A finn székhelyű, de évek óta a francia Ubisoft albérletében ténykedő Redlynx neve mindenkinek ugyanarról a sorozatról ismerős. Holott a stúdió a 2000-es években meglehetősen aktív volt, számtalan játék fűződik a nevükhöz, köztük például South Park vagy Warhammer 40,000 címmel. Mégis a legtöbben a Trials kapcsán ismerik őket, ami nem is csoda, hiszen a legnagyobb sikerüket ez a franchise hozta el nekik. Az első rész még böngészőben futott, és rögtön milliós rajongótáborra tett szert egyszerű irányításával, korrekt fizikájával és őrült pályáival. A Ubisoft látott fantáziát a csapatban és a játékaiban is, így 2011-ben bekebelezte őket. Ettől kezdve pedig még őrültebbé vált a széria, amely legutóbb öt évvel ezelőtt jelentkezett két epizóddal (egy PC-re és konzolokra, egy pedig mobileszközökre – nem számolva a 2016-os Blood Dragon mellékágat). Akkor úgy éreztem, ki is maxolták azt, amit ebből a témából ki lehet. De ők nem így érezték.
A tavalyi E3-on jelentették be – de már ott is nagyjából fű alatt -, hogy készül a Trials Rising. Aztán elröppent bő fél év, és a játék meg is érkezett. Bevallom férfiasan, nem vártam tőle túl sokat, egyrészt az előzetesek alapján, másrészt az előző résznél megfogalmazódott véleményem alapján. Egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy mi újat tudnak még mutatni. Új motorok? Új pályák? Nos, ahogy azt előre sejtettem: ezek mind benne vannak, csak épp ettől még cseppet sem vált újszerűvé a játék. De miről is van szó?
A Trials játékok lényege, hogy jobb sorsra érdemes motorosunkat 2,5D-ben, oldalnézetben irányíthatjuk. Gyerekkoromban még elvétve lehetett látni a TV-ben közvetítéseket az ügyességi motorosokról, akik hordókon és farönkökön igyekeznek felevickélni. Ez adta az ihletet ehhez a játékhoz is, csak épp a fejlesztők eléggé kifordították magából a dolgot. Így egyre nyakatekertebb, egyre lehetetlenebb és egyre veszélyesebb pályákat találtak ki, amilyeneket a valóságban még legelvetemültebb kaszkadőrök sem vállalnának be. Bár az alapokat a fent említett sportág adta, de a játékban egészen más dolgunk van. Itt nem egyik hordóról a másikra próbálunk átugrani, hanem hullámvasutakat megszégyenítő emelkedőkkel és lejtőkkel, hullámokkal és ugratókkal teli pályákat kell valahogy abszolválnunk. És ahogy azt előre sejteni lehet: ez a legritkább esetben sikerül elsőre. A ragdoll fizikának köszönhetően pedig szerencsétlen motorosunkat a létező legfájdalmasabb módokon fogjuk ripityára törni egy-egy elmért ugratással vagy rosszul egyensúlyozott érkezéssel.
És ez már a 2000-es, böngészőben futó első rész óta ugyanolyan jó móka. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból kifolyólag ezek a valóságban garantáltan halálos bukások a játékban egészen szórakoztatóak. Az ember félig-meddig kínjában röhög azon, ahogy megint ugyanannál az ugratónál kenődik szét a flaszteren. De éppen ez az, ami hajtja előre: hogy igenis meg tudja csinálni azt az adott pályát, olyan egyszerűen nincs, hogy nem ér a végére. Ráadásul én az a típus vagyok, aki hajlamos a célegyenesben való felborulás után is azonnal a reset gombra csapni, hogy a legelejéről kezdje újra a pályát. Így pedig egy-egy szakaszt akár negyven-ötven alkalommal is teljesíteni lehet, mire az ember egyszer tökéletesen végigmegy rajta.
Szóval a Trials életérzés jelen van a legújabb epizódban is, és ez már önmagában is elég, hogy elvigye a hátán. Csakhogy az egészről üvölt, hogy a fejlesztők kifogytak az ötletekből. Ha nagyon szigorúan nézem, egyszerűen semmi olyan nincs benne, ami az előző részben ne lett volna benne. Illetve semmi olyan, ami igazi fejlesztésnek számítana. Kapunk négy darab motort, ezek közül ráadásul az egyiket csak multiplayer módban választhatjuk. Utóbbi a tandem, amelyen két utassal kell végigegyensúlyoznunk magunkat a pályákon. Szóval valójában az egyszemélyes módban mindössze három motort kapunk, amelyek ugyan valamennyivel gyorsabbak, erősebbek egymásnál, de igazából majdnem teljesen mindegy, hogy melyikkel állunk starthoz. A versenyek során sokszor ugyanis nem az számít, hogy milyen szintidővel vagy hányadik helyen érünk célba. Hanem olyan kihívásoknak kell megfelelni, mint a bukások minimalizálása (ez nálam ugye eleve nem tétel, hiszen minden bukással automatikusan újrakezdem az egész pályát) vagy X darab hátraszaltó menet közben.
A pályákon gyakran más játékosok szellemképeivel versenyzünk, de ez is sokszor inkább frusztráló. Ha ugyanis nagyon együtt haladunk a többiekkel, akkor könnyen összezavarodik az ember, hogy melyik is az ő motorja. A legnagyobb öngól pedig az a feladat, amikor egy bizonyos másik versenyzővel párbajozunk. Ilyenkor csak ketten vagyunk az adott pályán, a teendőnk pedig értelemszerűen a másiknál előbb célba érni. Igen ám, csakhogy az összes általam kipróbált ilyen kihívás során az ellenfelem inkább előbb, mint utóbb felborult, és onnantól nem is folytatta a pályát. És mivel egy előre rögzített szellemképről van szó, mindig ugyanott bukik fel, ergo ha nyugdíjas tempóban, mindenféle ugratástól és kockázatvállalástól mentesen csorogtam végig a pályán, akkor is maximális pontot kaptam, hiszen én nyertem... Ennek viszont így semmi értelme.
A Trials Rising grafikailag sem mutat semmi előrelépést az elődhöz képest. Ez szerencsére nem akkora bűn, hiszen így is nagyon pofás a körítés. A pályák kimondottan változatosak mind téma, mind környezet terén, a fejlesztők mindegyiket szépen fel is töltötték élettel. Vannak kimondottan mozgalmas, nagyon dinamikus pályák is. Ha nem vizsgáljuk nagyítóval az egyes részleteket, hanem csak a motorozásra koncentrálunk, akkor nincs is semmi baj a látványvilággal. Az már más kérdés, hogy az előző részhez hasonlóan most is mindig jelen van a textúrák lassú betöltése, ami azért 2019-ben elég ciki. Cserébe viszont gépigényről se nagyon lehet beszélni, mivel egy közepes erejű kávéfőzőn is eldöcög a játék. A zenék viszont jók, csak épp kevesen vannak. Nagyjából ugyanazt a 4-5 dalt hallani minden verseny alatt.
A Trials Rising az önismétlés tipikus példája, amikor a fejlesztők (vélhetően kiadói nyomásra) mindenféle valódi új ötlet hiányában kicsit átszínezve újra kiadják azt, amit pár évvel korábban csináltak. Persze az új pályák miatt így is élmény játszani vele, a sorozat rajongói most is remekül fognak szórakozni. De ettől még igenis rókabőr bűzt áraszt magából az egész. Így nem is tudom tiszta szívvel ajánlani a játékot, még úgy se, hogy a Uplayen alig öt euróval kerül többe, mint az immár ötéves Trials Fusion...
