Jómagam elmondhatom, hogy egyidős vagyok legkedvesebb univerzumommal, hiszen „réges-régen”, a születésem évében, 1977-ben jelent meg az első Star Wars mozifilm. Közben eltelt negyvenkét esztendő, és idén kerül mozikba a Skywalker-sagát lezáró IX. epizód, míg a fősodor mellett eleddig kettő mozifilm, számos rajzfilmsorozat, képregény, könyv, élőszereplős tévészéria, videojáték és sok-sok egyéb született a világtörténelem egyik leghíresebb franchise-ában. Más is történt időközben, így például az előzménytrilógia miatt agyonsavazott, láthatóan megfáradt George Lucas 2012-ben eladta életművét a Disney-nek, aki azonmód bezárta az addigi programok munkálataiért felelős LucasArtsot, a játékok jogait pedig az Electronic Arts kapta meg.
A Disney korszak beköszönte óta eltelt évek a filmekkel, képregényekkel és egyéb ágazatokkal ellentétben sajnos viszonylag szűkösen teltek a gamerek szemszögéből. Volt ugyan két, leginkább a többjátékos arénák szerelmeseit megcélzó Battlefront epizód, némi kis kitérővel a single player mezsgyéjére, egy kis kockulás a LEGO-val karöltve, és a mai napig játszható a The Old Republic című MMO is, de nagyjából ennyi jutott nekünk. Mostanáig. Azt már 2014-ben tudtuk, hogy a God of War III rendezője, Stig Asmussen átevezett a Titanfallt és az Apex Legendset fejlesztő Respawn Entertainment kettes számú stúdiójának igazgatói székébe, de akkor még csak annyit mondtak, hogy az ő vezetésével egy meg nem nevezett akciójáték készül. A Star Wars Jedi: Fallen Order leleplezésére végül 2016. május 4-én, a nemzetközi Star Wars napon került sor, míg aztán idén november 15-én a mai vezető platformok tulajdonosai végre belevethették magukat minden idők egyik legjobb, a Csillagok háborúja univerzumában játszódó videojátékába.
A Star Wars Jedi: Fallen Order egyetlen sztorivezérelt kampányt tartalmaz, mindenféle többjátékos lehetőség nélkül. Az alaposan átgondolt történetet a régebbi, a Disney által a „legendák” közé sorolt epizódok és szereplők után a megújult univerzum kanonikus részének szánják a fejesek, így a galaxis hivatalos részét képezi a cselekmény, a helyszínek és a karakterek is. Az írócsapat ennek megfelelően nagyon komoly renoméval rendelkező tagokból állt, úgy, mint a Mafia III-ért felelős Aaron Conteras, vagy Chris Avellone, akit azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom.
Az események az Episode III, illetve a jedi rend elsöprését célzó 66-os parancs kiadása után öt esztendővel veszik kezdetüket. A „nagy tisztogatást” túlélő kevesek egyike, az egykori padawan, Cal Kestis a Birodalom rabszolgájaként a Bracca bolygón folytat sokadmagával hulladékgyűjtő munkát. A fiú immár öt esztendeje titkolja valódi kilétét és képességeit, mígnem egy napon egy barátjával, Prauffal felküldik őt egy, a klón háborúk során lezuhant roncs átkutatására, amelyről kiderül, hogy egy jedi vadászgép. Itt társa életének megmentésére használnia kell az Erőt, amit egy birodalmi kutászdroid azonmód továbbít is a császári főtanácsnak. Válaszul a hazafelé tartó munkásokat „meglátogatja” két, még Darth Vader által a megmaradt jedik felkutatására és likvidálására kiképzett inkvizítor, a Második és a Kilencedik Nővér. Cal innen kezdve az életéért kénytelen futni, amelyet csak úgy sikerül megmentenie, hogy egy titokzatos hajó, a Sáska tűnik fel mellette a semmiből, fedélzetén a rejtélyes Cere Jundával és a pilóta Greez Dritusszal, akik felveszik őt. Ezután együtt folytatják útjukat a kölcsönös egymásra utaltság és a csak lassan kialakuló bizalom jegyében, hogy megtalálják egy rég halott jedi mester, Eno Cordova hátrahagyott nyomait követve az egykori jedi tanács által már felfedezett, de még „be nem sorozott”, az Erővel kapcsolatban álló ifjak lelőhelyét rejtő térképet, amelyet természetesen a Birodalom is nagy erőkkel keres.
