26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Age of Empires II: Definitive Edition teszt – Egy letűnt kor modern tündöklése

Felújított verziót kapott a legendás RTS-széria második epizódja is.

Írta: Captain Balu 3 hozzászólás

Kicsit ijesztő belegondolni, hogy idén szeptember 30-án már 20 éve volt, hogy megjelent az eredeti Age of Empires II: Age of Kings. 20 év nem kevés idő. Könnyen lehet, hogy az akkori kedves PlayDome olvasók (pontosabban akkor még PC Dome olvasók) azóta már felnőttek, akár már ők maguk is szülők lettek. Hogyha most sikerült rátok ijesztenem az idő gyorsan pörgő homokóraszemcséivel, nyugtatásként szóljon, hogy a pár hete megjelent Age of Empires II: Definitive Edition elé leülni, és játszani vele pontosan olyan érzés, mint anno volt. Már csak a Windows 98 induló hangeffektje hiányzik a teljes retro hangulathoz.

Age of Empires II: Definitive Edition teszt – Egy letűnt kor modern tündöklése

Őszintén bevallom, hogy a 2013-ban megjelent HD kiadás nekem kimaradt, így lehet, hogy még erősebben talált be a nosztalgiafaktor, ahogy (újra)bemelegítésként nekiugrottam az alapok elsajátítására pozícionált William Wallace hadjáratba. Azonban míg az a kiadás (erős túlzással) „csak” az eredeti játék kicsit grafikailag feltuningolt, és modern operációs rendszerekhez igazított verziója volt, a most megjelent Definitive Edition – a nevéhez hűen – tényleg a legteljesebb Age of Empires élményt kínálja, amihez jelenleg hozzáférhetünk. A 4K UHD-ként marketingelt grafika tényleg csodálatos köntösben jeleníti meg az öreg klasszikust a monitorjainkon, még hogyha ennek az értékeléséhez is azért illendő felvennünk a retroszűrő-szemüvegünket.

Az újrakevert zene is megérdemel egy pár szót, hiszen mindig nagy felelősség egy klasszikushoz nyúlni. Szerencsére jelen esetben sikerült a művészeknek abszolút hűek maradniuk az eredeti zenék szelleméhez, miközben kellő újdonságokat fűztek azok közé. A külcsín mellett azonban szerencsére rengeteg apró és hasznos újítást is eszközöltek a készítők, amelyek tényleg annyira kézenfekvők, hogy könnyen elfelejtük, hogy a '99-es verzióban ezek még nem is így működtek, mint például a farmjaink automatikus újravetésének a lehetősége.

Age of Empires II: Definitive Edition teszt – Egy letűnt kor modern tündöklése

A számos apró technológiai újítás mellett természetesen a Definitive Editionbe bekerült az összes megjelent kiegészítő, valamint egy vadonatúj hadjárat is, „The Last Khans” névvel. Így most már 35 civilizáció közül válaszhatjuk ki a számunkra legszimpatikusabbat, köztük akár a magyarokat is. Akinek ez még mindig nem lenne elég garancia a több száz óra játékidőre, azokat talán a 138 elérhető achievement meggyőzi arról, hogy valószínűleg nem fognak unatkozni az elkövetkezendő hideg téli estéken.

A sok dicsérő szó mellett sajnos meg kell említenem a nem túl zökkenőmentes indulást is, ugyanis a Steamen fellelhető kommentekben olvasható hibajelentések az összeomlásokról, bugokról sajnos nálam is mutatkoztak. Az első pár patch megjelenéséig sajnos volt olyan, hogy minden egyes alkalommal, amikor elindítottam bármelyik hadjáratot, kidobott a program az asztalra. Még szerencse, hogy a fejlesztők lelkesen töltik fel az újabbnál újabb tapaszokat a játékhoz. A szaggatásokkal és szerverproblémákkal nem találkoztam, bár az is igaz, hogy én főleg az egyszemélyes részt nyúztam az időm oroszlánrészében.

Age of Empires II: Definitive Edition teszt – Egy letűnt kor modern tündöklése

Az Age of Empires II: Definitive Edition apróbb technológia gyermekbetegségei ellenére is egy méltó újrázása a rajongók és kritikusok által is legjobb Age of Empires résznek kikiáltott játéknak. Valószínűleg új játékosokat nem igazán fog tudni bevonzani, mind nehézsége és mind lassabb tempója miatt. De úgy érzem, ez nem is az új játékosoknak címzett szerelmeslevél. Ezt a feladatot meghagyják a hamarosan érkező számozott folytatásnak. Ez a mostani kiadás inkább egy olyan, rajongóknak készült legteljesebb kiadása az eredeti RTS-nek, akik már vágják a centit az Age of Empires IV megjelenéséig. Nekik azonban, ilyen nyomott árcédulával, vagy esetleg az Xbox Game Pass előfizetéssel (hiszen jó Microsoft szokáshoz híven már indulás óta itt is elérhető a játék) gyakorlatilag egy megkerülhetetlen vétel.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Régi klasszikus modern köntösben és minden tartalmával
  • Csodálatos, újrakevert zene
  • Apró, de annál hasznosabb újítások
Negatívumok
  • Néhány technológiai baki

További képek

  • Age of Empires II: Definitive Edition
  • Age of Empires II: Definitive Edition
  • Age of Empires II: Definitive Edition
  • Age of Empires II: Definitive Edition
  • Age of Empires II: Definitive Edition

HOZZÁSZÓLÁSOK

david139
david139 [18581]
Na megvettem, szép :D Egyelőre csak CBA-t játszottam, hogy megnézzem, hogy javítottak-e a multi ping helyzeten, kicsit talán jobb.
LordMatteo
LordMatteo [29299]
Ugy latszik, kicsit muszaj lesz provokativnak lennem, hogy valaszt kapjak vegre: hogy jott ossze az egy uj hadjarat? Marmint, melyikre gondolunk egy alatt az ujak kozul?
LordMatteo
LordMatteo [29299]
Uhh, ez egy teszt volt? Hol a maradek ketharmada? :D

En indulaskor megvettem, majd' 40 ora alatt egyetlen egyszer crashelt a sok alt tabozastol. A kampanyokat tuzetesen felujitottak, aktualizaltak, arrol nem beszelve, hogy a magyar fejlesztok jelenlete nagyon erezheto, sok a magyar kotodesu kampanypalya. A jatek amugy nagyon matekorientalt mar, online nekem nagyon hardcore, viszont roppant kitarto es stabil a jatekostabora, toxic jatekossal pedig nem is talalkoztameg.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (3 db)