John Wick Hex teszt – John Wick mégsem halhatatlan

Keanu Reeves igazi reneszánszát éli az utóbbi években. A Mátrix-trilógia egykori (és jövőbeli) hőse sokáig nem nagyon találta a helyét Hollywoodban, nem sok igazán kimagasló filmben bukkant fel. Aztán jött 2014-ben a John Wick címszerepe, ami azonnal visszarántotta a legnagyobb sztárok szűk táborába. Azt most hagyjuk, hogy a mostanra trilógiává bővült sorozat valójában milyen kulturális értéket képvisel, mindenesetre mind a kasszáknál, mind a kritikusok és a rajongók előtt jól szerepel. Valószínűleg Mike Bithell is nagy John Wick rajongó lehet. Ő készítette annak idején a remek Thomas Was Alone és Volume játékokat. És ő (illetve az ő stúdiója, a Bithell Games) készítette a John Wick Hexet is.

A John Wick Hex a fejlesztő előző játékaihoz hasonlóan meglehetősen egyedi játékélményt kínál. Ha be kellene sorolnom egy bizonyos műfajba, elég nagy bajban lennék, mivel van itt egy pici mindenből. Első ránézésre körökre osztott taktikai játéknak tűnik, de valójában valós időben zajlanak az események. Van itt akció és lövöldözés, de stratégiai alapokra helyezve. Mindezt izometrikus nézetben, egészen sajátos, már-már a vektorgrafikát idéző látványvilággal. A készítők egyébként egyfajta sakkjátszmaként jellemezték alkotásukat, van is némi alapja ennek.

A történetünk a franchise sajátosan misztikus és titokzatos világának egy még misztikusabb és titokzatosabb karaktere körül bonyolódik. Ő Hex, aki elrabolja a sorozatból már jól ismert két alvilági figurát, a New York-i Continental Hotel tulajdonosát, Winstont, és az ő jobbkezét, Charont. Nem véletlenül esett rájuk a választása, ugyanis feltett szándéka, hogy kicsalogassa rejtekéből a legjobb bérgyilkost, John Wicket. Természetesen terve sikerrel jár, mert hősünk nyomozásba is kezd, hogy felkutassa Winstont és Charont. Azt még érdemes tudni a történetről, hogy kronológiailag a mozitrilógia előtt játszódik.

Ami a játékmenetet illeti, ahogy fent is írtam, nehéz lenne egy szűk kategóriába besorolni. Nem meglepő módon mi Johnt irányítjuk, akivel néhány (sajnos nem túl hosszú a játék) helyszín pályáin kell keresztülverekednünk és -lövöldöznünk magunkat. Egy-egy helyszín általában négy-öt pályából, szakaszból áll, ezeket sorrendben kell teljesítenünk. A pályákon (nem látható) hatszögekből álló rácson haladhatunk lényegében bármely irányba. A rendszer nem körökre van osztva, hanem időtartamokra. Ezt a képernyő tetején egy idősáv jelzi, ahol minden akciónk egy meghatározott időtartamot ölel fel. Ha van látható ellenség a pályán (vagyis nem rejti a fog of war), akkor az is saját idősávot kap. Így lehet tervezgetni, hogy a mi akciónk vagy az ellenfél akciója gyorsabb-e. A távoli ellenségekre csak lőfegyverrel tudunk rátámadni, de a sima lelövésük mellett akár hozzájuk is vághatjuk a stukkert, hogy elkábítsuk vele. Ez elsőre hülyeségnek tűnhet, de előfordulhat olyan szituáció, amikor ez a sokkal gyorsabb akció lehet az egyetlen választásunk, mivel az ellenség hamarabb lendülne támadásba, minthogy mi lelőhetnénk.

Támadási lehetőségből többféle is van. A távoli ellenségeket tehát csak lőfegyverrel (pisztolyok és géppisztolyok vannak a játékban) szedhetjük le, ám az elérhető közelségbe merészkedőket közelharcban is. Itt megint több opciónk van: álló helyzetben lepofozzuk, ellökjük, földre visszük és ott végzünk vele, ha pedig ő támad előbb, akkor megvívhatunk vele. Mindegyik lehetőség más helyzetben lehet hatásos. A legtöbbször persze a földre vitelt fogjuk választani, mivel a legtöbb ellenséget így egy mozdulattal tudjuk ártalmatlanítani, de persze vannak a bunyósok (nálunk nincs fegyver, de közelharcban ellenállóbbak), akik ebből még fel tudnak állni. Minden közelharci akciónk fókuszpontokba kerül. Ha ebből kifogytunk, akkor csak sétafikálni tudunk, és lövöldözni némileg rosszabb hatékonysággal. Szerencsére a fókuszunkat néhány tized másodperc alatt vissza tudjuk tölteni – John kvázi megrázza a fejét, és már megy is tovább. Az életerőnket viszont már sokkal nehezebb visszanyerni. Erre csak a magunkkal vitt vagy a pályákon talált kötszerrel van mód, és meglehetősen sokáig tart bekötöznünk a sebeinket. Amikor új helyszínre érkezünk, mi dönthetjük el, hogy annak melyik szakaszán szeretnénk némi aranyérméért cserébe kötszert elhelyezni. Ezzel is egy picit mélyítve a taktikai repertoárt.

A John Wick Hex eleinte egész könnyűnek tűnik, hiszen az első néhány pálya még nem jelent komolyabb kihívást. Ám a második helyszíntől már hirtelen sokkal nehezebbé válnak a dolgok. Sokkal több ellenfél szakad a nyakunkba, akik máris sokkal több előre gondolkozást és időbeni méricskélést jelent. Ebben tehát valóban emlékeztet egy picit a sakkozásra a játék, hiszen két-három lépést is meg kell néha előre terveznünk: először földre viszem a legközelebbi ellenséget, aztán onnan átgurulok a másodikhoz, akit közelharcban viszek le, de ennyi idő alatt a legtávolabbi harmadik már biztosan tüzelni fog, ezért a második után majd inkább beugrom az oszlop mögé, hátha nem talál el. A játék nehézségéből adódóan rá kell ébrednünk, hogy a filmekkel ellentétben bizony John Wick sem halhatatlan. Ha elszámoljuk magunkat, ő is elbukik, és az adott pályát legelölről kell újrakezdenünk.

A John Wick Hex egy kellemes szórakozást kínáló, de nem tökéletes játék. Néhány elemén érződik, hogy egy alapvetően indie fejlesztésről van szó, ahol nem volt keret vagy idő minden apró részletet tökéletesre csiszolni. Így például a földre levitt, de még élő ellenfelek a következő ellenük indított támadásunkat hirtelen újra álló helyzetből szenvedik el. Ilyen, és ehhez hasonló, valóban apró bakik maradtak a játékban, de ezek nem rontanak túl sokat az összképen. Az viszont már komolyabb gond lehet, hogy dacára a több támadási lehetőségünknek, időnk nagy részében azért végig ugyanazt fogjuk csinálni. Ez, és a játék rövidsége pedig nem biztos, hogy jó kombó.

Ha viszont ezeken túl tudunk lendülni, kellően nagy rajongói vagyunk Keanu Reevesnek és főleg az általa alakított John Wicknek, valamint a kissé vektorgrafikára hajazó látványvilág sem bántja a szemünket (nem is kell, nincs vele semmi baj szerintem, illik a játékhoz), akkor jól fogunk szórakozni. Az pedig külön piros pont a fejlesztőknek, hogy Charont és Winstont a két eredeti színész, Lance Reddick és Ian McShane szinkronizálta, míg a titokzatos Hex pedig Troy Baker hangján szólal meg.