„Once were gods who walked upon the earth –
Once was truth...
Once were Romans”
Egyeseknek talán újdonság lesz, de az Imperator: Rome nem az első Paradox grand strategy, amely az ókori Róma idejében játszódik. A már több mint tíz éves Europa Universalis: Rome valahol félúton volt a Crusader Kings és a címadó Europa Universalis sorozat között, persze nem kronológiailag, hanem játékmenetben: egyszerre próbált országmenedzselős (EU) és karakterközpontú (CK) lenni. A játék finoman szólva sem volt a stúdió legnagyobb dobása, jómagam sem játszottam vele túl sokat, főleg a többi játékukhoz képest. Az Imperator: Rome pedig röviden összefoglalva az EU: Rome új motorral.

A motoron kívül teljesen új még a térkép, ami a Hearts of Iron sorozatot leszámítva talán a legnagyobb és legrészletesebb. Magába foglalja Európát és egész Indiát, meg mindazt, ami közöttük van. Kevesebb terület játszható benne, mint a Crusader Kings II-ben, de az jóval részletesebb. A legkisebb egység a város, ez a hagyományos értelemben vett tartomány, amelyen az egységek közlekednek. Több város alkot egy provinciát, ami a területért vívott háborúk alapja, a kereskedelemben van szerepe, illetve provinciánként lehet beállítani, hogy a kormányzó mire fókuszáljon (térítés, kereskedelem stb.). Több provinciából áll egy régió, aminek tulajdonképpen csak annyi szerepe van, hogy egy kormányzót kell az élére állítani, aki a provinciákat igazgatja. A térkép grafikailag is a stúdió eddigi legszebb munkája, kár hogy a fog of wart szó szerint ködnek értelmezték, így egy szürke fátyol borít mindent, amitől az egész fakónak és színtelennek tűnik. Szerencsére már van egy mod, amely orvosolja ezt a problémát. (A cikk írásához semmilyen modot nem használtam.)

Minden város lakossága négy osztályra oszlik. Legalul vannak a rabszolgák, akik adójövedelmet jelentenek, vannak a szabadok, ők adják a hadsereg emberanyagát. Legfelül pedig a polgárok (vagyis előkelők) vannak, ők kereskedelmi bevételt és kutatási pontokat termelnek. A törzsi lakosok pedig egyszerre termelnek adót és manpowert, viszont csak alacsony fejlettségű területen érzik jól magukat, így érdemes minél hamarabb megszabadulni tőlük. A társadalmi mobilitást rábízhatjuk a kormányzóra, vagy végezhetjük manuálisan, ami gyorsabb, viszont őrült nagy mikromenedzseléssel jár, különösen egy nagyobb ország esetében és a játék elején, amikor megpróbáljuk belőni a megfelelő arányokat.

A játékmenet egyébként teljesen olyan, mint egy Europa Universalis játék esetében (elsősorban azért a IV-re gondolok). Aktuális uralkodónk tulajdonságai különböző pontokat generálnak (military, civic stb), amelyeket különböző akciókra költhetünk el. Ilyen pontokba kerül a legtöbb diplomáciai vagy katonai tevékenység, vagy a lakosok áttelepítése egyik városból a másikba. A játék karakterközpontú része feature-ök hiányában kicsit a háttérbe szorult. Uralkodóként nincs beleszólásom, nemhogy az utódom neveltetésébe, de még az elnevezésébe sem. Ráadásul az uralkodói számok is csak a következő patchben érkeznek majd, ami végképp apróságnak tűnhet, azonban rendkívül fontos ahhoz, hogy az ember bele tudja magát élni magát, hogy egy karaktert, egy családot játszik, mint a Crusader Kingsben. Mert jelenleg az egyes karakterek nem többek, mint négy random szám.

Másik nagy gond, hogy háborúzáson kívül nem nagyon van mit csinálni. Az ember vagy a lakosságot mikromenedzseli, vagy várja, hogy ketyegjenek a (civic) pontok, hogy a technológiai szintlépésekkel elérhető újabb és újabb találmányokra (invention) költse, ami ha nem egy nagyobb, távolabbi cél érdekében történik, hamar unalmassá válhat. Amúgy marad a háború, ami önmagában rengeteg mikromenedzselés. A sok város miatt óhatatlanul sok a gyéren lakott terület, ahol egyből beüt az attrition, ha egy minimálisan is ütőképes hadsereget akarunk mozgatni, így könnyen el lehet veszíteni a manpower tartalék akár felét is, csak amíg felvonolunk a hadszíntérre. Vagy szétszedjük a seregeket kisebb egységekre, azokat mozgatjuk attrition nélkül, és a hadszíntéren újraegyesítjük őket, ami még több mikromenedzselés. Tudom, hogy a seregeket rá lehet bízni az MI-re, hogy önállóan működjenek (például lázadók levadászása), de miért tenne ilyet bárki, amikor kicsit is kiélezett a helyzet és egyébként sincs semmi mást csinálni. Egyszer próbáltam MI-re bízni egy sereget, amikor egy lázadás során, erődök híján több elszórt területet elfoglaltak a lázadók. Reméltem, hogy majd szépen visszafoglalják, csakhogy ekkor a hűbéruram is egy háborúba keveredett, és ha az MI-n múlt volna, szépen elgyalogoltak volna a világ másik végére.

Alapvetően az az érzésem az Imperator: Rome-mal kapcsolatban, hogy a stúdiónak kellett egy lényegében működőképes verzió, amit meg tudnak jelentetni, és amire a jövőben építkezni tudnak. Félreértés ne essék, az Imperator teljes egészében jól működő játék, csak hiányzik belőle a „mélység”. Például minden vallás ugyanúgy működik a játékban. Időnként valláspontokat költhetünk egy bizonyos bónuszért (több adó, manpower stb.), a különbség a vallások között viszont csak kozmetikai (milyen isten neve van kiírva), a bónuszok ugyanazok. Ezt az érzésemet tovább erősíti, hogy a játékban jelenleg lévő, EU játékokból jól ismert -3-tól +3-ig terjedő stabilitás skálát a következő 1.1-es patchben le fogják cserélni egy 0-100-ig terjedő dinamikus skálára.

Az Imperator: Rome tehát jelen állapotában olyan, mintha egy könyvet rövidítve olvasnánk. Teljesen világos, hogy miről szól, mi volt a szerző szándéka, azonban a teljes élményhez el kell olvasni az egész művet, ami jelen esetben, Paradox módon (hehe), még csak íródik. Csakhogy a befejezésére itt sokkal nagyobb az esély, mint például az Anthem esetében.