Nem szívesen szoktam jelentkezni második részekre, ha az elsővel nem játszottam. Nincs mihez mérni ugye a fejlődést, rossz esetben kimaradnak olyan gegek, poénok, amelyek az első rész ismerete mellett egyből feltűnnének. Most azonban azt hiszem, megbocsátható, ha azt mondom: sosem játszottam az első résszel, és már jó eséllyel nem is fogok. A Fantasy General ugyanis 1996-ban jelent meg, és a Generals-sorozat harmadik játéka volt, a Panzer General és az Allied General után. Mondjuk az első PG-vel pont játszottam, szóval a történet mégsem olyan egyszerű.
A Fantasy General II egy klasszikus, high fantasy környezetben játszódó, körökre osztott taktikai játék. Ilyesmit teszteltem már pár éve, az egyébként ugyancsak a Slitherine kiadó gondozásában megjelent Hellt, amely egyébként nem volt rossz egyáltalán. Ahogy megszokhattuk, ilyen játékokban komoly szerep jut a történetnek, és ez nincs másképp az FG2-ben sem: a kampányban lazán szervezett, egymással is sokszor hadban álló klánokat kell egyesíteni, hogy esélyünk legyen felvenni a harcot a gonosz és hatalmas Birodalommal. Ahogy a fantasy stílusban megszokhattuk, mindennek alapja az európai történelem – itt sem nehéz párhuzamot vonni a rómaiak és a velük szemben álló barbárok között, amelyet néhány egység (például a birodalom légionáriusa) elég egyértelművé is tesz.
A kampány egyébként nagyon jól megírt, szórakoztató küldetések sorozata, azonban szerencsére sem a hadjárat, sem a harcok nem statikusak történet szempontjából. Mindkét esetben rengeteg lehetőségünk van a párbeszédeken keresztül befolyásolni az eseményeket. Különösen igaz ez a harcokra is, amelyek során – megfelelő diplomáciai érzékkel – igencsak megkönnyíthetjük a dolgunkat. Egy gyors példa: katonáinkkal felfedezünk egy tábort, ahol favágók tartanak láncon egy medvét. Dönthetünk úgy is, hogy hagyjuk őket, de akár – felbosszantva a favágókat – megkísérelhetjük kiszabadítani a medvét. Ha gyorsak vagyunk, a favágókat magunk mögött tudjuk hagyni, akik így dühükben rátámadnak bárkire – akár az ellenségre is. Az sem mindegy, hogy milyen egységekkel fedezzük fel a térképet, lehet, hogy egy barlang bejáratánál az íjászaink nem tudják arrébb tolni a bejáratot eltorlaszoló köveket, de a harcedzett lándzsásaink igen... Ennek megfelelően sok kaland nem is a főhősünkkel, hanem az egységeinkkel esik meg, akik így különleges képességekkel, egyedi jellemvonásokkal gazdagodnak.
Természetesen ezeken túl hagyományos XP-gyűjtögetős fejlődés is van, valamint megfelelő pénz, páncél és/vagy fegyver ellenében fejleszthetjük is őket. Mondanom sem kell, egy-egy harcedzett egység elvesztése sokszor elég motiváló erő lehet ahhoz, hogy visszatöltsünk egy korábbi játékállást.
A Fantasy General II egyébként meglehetősen nehéz. A szerencsének viszonylag kis szerepe van – mindig látjuk, hogy milyen sebzés várható egy-egy összecsapásnál, ugyanakkor azt nem, hogy vajon 5-10 fős harci csapatainkból hányan esnek el összecsapás után. Őket harc végén tudjuk pótolni, azonban hacsak nem nyúlunk mélyen a zsebbe, az utánpótlás akár szintvisszaesést is eredményezhet. A harcok során nem elég az életerőre figyelni, legalább ennyire fontos a morál is. Egy-egy véresebb összecsapás két egység közt könnyen lelombozhatja a csapatainkat, a harci kedvüket elvesztett egységek akár menekülőre is foghatják, ezért nem árt, ha a főhősünk vagy magasabb rangú egységeink a közelben tartózkodnak, akik lelket önthetnek a katonákba. Néha azonban nincs más választás, mint visszavonni az egységeket, egy-két kör pihenés után pedig újra visszaküldeni őket a csatába.
A taktikai mélységet tovább növeli a terep is. A sziklákon megtörik az ellenség rohama, az erdőben sokáig észrevétlenek maradhatunk, a lovasok a nyílt terepen hatalmas pusztításra képesek – érdemes tehát nekünk megválasztani, hol is akarunk harcolni. A mesterséges intelligencia azonban érzésem szerint elég jól sikerült, pontosan tudja a gép, hogy hol, mikor, kire érdemes lecsapni, a sérült egységeket gyorsan visszavonja, leszakadó egységeinkre pedig kíméletlenül lecsap. Nem éreztem egyszer sem, hogy látná a térképen azt, ami elvileg nem kéne látnia: számos alkalommal sikerült kelepcébe csalnom az erdőben rejtőzködő harcosaimmal.
Ellentétben a Panzer Generallal és klónjaival, a küldetések nem időlimitesek, viszont van egy csavar: ha hamarabb végzünk egy pályával, többet tudunk zsákmányolni a környékről, ugyanakkor természetesen a veszteségeink is nagyobbak lesznek, hiszen a harcosaink nem tudnak pihenni, tehát lehetséges, hogy a megszerzett pénz el is megy az elvesztett egységek utánpótlására.
A grafika a Unity motorra épül, sok gond nincs vele, szépnek mondható, a zene és a hanghatások átlagosak. Egyetlen problémám csak a fejlesztéseknél volt: a szükséges fegyvereket és páncélzatokat lootbox-szerűen dobálja a gép. Ennek megfelelően sokszor hiába volt rengeteg aranyam, ha nem volt hozzá elég felszerelés, nem tudtam fejleszteni az egységeket, akiknek így sokszor 2-3 szinttel magasabb egységek ellen kellett harcolniuk – vajmi kevés sikerrel. Ezen jó lenne talán változtatni.
Ennek ellenére a Fantasy General II nekem abszolút bejött, jó szívvel tudom ajánlani. Megérte kivárni a folytatást!
