A magyar Zen Studios fejlesztőcsapatot elsősorban Pinball FX flipperjátékaikról lehet ismerni, de nevükhöz fűződik például a CastleStorm is, amivel annak idején jómagam is jól elszórakoztam. Legújabb játékukkal azonban a belsőnézetes RPG-elemekkel tarkított dungeon crawlerek kissé elfeledett – de manapság épp reneszánszát élő – műfajába kóstoltak bele. Olyan gyerekkori kedvenceik inspirálták őket, mint a Wizardry vagy az Eye of the Beholder.
Nagy szívfájdalmam, hogy a magyar mondavilág csaknem teljesen eltűnt kultúránkból, a Csodaszarvas legendáját még tanítják az iskolákban, valamint pár erre épülő Arany János balladát, de itt ki is merül a téma. A Zen Studios is hasonlóan érezhetett, mivel az Operencia: The Stolen Sun a közép-európai, pontosabban a magyar mitológiára építkezik. A már említett ikonikus Csodaszarvas keres fel minket álmunkban, és bíz meg az eltűnt Nap felkutatásával, ami teljesen természetes történés egy öreg parasztember fiának/lányának életében. Utunk során táltos sámánokkal, griffekkel, sőt a hét vezérrel is találkozunk, megmásszuk a Világfát, és elmerészkedünk Déva várába is, ahol Kőmíves Kelemen kissé átírt történetét is megismerjük. Gyerekkorunk (sokszor bizarr és kegyetlen) esti meséi köszönnek vissza minden karakterben, földön talált kéziratban és elhagyott barlangban, dohos kazamatában. Örömömet nem tudtam leplezni: minden alkalommal mosolyt csaltak az arcomra az angol párbeszédekbe furakodó magyar szavak, mint a Napkirály, Álmos vezér vagy Szépasszony.
De ha már a meséknél tartunk: nemcsak a játék története mesébe illő, hanem grafikája is. A magyar csapat megmutatta mennyire ért az Unreal Engine-hez, olyan lélegzetelállító tájat alkottak. Operencia 13 régióját járhatjuk be, sötét erdőktől kezdve várromokon át az égig érő Világfa ágaiig. Minden pálya saját, egymástól azonnal megkülönböztethető látványvilággal és egyedi atmoszférával bír, amit lágy zenével megspékelt hangdizájn koronáz meg. Az eső kopogása, a madarak csicsergése és a misztikus lények horkantása teszi élettelivé a műfaji korlátokból adódó, viszonylag statikus világot. A kézzel rajzolt cutscene-ek és karakterek pedig tökéletesen simulnak bele a különleges világba.
Karakterkészítéskor három egyedi talentfával és képességekkel rendelkező kaszt közül választhatunk (harcos, íjász, varázsló), de utunk során csapatunk folyamatosan bővülni fog harcosokkal és más segítőkkel egyaránt. Együtt kell a négyzetekre osztott pályákon barangolnunk, kincsek és rejtekajtók után kutatnunk, fejtörőket és puzzle-kat megoldanunk, vagy éppen harcolnunk. Mindeközben a karakterek vérmérsékletüktől és személyiségüktől függően kommentálják az eseményeket, óbégatnak vagy piszkálják egymást. A csapat „bohóca”, a tolvaj Jóska ironikus és csípős megjegyzéseivel a nem éppen elmés, de jószívű Mezeyvel humorosan kiegészítik egymást, miközben a játékos felé is tesznek kikacsintásokat, amikor helyzetük meseszerű abszurditására hívják fel a figyelmünket. A jól megírt és érdekes dialógusoknak hála nem fogjuk megunni a folyamatos beszélgetést, de ha valakit mégsem érdekelne a történet vagy társai magánélete, az egy gombnyomással átugorhatja őket.
A fejtörők és ügyességi akadályok nehézségét tökéletesen eltalálták. Akár fiolába zárt fénnyel kellett rúnák után kutatnom, vagy csapdákat kerülgetnem, esetleg ajtókat nyitó zárkombinációkat megfejtenem, egyik sem volt magától értetődően könnyű, sem időt pazarlóan nehéz. Ha mégis elakadnánk valahol, csapattársaink rögtön segítségünkre sietnek, és elkezdik elemezni a helyzetet, esetleg elesett kalandorok jegyzetei könnyítik meg dolgunkat. Ha azonban különleges tárgyakra fáj a fogunk, érdemes mindent felderíteni és nekiesni a jóval nehezebb akadályoknak is, amelyeket lehet, hogy csak a játék későbbi pontján tudunk áthidalni. Különböző nélkülözhetetlen felszerelésekre tehetünk szert (vagy készíthetünk), mint például a mágikus ásó, amely jelzi, ha van valami figyelemreméltó a talpunk alatt, vagy Kela kalapácsa, amely lerombolt utakat nyit meg előttünk, így érdemes visszatérnünk az előző pályákra, hátha kihagytunk valamit.
Ha éppen nem kincseket keresünk, fejtörőket oldunk meg vagy követőink fecsegését hallgatjuk, akkor valószínűleg misztikus lények hadával csapunk éppen össze. A harcrendszer a klasszikus JRPG-kben is látható megoldásra épül. Az egységek gyorsaságuknak megfelelő sorrendben követik egymást, és saját körükben van lehetőségük képességeiket használni vagy varázsolni. A rendszer gyakori hibája, hogy a lassú animációk megtörhetik a csata ritmusát, vagy a képességek unalmasan egyoldalúak. Szerencsére az Operencia mindkét hibát kikerüli. Az összecsapások dinamikusak és érdekesek, miközben jól átláthatók, és hagynak időt a gondolkozásra. Minden karakterünk 9 aktív (3 általános és 6 egyedi), valamint 3 passzív képességgel rendelkezik, amelyeket megfelelően kombinálva taktikai előnyre tehetünk szert. Csapatunkat a legyőzött ellenfelekből szerzett tárgyakkal és tapasztalati pontokkal testre szabhatjuk, és cserélgethetjük varázslatainkat, hogy mindig a lehető legfelkészültebben indulhassunk neki a következő ütközetnek. Bár eleinte úgy éreztem, a játék elég könnyű, minél tovább haladtam a sztoriban, annál többször kerültem szorongató helyzetekbe, ráadásul a nehézséget magunk választhatjuk meg, így a körökre osztott harcmodor mesterei és újoncai is megtalálhatják a nekik megfelelő beállítást.
Amikor először ültem neki a játéknak észre sem vettem, milyen gyorsan repül az idő, míg éjfélt nem ütött az óra. Az Operencia: The Stolen Sun az egyik legkiforrottabb és legérdekesebb indie játék, amivel az elmúlt évben találkoztam, és ha mindenképpen bele kéne kötnöm valamibe, akkor is maximum pár apróságot tudnék mondani. Mind grafikai, hang- és karakterdizájn szempontjából kiemelkedő alkotás, amelyet a műfaj szerelmeseinek és a vállalkozó kedvűeknek egyaránt ajánlani tudok. A játék elérhető PC-n az Epic Games Store-on keresztül és Xbox One-on.
FRISSÍTÉS: A cikk megjelenése után tudtuk meg, hogy májusban megkapja a játék a magyar feliratot mindkét platformra.
