A díszdobozos Dirt Rally 2.0 nem véletlenül használja ugyanazt a tipográfiát, színeket (noch dazu: kompozíciókat a képeken), mint a 19 évvel ezelőtti Colin McRae Rally 2.0: a sorszám (verziószám?) adta magát, hogy tisztelegjenek a nagy előd előtt. Bizony, 19 éve már, hogy rongyosra játszhattuk magunkat az ikonikus Ford Focus RS WRC-vel olyan országok úttalan útjain, mint Finnország vagy Görögország. Akkoriban az volt a rallyszimulátor – billentyűzettel ennél többet nem hiszem, hogy ki lehetett volna hozni, a kormány meg akkoriban meglehetősen ritka jószág volt. Vajon most a 2015-ös, hobbiprojektnek indult rész folytatása felér a megidézett elődhöz?

Nem vagyok annyira nyomott, hogy összehasonlítsam a két játékot, igazából képtelenség is lenne, még ha a műfaj ugyanaz is. De a régi szellemet megidézni: az már más tészta. Sikerült? Nos, ha az élményt nézzük, maximálisan. 20 éves fejjel teljesen elvarázsolt, és sok-sok virtuális kilométert tekertem bele – és igen sanszos, hogy a Dirt Rally 2.0-ba is bele fogok tenni ennyit. A vezetési élmény nagyon ott van a szeren, ha egy jobbfajta kormánnyal csapatjuk – mással igazából nem is érdemes, lévén ez szimulátor a javából. Ez egy óda a keményvonalas rajongóknak, akik ugyan biztos ostorozni fogják a fórumokon, de a sorok közt olvasva rájön az ember, hogy valójában csupán apróságokról van szó javarészt: szenvedélyük nem hagy nyugtot nekik, és csak az áhított, de elérhetetlen (noha megközelíthető) tökéletességet szeretnék... Az autó az általam használt Thrustmaster T150 Próval tökéletesen érezhető, irányítható – sőt, ilyen jól az egyes meghajtásbeli különbségeket (FWD, RWD 4WD) nem éreztem még. Az automatikus kormányszög-beállítással volt eleinte némi harcom, de kiderült, hogy csak kalibrálnom kellett a kormányt a játékban – ezt a menüpontot viszont jól eldugták. Utána már fülig érő vigyorral terelgettem mechanikus pacikáimat.

Nézzük az újdonságokat – lesz pár. Ami a legfeltűnőbb: a grafika alapos ráncfelvarráson esett át, ami elsősorban a fényeket érinti. Az egyes pályák bevilágítása lenyűgöző lett: ahogy a valóságban, úgy itt is képes vakítani a nap (elmékeim szerint ilyet utoljára a 2001-es Rally Trophy tudott) – vagy a sötétben alig látunk az orrunkig, mert a reflektor nem mindig elég. Ezt gyakorlati tapasztalatból is tudom: anno, amikor Finnországban laktam, hiába voltak erős plusz reflektorok a kocsimon, az erdőben a téli éjszaka közepén sokszor kellett meresztenem a szemem jávorszarvasok után kutatva (nehogy elüssek egyet, mert annak nagyon csúnya vége lett volna). Ezt megfejeli a továbbgondolt időjárási rendszer: az út-, a látási és a tapadási viszonyok elég drasztikusan eltérhetnek a különféle típusú csapadékok következtében (nem, sajna hó nincs – még (?)). Emellett a játék végre figyeli, hányadikként indulunk: ez azért lényeges, mert az első pár versenyző potenciálisan takarítóként funkcionál a hátrébb lévők számára. A Codemasterstől megszokott idővisszatekerést pedig felejtsük el: itt komoly versenyzés folyik.

Játékmódok tekintetében az alap dolgokat megkapjuk, annál többet nem igazán. Lehet saját bajnokságot indítani, mehetünk csak az óra ellen „ideális” pályán (mi számít ideálisnak szakadó esőben?), illetve van karriermód is, ahol a mesterséges intelligencia ellen folytatott versengés mellett teljesíthetünk napi és heti kihívásokat bőséges pénzjutalom ellenében, amiből fejleszthetjük verdáinkat, embereinket, és persze bővíthetjük csapatunkat úgy új szekerekkel mint humánerőforrással. A legnagyobb bajom a Dirt Rally 2.0-val tulajdonképpen ez: lektetlen, sótlan az egész. Nem tehetek róla, az F1 sorozat 2017-es és még inkább a 2018-as része nagyon elkényeztetett ilyen szempontból: kvázi házon belül nem megközelíteni a szintet (nemhogy megugrani) azért ciki...

És ha már a panaszkodásnál tartok: pont az MI érdemli a másik körmöst. Rallyeseményeknél sokszor csak néztem nehezebb fokozaton, hogy tudott ennyire elverni (no nem mintha Colin McRae szintjén lennék, de azért tisztességes sebességgel tudok körbemenni bárhol) – rallycross közben meg nagyon sokszor levegőnek néznek, és hajlamosak kilökni (nem félek némi tülekedéstől, a rallycrossban valahol benne van pár bodicsek – de szerintem nem ennyire izmosak). Sebaj, ha így tanít a cucc önfegyelemre és kitartásra... :-)

Járgányokkal bőven el vagyunk látva, helyszínekkel a cikk írásának pillanatában már kevésbé. A több mint 50 kocsi közül mindenki megtalálja a régi és aktuális kedvenceit (végre újra van Škoda!), viszont a hat országot kicsit kevésnek érzem: hol van Monte Carlo, Finnország, Görögország – és még akadna pár klasszikus helyszín? Monte Carlo heteken belül jön, akárcsak Németország pár plusz verdával együtt – aztán indul a DLC-gyártás, amit itt szezonoknak becéznek. Az ár még kérdéses (én legalábbis nem ismerem jelen pillanatban), de az elsőt mindenki, a másodikat pedig a deluxe tulajok kapják meg ingyen.

Ahogy fentebb már írtam, a tökéletesség elérhetetlen – de törekedni érdemes rá. A Dirt Rally 2.0 meg a fentiek tükrében igencsak megközelítette ezt a hőn áhított állapotot; a pár kifogásolt területen pedig könnyű felülemelkedni. És így, innen nézve képes a 2019-es 2.0 felnőni a 2000-es 2.0-hoz. Akinek minimum 102-es oktánszámú benzin csörgedezik az ereiben, és nem fél akár olyan durva terepen teperni, mint az argentin szerpentinek, annak mindenképpen ajánlott a Codemaster legfrissebb alkotásának beszerzése. (Nyáron jön az Oculus Rift támogatás – az említett argentin szakaszok úgy lesznek igazán félelmetesek!)