Képzeljétek el a következő helyzetet: van egy régi ismerősötök, akiről egykor tudtátok, hogy felveti a pénz, a legmenőbb arcokkal lógott együtt, a legpuccosabb bulikba segített bejutni, és esküdni mertetek volna, hogy soha nem indul meg a lejtőn. Azonban pár éve elkezdett remegni alatta a léc, el is távolodtatok egymástól, utoljára egy közös ismerősöktől hallottátok, hogy történt vele valami, azóta nem önmaga, és talán egy gyorskajáldában dolgozik. Majd váratlanul betör egy este, a puszta arckifejezéséről látható, hogy valami borzalmas dolog történt vele az eltelt idő során, olyan mintha haldokolna, azonban azt állítja, minden meg fog oldódni, előállt valami fantasztikus új dologgal, amivel a csúcsra fog jutni. Ezzel átnyújt egy baljós kinézetű... valamit, amiről képtelenek vagytok pontosan megállapítani, hogy mi lehet, az alapanyagai és az elkészítése módja sem világosak (talán jobb is, de sejtitek, hogy a vér és egyéb testnedvek fontos szerepet játszhatnak), viszont valami eszméletlenül érdekesnek tűnik.
Ha ez a fenti jelenet megvan, nagyjából sejthetitek, milyen érzések kavarogtak bennem, amikor néhány PlayDome-os kolléga társaságában tesztelni kezdhettem a Crytek legújabb multiplayer FPS-ét, a Hunt: Showdownt, amely a cég 2014-es nagy összeomlása előtt még Hunt: Horrors of the Gilded Age néven kezdte meg pályafutását, és egy free-to-play, vadnyugati környezetben játszódó Left 4 Dead-klónnak tűnt, majd hosszas fejlesztési idő után lett belőle... valami. Valami, ami mintha belenyúlt és magára húzott volna legalább egy kicsit minden jelentősebb online FPS trendből, amely ideig-darabig sikeres volt a hosszadalmas fejlesztési ideje alatt: van benne valamennyi az eredeti ötletből, valamennyi a Payday játékokból, valamennyi a DayZ által képviselt online túlélőhorrorokból, és egy csipet a battle royale műfajból, de úgy, hogy igazán egyikbe sem sorolható be (bár a felkínált játékmódok között szerepel egy Quickplay nevű opció, amely erősen emlékeztet egy hagyományos battle royale módra).
A Hunt alapértelmezett játékmenete ugyanis a következőképpen fest: maximum két társsal egy hatalmas térkép egyik szegletébe kerültök, amely hemzseg az undorítóbbnál undorítóbb zombiktól, szörnyektől és élőhalottaktól. Muníciótok limitált, fűbe viszonylag könnyen haraptok, feladatotok pedig, hogy levadásszátok a pályán rejtőző brutális főszörnyet (vagy legalább egyet az ilyen főszörnyek közül), majd kimeneküljetek a trófeával. A szörny felkutatásához előbb speciális nyomokat kell gyűjtenetek, amelyek felvétele automatikusan leszűkíti a térképen azt a területet, amelyen a célpont rejtőzködhet. Ha legalább három ilyen összegyűlt, egyértelműen megjelenik a megfelelő hely, ahol előbb hagyományos eszközökkel le kell, hogy vadásszátok a szörnyet, majd egy ördögűző rituálé részeként el is kell hamvasztanotok, végül pedig a felvett trófeával eljutni az egyik pontra, ahonnan lovaskocsi vagy hajó segítségével kereket oldhattok.
Ebben a viszonylag komplex feladatban viszont van egy fontos csavar, ugyanis a térképre még több másik játékos is kerül (összesen maximum tizenketten egy pályán), ugyanezzel a feladattal, ami lehetőségek és taktikai opciók tucatjaival bolondítja így meg az alaphelyzetet.
A Hunt: Showdown játszásához a fejlesztők is headsetet ajánlanak, nemcsak a csapattársakkal történő, elengedhetetlen kommunikáció miatt, de a térbeli hanghatások fontossága okán is. Az információ, hogy milyen irányból, milyen messziről hangzik fel a szörnyek üvöltése, a fegyverek ropogása, az üveg csörömpölése, ajtócsikorgás, vagy honnan repül fel egy madárraj, életmentő lehet az egyik csapat és végzetes a másik számára. Még a csapaton belüli kommunikáció sem a hagyományos módon zajlik, a Hunt vadászatai során ugyanis a játékosok tompán, de hallják a többiek beszélgetését, ha elég közel vannak – és azt is a pozíciónak megfelelő irányból és hangerővel.
Az viszont, hogy ezekkel az eszközökkel és lehetőségekkel mihez kezdtek, csak rajtatok múlik. Megpróbáljátok egyáltalán levadászni a főszörnyet és szembeszállni a többi játékossal, vagy inkább csak a sima zombikat ölitek halomra, és ép bőrrel elmenekültök, hogy az összeszedett tapasztalati pontokkal és pénzzel tápoljátok a karaktereiteket speciális skillekkel és erősebb fegyverekkel? Esetleg megvárjátok, hogy egy másik csapat megölje a szörnyet és csak az ördögűzés során törtök rájuk, vagy még aljasabb módon megpróbáljátok megtippelni, hogy melyik ponton tervezik elhagyni a pályát, és a győzelem kapujában lövitek őket szitává? És ha mindez még nem lenne elég, még egy fontos tényezőt kell mérlegelni: ha a profilotok eléri a 11-es szintet, a játék kiléptet titeket a bevezető „Újonc” módból – és a vadászat során esetlegesen elhullott karakterek a teljes megvásárolt fegyverzetükkel, összes képességükkel együtt végérvényesen odavesznek, bónuszaik egy részét pedig csak a vérvonalukból toborzott utódjuk örökli.
A lehetőségek tárháza határtalan, a Hunt: Showdown tálalása pedig szinte hibátlan, nemcsak az aktuális CryEngine döbbenetes látványvilágának, hanem az apró részleteknek is köszönhetően. A zenék, a fegyverek ropogása, a szörnyek hörgése, a hangulat, a gyomorforgatóan ocsmány zombik és egyéb idegborzoló lények pedig egytől-egyig lélegzetelállítóan jól eltalált elemek.
Mégsem egyszerű ítéletet mondani a Hunt felett, ahogy a felütésben írt példában sem egyértelmű, hogyan kellene reagálni az egykori barát tébolyult mesterművére. Egyrészt dícséretes, hogy a megszokott receptek helyett egy egykor ennyire nívós, AAA-kategóriás fejlesztőcsapat egy ennyire vad, újító és egyedi koncepcióval próbálkozik, másrészt viszont a tesztelés során nehezen tudtam leküzdeni azt az érzést, hogy talán jóból is megárt a sok, az olyan frusztrált pillanatokról nem is szólva, mint amikor egy közel tökéletesen végigtaktikázott becserkeszést követően a főszörny búvóhelye előtt szó szerint három irányból lőttek ripityára az ellenséges játékosok. Talán ha egy fokkal egyszerűbb lenne, vagy legalább lenne valamilyen alternatív játékmód is rendelkezésre állna – például MI irányította ellenséges vadászok, vagy egy tisztán PvE mód, nagyobb fókusszal az ellenfelek elleni harcon – elég sokat lendítene az élvezeti faktoron.
A Hunt: Showdown az utóbbi évek legújítóbb többjátékos lövöldéje, amelynek kipróbálását csak ajánlani tudom minden érdeklődő számára – ám sajnos pont egyedisége és komplexitása miatt nem hiszem, hogy lesz akkora siker, mint amekkorára a Cryteknek jelenleg szüksége lenne a nagy visszatéréshez vagy legalább a fennmaradáshoz.
