„Isten halott, és mi öltük meg” – mondta Nietzsche és az Alder’s Blood vadászait irányító Duke is. A különbség annyi, hogy a német filozófus a kifejezést hasonlatnak használta, a sokat megjárt vadász viszont szó szerint értette. Isten valóban halott, és teste még mindig ott rothad valamelyik hegy tetején, aminek hatására megnyíltak a pokol kapui, és elárasztották a világot a különböző mágikus és romlásból született szellemek, vérfarkasok és más rondaságok.

A Shockwork Games első játékában nekünk kell egy maroknyi elszánt őrülttel puskát ragadni, és keménykalappal a fejünkön felcsapni szörnyvadásznak, hogy megvédjük a megmaradt civilizáció darabkáit, és helyre tegyük az emberek okozta káoszt. A Vadászok, mint az archetipikus westernhős, a társadalom kitaszítottjai, akik ennek ellenére próbálják megvédeni azt. De öltözködésükben is hasonlítanak: mintha a vadnyugat és a viktóriánus kor gönceit húzták volna magukra. A grafikán rögtön látszik, hogy nagy gonddal rajzolták meg, a karakterektől kezdve az átvezetőkön keresztül a tájig. Minden kép magában hordozza a nehéz hivatás sáros és vérmocskos hangulatát.
A kipróbálásra érkezett verzióban rövid ízelítőt kaptam a játékból, mert csak pár óra érhető el a kampányból, de az meg is győzött. Vadászainkat kedvünkre szerelhetjük fel közelharci és távolsági fegyverekkel, alakíthatjuk kinézetüket, adhatunk a zsebükbe különböző kötszereket, mérgezett késeket. Valamint csapdákat állíthatunk fel, hogy aztán a körökre osztott harcok keretében becserkésszük és leöljük a vadakat. Nagy hangsúly van a lopakodáson, mivel embereink ha óvatlanok, pár ütés után fűbe harapnak, így a környezeti elemeket kihasználva kell megtalálnunk a tökéletes módszert a szörnycsapatok kiiktatására. Puskáinkat csak végső esetben érdemes használnunk, mert a nagy dörrenés felverheti a közelben tartózkodó alvilági lényeket. Ráadásul szagunkat viszi a szél, és ha a szél járását nem vesszük figyelembe mozgás közben, akkor kiszimatolhatnak minket.

Ha túléltük a vadászatot, akkor tábort verve pihenhetjük ki a fáradalmakat, bekötözhetjük sebeinket, elmehetünk felderíteni, szerszámokat készíthetünk és betervezhetjük következő célpontunkat. De le is térhetünk a kampány átvezetőkkel telefűzött vonaláról, hogy a térképet bebarangolva mellékküldetésekbe botoljunk.
Bár az Alder’s Gate még jócskán a sütőben van, és csak 2020 első felében várható a megjelenése, érdemes a radaron tartani. A stílusos grafika és a lopakodás játékmechanikái már ebben a korai verzióban is figyelemre érdemesek.