A Funcom az utóbbi években megpróbálta spinoffok formájában más műfajokban is kamatoztatni a birtokában lévő licenceket, és bár legnagyobb bánatomra a The Secret World esetén ez nem járt sikerrel, a Conannel aranybányát találtak, miután a Conan Exiles a Rust jellegű online túlélőjátékok műfajának egyik legnépszerűbb és legsikeresebb tagja lett. Épp ezért nem is meglepő, hogy ebben az irányban próbálkoztak tovább, nem is akárhogy: a Conan világában játszódó RTS készítésével ugyanis az egykori Command & Conquer fejlesztőkből álló Petroglyph csapatát (Grey Goo, Star Wars: Empire at War, Forged Battalion) bízták meg.
Ez pedig sokaknál igen magasra tehette az elvárásokat – ami sajnálatos, a játék ugyanis nem igazán az, aminek sokan hitték. Teljesértékű RTS helyett inkább olyan, mintha kiragadták volna a Stronghold széria klasszikus védekezős játékmódját, vagy még inkább tower defense játékstílust bővítettek volna komolyabb stratégiai elemekkel. A Conan Unconqueredben ugyanis pályáról pályára egy célunk van: megvédeni központi épületünket a hullámokban támadó ellenféltől, amihez rendelkezésünkre áll egy automatikusan feltámadó, egyszemélyes hadseregként üzemelő hős, számtalan védelmi épület (falak, védőtornyok), valamint különböző harcosok (mezei bakáktól varázslókon át Mithra istenség kolosszális avatárjáig).
A védelem működtetésének alapja természetesen egy megfelelő gazdaság, így a védekezés mellett elengedhetetlen, hogy seregünkkel hódításokra induljunk, legyilkoljuk a pályákon garázdálkodó szörnyeket, majd zászlók lerakásával tovább növeljük birodalmunk határait, és nyersanyagtermelő konstrukciókat húzzunk a megfelelő forrásokra, amelyek építésük után percenként generálják a szükséges muníciót.
A keret mindehhez Robert E. Howard egyik eredeti, ismert Conan története, a Fekete Kolosszus, ám a fejlesztők átvezetőkkel már nem vesződtek, helyettük a főmenüből elérhető a történet képregényadaptációja, amelynek egyes fejezetei az amúgy igen rövidke kampány küldetéseinek sikeres teljesítése után nyílnak meg. A kampány mellett még két játékmód áll rendelkezésünkre, az Unconquered névre keresztelt challenge mód, ahol egy megadott paraméterek alapján legenerált pályán kell helytállnunk (akár egy másik játékos társaságában, ugyanazt a közös bázist védve), illetve online kihívások, ahonnan letölthetjük egy másik játékos Unconquered pályáját, és megkísérelhetjük megdönteni az általa felállított pontszámot.
Ez alapból elég nyúlfarknyi tartalom, és nem igazán áll egyensúlyban az árcédulával, de a kiadó és a fejlesztő még tetézte is a problémát. A Funcom döntése szerint két hős, a varázsló és Conan királyi változata csak a játék Deluxe kiadásában érhető el, ami nem kis felháborodást váltott ki a játékosokból. A Petroglyph bűne inkább csak a rossz tervezés – a komolyabb játékmenet érdekében ugyanis a gazdaság működését elég keményen túlbonyolította. A játék épületei nemcsak egy fix építési költséggel rendelkeznek, de fogyasztással is, amely alapesetben csökkenti a termelőépületek bevételét, vagy ha meghaladja a percenkénti bevételt, kinullázza a termelést, és elkezdi felőrölni a raktár tartalmát. Továbbá adott négy speciális nyersanyagcsoport, amelyek nem termelődnek, hanem az értük felelős épületek fix száma alapján megadott mennyiség áll rendelkezésre, majd ha ez elfogyott, újabbakat kell felhúzni.
Papíron ez remekül hangzik, ugyanis motiválná a terjeszkedést, jutalmazná a hódítással és bővítéssel járó kockázatot, a gyakorlatban azonban még több óra játék után is olyan frusztráló pillanatokat okozott, mint amikor rájöttem, hogy nem tudok egy adott típusú egységet legyártani, mert nincs elég lakóépületem, de annak fenntartásához nem elegendő a fakitermelésem, de ha újabb favágót akarok felhúzni, ahhoz terjeszkednem kell, de ha terjeszkedem, a következő ellenséges rohamig már garantáltan nem lesz elég pénzem újabb katonák toborzásához. Ez pedig különösen frusztráló, ha azt veszem, hogy maga a harc és a konkrét védekezés mennyire egyszerű és lebutított. Az egységek mezei kő-papír-olló elv szerint ütik egymást, amit általában felülír a pofonegyszerű taktika, hogy egy fal mögé egy-két védelmi toronyba elhelyezünk tornyonként pár lándzsadobálót, majd a fal mögé egy-két kardost, illetve a hőst, ha már egyértelmű, hogy az adott hullám melyik irányból támad, hogy az esetleges túlélőket és a falakon átmászni képes óriásrovarokat megcsapkodják.
Ennek ellenére ideig-darabig jól elszórakoztam a Conan Unconquereddel, de nem tagadom, a fejlesztőktől kicsit többet vártam volna. Gyorsan összedobott házifeladatnak érződik, amelyet legfeljebb a karakter és a franchise rajongóinak tudok ajánlani – nekik is inkább egy leárazás után.