A játékmenet gyakorlatilag semmi újat nem tud felmutatni, így aki játszott valaha a Tomb Raider, az Uncharted, a Titanfall, a Prince of Persia vagy a Jedi Knight sorozatok bármelyik részével, az tudja, mire számítson. A Star Wars Jedi: Fallen Order ezeknek a szériáknak a legjellemzőbb elemeit gyúrja össze egy önmagában mégis egyedi, színes, nagyon is szerethető, a játékosokat egy pillanat alatt beszippantó, és bizony gyakran még a legkönnyebb fokozaton is embert próbáló elegyévé. A készítők igyekeztek a képességi pontokon és perkökön alapuló fejlődést úgy megalkotni, hogy a harcrendszer a lehető legsokoldalúbb és legmélyebb legyen. Az egyes készségek és támadások csak szépen, fokozatosan nyithatók meg, de persze ránk van bízva, hogy az Erő melyik ágazatában (erőhasználat, kardforgatás, öngyógyítás/túlélés) szeretnénk leggyorsabban jártasak lenni.
Utunk során összesen öt plusz egy bolygóra jutunk el (a kezdőhelyszínt nem számolva), amelyeket a metroidvania stílusú játékokból ismert pályatervezési módszernek hála többször (illetve a fősztori által javasolttól eltérő sorrendben) is meg kell (ill. lehet) látogatnunk. A bolygók zömét a szereplők túlnyomó többségével egyetemben a Lucasfilm munkatársaival szoros együttműködésben direkt a játékhoz alkották meg a fejlesztők, így azok most debütálnak a Star Wars univerzumában, de persze találkozhatunk ismerős helyszínekkel és alakokkal is. Mint minden valamire való Jedinek, hős padawanunknak is dukál egy droid haver, aki a megacuki BD-1 alakjában csatlakozik hozzá kalandjai legelején, hogy aztán a sok helyen fellelhető munkapadoknál egyre jobban felfejlesztett képességeivel mind hasznosabb társa legyen. Segítségével törjük fel a birodalmi terminálokat, ő tárolja gyógyító ampulláinkat, vele csúszkálunk a kötélpályákon, és még jó pár dologban lesz hasznunkra az idő elteltével. Az egyes helyszínek mindhárom fő koordináta mentén igen kiterjedtek, amit szintén a kis robotunkban tárolt háromdimenziós holotérképen tudunk nyomon követni – már miután megszoktuk azt. Közben emlékfoszlányokat gyűjthetünk össze, leszkennelhetünk dolgokat, bestiáriumot alkothatunk leölt ellenfeleink alapján, megismerhetjük az egyes helyek történelmét és az ottani történésekre is fényt deríthetünk. Akadnak ezek mellett ládák és titkos cuccok is szép számmal, amelyeket mind be kell zsebelnünk, ha ki akarunk maxolni egy-egy helyszínt.
Aki a játékidő rövidsége miatt aggódik, azt megnyugtathatom: mindenen végigrohanva is bő tizennégy-tizenöt órát kóstál a program, amelyet a maximalisták vagy a fontolva haladók ennek akár kétszeresére is emelhetnek. Összegyűlt pontjainkat perkökre váltani, vagy a BD-1 által tárolt gyógyampullák számát visszaállítani a mentésre is szolgáló meditációs pontokon tudjuk, de utóbbi esetben minden ellenfél újraéled. Saját ruhánkat, robotunk vagy űrhajónk skinjét menet közben bármikor váltogathatjuk, amihez a már fellelt külsők állnak rendelkezésünkre, de fénykardunk bütykölésére szintén csak a már említett munkapadoknál van lehetőségünk.
Rátérve a megvalósításra elmondhatom, hogy az egyik szemem sír, a másik pedig nevet a PlayStation 4 verzió végigjátszása után. A fejlesztők mindent kihoztak a nem éppen mai Unreal 4-es motorból, amely kellő alázattal kezelve tud nagyon jól mutatni szemkápráztató effektekkel és buja vegetációval töltve meg a játékteret. Nem egy mai engine-ről van szó, így nehezen magyarázható, hogy egy God of Wart, vagy egy Red Dead Redemption 2-t gond nélkül futtató rendszeren időnként miért, mitől szaggat be a játék, ami még az erősebb Sony vasra, azaz a PS4 Próra is igaz, és ami mellett a töltési idők is tetemesek. Ez volt az első olyan játék, amelynél azt éreztem, hogy a mai konzolok bizony már nem elég erősek hozzá, míg a más játékoknál rendszerint sokat szidott PC-s port esetében itt mindenhol azt hallom és olvasom, hogy akár egy erős közepes vason is hibátlanul hasít. Az animációk gyakran töredezettek, a szereplők néha „faarcúak”, vagy másfelé beszélnek, mint ahol állunk, ami nem kicsit tud zavaró lenni. Az pedig, hogy 2019. végén még mindig egymásba belelógó tárgyakkal és karakterekkel, lebegő alakokkal, falakon áteső szereplőkkel, egy bokor vagy szikla miatt nem látható térképpel, plusz mindezt megfejelendő időnként igencsak bugyuta és átláthatatlan kamerakezeléssel találkozom, szintén nem sokat segít morgásom csillapításán.
