Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Odallus: The Dark Call

Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak

Avagy hogyan rontsuk el egy jó játék Switch portját.

2019.04.20. 22:29 | szerző: Dr. Zaius | Ismertető/teszt

Legutóbb a Battle Princess Madelyn esetében írtam, hogy olyan az egész program, mintha egy FX-chippel megáldott jóféle „kis” Super Nintendo játékhoz lenne szerencsénk. Most az Odallus: The Dark Call is ehhez hasonló cipőben jár. Konkrétan, ha egész idáig egy időkapszulában lett volna, nem mondanám meg, hogy mostani termék. A 8-bites, NES-es esszencia csúcsra van pörgetve. Ha az 1980-as évek második felében jelenik meg, akkor egy mai napig emlegetett, örök klasszikus született volna. De a mai világban mire megy vajon?

Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak

Az igazat megvallva nem sok eredeti eleme van az Odallusnak, hiszen a már Madelynnek is ihletet adó Ghosts 'n' Goblins mellett elég szépen táplálkozik a Gargoyle's Quest szériából is, de leginkább a Castlevaniaból. Ami akkor nem is baj, ha mindezek mellett egyediséget, saját arculatot tudnak kölcsönözni a kész műnek. Itt ez maradéktalanul sikerült, azt kell, mondjam. A mai túltolt indie világban a célközönség egyértelműen az én korosztályom. Egy, a harmincas évei végéhez közeledő, mai napig gamer lelkületű egyénnek egy igazi lelket melengető játék az Odallus: The Dark Call. A szoftverdömping közepette a fiatalabb korosztály aligha indítaná el, de még a vén rókáknak is éles szeműeknek kell, hogy legyenek, hogy ne libbenjenek át felette. Ezért is jók az ilyen tesztek.

Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak

A JoyMasher Indiegogón sikeresen megfutatott, és számítógépeken már 2015 óta nyüstölhető programjában a feladatunk a falunkat megszálló démoni sereg visszaverése, és kisfiunk megkeresése lesz. A szuper 8-bites érát idéző grafikában nem merül ki a programozók kvalitása. A stílus, a pályaválasztó-térkép, a hangok és a fülbemászó, szépen megírt muzsika együttese kiszakít 2019-ből, és hirtelen a gyerekkori szobájába találja magát mindenki a képcsöves TV-t bámulva, azt garantálom. A hab a tortán pedig a játékmenet. Az ugráson és karddal történő támadáson kívül van lehetőségünk másodlagos fegyverekkel is támadni (balta, fáklya, lándzsa), mind más tulajdonságokkal felvértezve. Tudunk vásárolni életerőtöltőt, fegyverutánpótlást, plusz életet, de még idővel fejleszthetjük is páncélzatunkat és alap fegyverünket. A pályák változatosak, akárcsak az ellenfelek is. Utóbbiakból ráadásul több mint félszáz típus van, és nem igen mondhatni, hogy korábbi játékok szörnyeinek a koppintásai lennének (maximum a direkt referenciák). Nem tudjuk arrébb tolni a sziklát? Nem tudunk elég magasra ugrani? Hamar megfulladunk a víz alatt? Semmi gond! Ha megszerzünk bizonyos képességeket, már mehetünk is vissza az adott helyszínre, így derítve fel a térképet teljesen. A minimális „metroidvania” rendszer teszi teljessé a kalandot, és húzza fel a játékidőt 8-10 órára (meg az ötletes puzzle elemek). A pályák nincsenek megjegyezhetetlenül túlbonyolítva, a nehézsége sem még azaz idegtépő (azért arra figyeljünk, hogy minél többet vásárolunk, annál drágább lesz az adott termék).

Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak

DE! És akkor ez egy nagybetűvel szedett, félkövér „de”. A portolás közben elcsúszott valami. Mivel volt lehetőségem a PC-s verzióval is játszani, ezért tisztán látom a különbségeket. Nem tudom, mi lehet az oka, de mintha kapkodva portolták volna át. Amit nehezen tudok elképzelni egy 2015-ös indie játék esetében. Találgatásokba nem mennék bele, de még day 1 patch sem jött hozzá. Érdekes, de a Switch menüjében az 1.0.0 verziószám díszeleg, de a játékban már az 1.1.3. A bugok száma szinte végtelen, és ehhez hozzájön még a PC-s verzióban megtalálható beállítások, testreszabhatóság szinte teljes hiánya. A TV-mód szűrőjét a Switch gépünkön nem lehet kikapcsolni, így egy torzított, csíkozott képet kell bámulnunk folyamatosan. A gombkiosztáson nem tudunk változtatni, ami egyébként minden logikát nélkülöző lett, pedig PC-n az alapbeállítás is a klasszikus sémát követi. Így nem tudunk a hüvelykujjunkkal ugrani és támadni egyszerre kényelmesen. Ha magyar nyelvre (ilyen is van) állítjuk a lokalizációt, akkor eltűnik a szövegek 90%-a, és előszeretettel lefagy vagy összeomlik a játék. Van, hogy nem követi a kamera hősünket, és emiatt elhalálozunk. Nem minden gomblenyomást érzékel a program (ez az egy dolog a PC-s verziót is érinti egyébként), ami egy platformer/akciójátéknál súlyos nagy hiba. Maga a karakter is lassabb, mint számítógépen, így sokszor nem tudjuk időben lecsapni az ellent. Folytassam még?

Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak

Tehát ez egyértelműen nem az 1.1.3-as verzió, mégis ez díszeleg a menüben. A portolás igénytelenségének a hátterében nagyon remélem, hogy nem a lustaság áll. Ha jön egy patch, mindenféleképpen tudatom veletek. Ha mégis játszanátok vele, akkor ruházzatok be inkább a PC-s verzióra, mert ez ebben a formában közel játszhatatlan. Kár érte, mert nagyon jó kis játék amúgy. ■

Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak
Odallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknakOdallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknakOdallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknakOdallus: The Dark Call teszt – Gyomros a retrórajongóknak

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

értékelés

Odallus: The Dark Call

Pozitívumok
  • Harapható 8-bites retró atmoszféra
  • Változatos ellenfelek és titkokkal teli pályák
Negatívumok
  • Igénytelen portolás, ami a játszhatóság rovására megy
Odallus: The Dark Call
További hírekért és cikkekért ugorj a játék adatlapjára:
Odallus: The Dark Call

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló