A Salix Games Ltd. első játékával valószínűleg a Telltale összeomlása után kialakult űrt próbálta meg kitölteni. A Dance of Death: Du Lac & Fey ugyanis egy point-and-click elemekkel megfűszerezett narratív kalandjáték, amelyben döntéseinkkel befolyásolhatjuk a történet kimenetelét. Mondjuk utóbbiban nem vagyok teljesen biztos, de erről bővebben kicsit később.
A Dance of Death az Artúr király legendájával átitatott XIX. század Londonjába kalauzol el bennünket. Két hősünk, a halhatatlan Lancelot Du Lac és a kutyatestbe zárt boszorkány, Morgana Le Fey egy látomást követve Merlin után kutatnak, hogy segítségét kérjék. Gyorsan kiderül, hogy az eltűnt varázslónak köze lehet a Whitechapel utcáit rettegésben tartó Hasfelmetsző Jackhez, ezért a jólelkű lovag a sorozatgyilkos után ered. A nyomozáshoz a prostituált Mary is csatlakozik, akire különös álmai miatt rögtön felfigyel a páros.
A játék során a három karakter egyikét irányíthatjuk, és a szituációnak megfelelően módunkban áll cserélgetni őket. Fey kutyaként képes megérteni az állatokat, akiktől fontos információkat és tárgyakat kaphatunk, és kiemelkedően jó szaglása is segítségünkre lesz, míg Lancelot a mindennapi szituációkban állja meg a helyét. Mary pedig mindenkit ismer a negyedben, és a megtévesztés mestere. A történet in medias res kezdődik, így az elején kicsit összezavarhatja a játékost, és az sem teljesen tiszta, hogy a karakterek milyen kapcsolatban vannak egymással. Szerencsére viszonylag hamar kapunk egy Artúr király legendája gyorstalpalót, így nem kell sokáig a sötétben tapogatóznunk. Ezután a sztori lineárisan folytatódik tovább, annak ellenére, hogy minden dialógusban általában 3-4 opció közül választhatjuk ki, mit szeretnénk mondani. A játék nem figyelmeztet, hogy a következő válaszunknak potenciálisan nagy hatása lehet a későbbiekre nézve, és azt sem mutatja, hogy ki mire fog emlékezni. Nem követi a tradicionális Telltale-receptet, bár vannak dialógusok és választási lehetőségek, amelyek fontosabbnak tűnnek társaiknál, nekem mégis nehéz volt megmondanom, hogy tudok-e érdemlegesen változtatni a történeten, vagy ez csak illúzió.
Ha éppen nem beszélgetünk, akkor London utcáit járjuk, vagy különböző logikai és ügyességi feladatokat oldunk meg. Ritkán találkoztam ugyanazzal a minigame-mel, és azok nem is nehezek, többségüket mégis ötlettelennek éreztem, mintha jobb híján az utolsó percben kerültek volna a játékba. A pálya több mint 200 különálló és bejárható szakaszból áll, de ezek nagy része nincsen kihasználva: hiába mehetünk be a boltokba, a vendéglátók szobáiba, ha belül nem léphetünk semmivel sem interakcióba.
A játék erőssége egyértelműen a dialógusokban rejlik. A szinkronszínészek profik, és olyan sorozatokból lehetnek ismertek, mint a Penny Dreadful (Londoni rémtörténetek) vagy a Black Mirror. A XIX. századi brit szlenget és akcentust pedig nem lehet megunni, mondjuk ehhez jó angoltudás szükséges. A látványra sem lehet panasz, bizonyos képek impresszionista festményekre hasonlítanak, és a karaktereknek is megvan a maguk stílusa. Egyedül a papírból kivágott NPC-k ütnek el London pasztellszínű környezetétől, amik nem értem, miért kerültek a játékba. Viszont a folyamatosan felugró zöld küldetésablak amellett, hogy idegesítő, sokat ront az összképen.
Sajnos a programnak van két nagy hibája. Tesztelés alatt a mentésem többször meghibásodott, így több órányi játék ment a kukába, de szerencsére ezt pár napja orvosolták, és többet nem kéne előfordulnia. A másik probléma a mozgás esetlensége. Az ember azt hinné, hogy egy point-and-click játékban ez lehetetlen, hiszen karakterünk oda megy, ahova a kurzor mutat, de mint kiderült, mégsem. A képmélységet a játék nem kezeli megfelelően, és a háttérben levő tárgyakat nehéz kijelölni, így Du Lac séta közben képes minden NPC-nek nekimenni és maga előtt tolni őket. Ezen kívül fordulni sem tud egyszerűen, nagy köröket kell leírnia, mire megtalálja a helyes utat, és nemegyszer kimászik a képernyőről is.
A Dance of Death: Du Lac & Fey kb. 10-12 óra alatt végigjátszható, és lehetne még csiszolni rajta, ezért soknak tartom az érte kért közel 30 eurót. Linearitása és a nehézkes közlekedés miatt nem hiszem, hogy elnyerné a Telltale-rajongók tetszését. Elsősorban azok gondolkodjanak el rajta, akiknek szíve csücske a viktoriánus kori London, és előnyben részesítik a jó történetet a játékmenetnél.