A mindezek ellenére nagyon is mutatós külcsín mellett a hanganyag szintén iszonyat jól adja, amit kell, amelyhez a Respawn és az EA két bevált komponistája, Gordy Haab és Stephen Barton szolgáltatja a muzsikát, természetesen Mr. John T. Williams halhatatlan taktusainak felhasználásával. A karakterek castingjával megint csak nagyon jó munkát végeztek a készítők, így minden szerepben profi hollywoodi színészeket láthatunk és hallhatunk. A script is totál rendben van: a dialógusok élnek, a szövegek a helyükön vannak, az egyszerű megjegyzések is ülnek, plusz közben időnként kapunk utalást régi legendás szereplőkre vagy eseményekre vonatkozóan, ami a moziszerű akciót és átvezetőket mintegy kiteljesíti, és egyszersmind a sztori kanonikus voltát a szálak gondos összevarrásával ügyesen elő is segíti. Néha van párbeszéd közben választási lehetőségünk, de ez ne tévesszen meg senkit, ettől ez még nem szerepjáték, és az a sztorira sincs semmilyen hatással.
A vezérléshez gyakorlatilag kötelező egy kézreálló kontroller, és még azt használva is olyan érzésem volt, hogy kicsit túlgondolták a fejlesztők az irányítást, így azt a stílus veteránjainak is szokniuk kell eleinte. A harcoknál nem titkoltan a taktikára és az ütős kombókra helyezték a fejlesztők a hangsúlyt, ami szép elgondolás, de az fura, hogy maximumra feltornázott erősáv birtokában is szinte azonnal kifogy erőtartalékunk, míg ha csak hobbiból lökdösünk meg huzigálunk ezt-azt, az egyáltalán nem meríti energiánkat. A legyőzésük után hamarosan eltűnő holtestekkel nehezen barátkoztam meg, és az is fura volt, hogy míg egy dögöt simán kettévághatunk, addig egy emberszabású ellenfelet maximum megkarcolunk. Ha az Erőt használnánk harc közben, akkor például egy mezei, alap rohamosztagost simán ellökünk az utca végéről is a fenébe, míg egy magasabb rangút akkor se, ha történetesen három méterre tőlünk a szakadék szélén áll, ami szintén igen érdekes megoldás. Az ügyességi és puzzle részek egyébként nagyon rendben vannak, de akadnak olyan helyszínek bőven, ahol az ember minden maradék hajszálát elveszíti, mire átjut. Ha pedig valaki legyilkolna bennünket, akkor elvesztett skillpontjainkat és egyebünket csak az ő újraéledésünk utáni likvidálását követően kapjuk vissza. Ez is egy, a Souls-játékokra hajazó megoldás, amelynek integrálása a program metódusaiba a fejlesztés során végig nyílt titok volt, de szerencsére az említett széria nehézsége csak keményebb fokozatokon jön elő, így akit ez tartana vissza, az is nyugodtan vágjon bele az ifjú Cal és társai univerzummegváltó kalandjaiba.
A Respawn Entertainment egy minden hibája ellenére irgalmatlanul pörgős és hangulatos játékot tett le az asztalra a Star Wars Jedi: Fallen Orderrel, amely hál’ Istennek mentes mindennemű mikrotranzakciótól és lehúzástól, ugyanakkor ordít a folytatásért. Ez azon kevés alkotások egyike, amelyet az ember sajnál végigvinni, illetve amelyet szívesen vesz elő bármikor, akár csak bóklászás, vagy egy újabb végigjátszás okán. Abból a szempontból is kirí ez a program a tömegből, hogy megmutatja: bizony a PC hardver szempontból már megint messze elhúzott a konzoloktól, és itt az ideje a váltásnak a kilencedik generációra. A magam részéről nem tudok sem olyan okot, sem olyan személyt említeni, ami miatt, illetve akinek nem tartanám kötelezőnek ezt a szuper játékot, még akkor se, ha az illető soha életében nem hallott a Kashyyykról vagy az Erőről.
