Nekem nem volt irányítás-beli problémám és nagyon élveztem a játékot. Negatívum a dialógusok alacsony számában keresendők: újrajátszáskor, vagy másik scenario esetén sokszor újra és újra ugyanazt az utast kapjuk, sokszor ugyanazzal a párbeszéddel. Elsőre nagyon jók a párbeszédek, de harmadjára már csak végigpörgetem, hogy "gyerünkmá".
Még több scenario, s még több utas/dialógus, ami hiányzik a játékból.
A Monkey Moon és a BlackMuffin francia indie fejlesztőstúdiók első közös alkotása, a Night Call legalább annyira megosztó, mint amennyire élvezetes lett, és úgy gondolom, a játékosok is csak feketén vagy fehéren fogják tudni értékelni. Lássuk, miért!
A franciák a mozivásznon már megalkották saját sikertörténetüket taxis fronton, így Luc Besson után szabadon a videojátékok piacán szeretne sikert elérni a Night Call. A történet szerint egy Párizst rettegésben tartó sorozatgyilkos támadásának túlélője vagyunk, aki hosszú idő után tér magához a kómából. Túlélőként azonban nagyobb a felelősségünk annál, minthogy magazinok címlapjain szerepeljünk, és hősként ünnepeltessük magunkat, meg kell ugyanis találnunk a gyilkost. Ebben segítségünkre lesz a rendőrség is, ami azzal bíz meg minket, hogy éjszakai taxizásaink során gyűjtsünk be annyi információt utasainktól, amennyit csak tudunk.
A játék menete a kezdetektől fogva alapvetően két fronton zajlik. Egyrészt van a taxizás, ami amellett, hogy információt szolgáltat számunkra a gyilkosságokkal kapcsolatban, mindennapi megélhetésünket is fedezi. A megélhetés pedig nagyon fontos, ugyanis ha elveszítjük munkánkat, többé nem leszünk a rendőrség hasznára, sőt, bevándorló származásunkra való tekintettel mi kerülünk börtönbe. A fuvarozást tehát illik komolyan venni, okosan bánni a pénzzel, ugyanis egy-egy rossz döntés miatt könnyen a tönk szélére juthatunk.
A Night Call egyébként normál fokozaton is élvezetes kihívást nyújt e tekintetben is. Több óra játék után kezdi csak észrevenni az ember, hogy hol húzódik az egészséges egyensúly a munkavégzés és a nyomozás előrehaladása között. Amikor pedig túl vagyunk az éjszakai műszakon, eljön az ideje, hogy lakásunkon összesítsük a meglévő bizonyítékokat, és megpróbáljuk leszűkíteni a lehetséges elkövetők számát. A nyomokat és bizonyítékokat nemcsak utasainktól, hanem az újságokból, a rádióból, különböző helyszínekről is beszerezhetjük, sőt maga a rendőrség is 3-4 naponta releváns infókat szolgáltat. A gyanúsítottakat és a nyomokat tartalmazó táblánkra elkepesztő mennyiségű információ fog felkerülni, amelyek sokszor már kifejezetten átláthatatlanná teszik a nyomozást. Ezeknek a megszűrése azonban szinte teljes egészében a mi feladatunk lesz.
A játék grafikája a noir filmeket idézi, amelyben a francia filmtörténet igazi klasszikusokkal büszkélkedhet. Mindemellett a megjelenítés minimalista, semmi felesleges nem zavarja meg a figyelmünket, első ránézésre is megállapítható, hogy indie játékkal van dolgunk, ami jelen esetben abszolút nem számít kritikának. A taxi utasai mind-mind szépen megrajzolt karakterek, a monoton utazásokat pedig egy-egy művészien ábrázolt éjszakai életkép töri meg.
Ahol viszont szó érheti a ház elejét, az mindenképpen a narratíva és a párbeszédek. Az alapkoncepció, amely szerint a mindennapi taxismunkánk során kell információkat begyűjtenünk a „Judge” (Bíró) névre keresztelt elkövetőről, roppant érdekes, azonban később rá kell eszmélnünk arra, hogy a hosszadalmas beszélgetések során sokszor csak az utasok búját-baját van módunk meghallgatni, anélkül, hogy bármi érdemlegeset megtudnánk tőlük. A hosszú és sokszor unalmas dialógusok – amelyek csak feliraton olvashatók – meglehetősen egyhangúvá tudják tenni a játékot. Szerencsére a fejlesztők lehetővé tették, hogy a párbeszédek egymás után, automatikusan is tovább folytatódjanak, így nem kell egyfolytában gombokat nyomogatnunk a továbblépéshez. A progresszió és a mondanivaló viszont tetten érhető minden egyes utazó eseteben, amiért dicséret illeti a fejlesztőket. Nincs tabu téma, így a párkapcsolati nehézségtől és drogproblémáktól kezdve a szülőkkel való együttélés problematikáján túl egészen az azonos neműek házasságáig számtalan tabudöntögető témát próbál feldolgozni a játék. Többek között emiatt is lehet nagy falat ez az alkotás a legtöbb játékos számára: a mindennapos taxizás monotonitása, a lassú, terjengős dialógusok, az elgondolkodásra sarkalló témák mind azt éreztetik velünk, hogy sokkal inkább nézünk egy pszichológiai tanácsadásról szóló interaktív filmet, mintsem egy valódi videojátékot. Szóval aki egy jó kis Overwatch-parti után ugrana neki a játéknak, az nagyot fog koppanni, ugyanis úgy érezheti, mintha egy Ferrari volánja mögül hirtelen egy Trabantban találna magát, legalábbis ami a játékmenet ritmusát illeti.
Bár nem tartozik a negatívumok közé, mégis meg kell említeni, hogy a játék feltételezi az átlagosnál jobb angol nyelvtudás meglétét, amely nélkül a Night Call narratívája élvezhetetlen lesz.
A fentieken kívül problémát jelenthet, hogy olykor az irányítással is gondok akadnak. Többször előfordult a játék során, hogy az utasokat nem tudtam felvenni, nem tudtam megtankolni vagy épp nem sikerült eljutnom egy helyszínre, hogy további nyomokat kutassak fel. Ezek a problémák a legtöbb esetben egy egyszerű kilépés-betöltés megoldassál orvosolhatóak, de viszonylagos gyakoriságuk miatt, főleg a játék későbbi részében igen bosszantóak.
A Night Call egy roppant megosztó játék lett. Egyrészt nagyszerűen ábrázol olyan témákat, amelyekkel a hétköznapi életben nem sokat vagy nem szívesen foglalkozunk, ezáltal gondolkodásra buzdítva minket. Másrészt a kalandjátékos elemek és a nyomozás olykor jelentősen háttérbe szorulnak a napi munkavégzés és megélhetés, valamint a semmitmondó dialógusok miatt. Ennél fogva a játék főképp azoknak ajánlható, akik otthonosan mozognak a történetorientált kalandjátékok világában, és még nem szoktak el a rengeteg olvasnivalótól sem.
A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.
