompromisszumokról szólnak (persze egy adott árszint felett), és ennek egyik ékes példája jelen tesztalanyunk. Dino, biztos, hogy vissza kell adnom a teszt végeztével?