Indonéziáról sem épp a videojátékok jutnak az eszembe – talán a Puddle kolléga által tesztelt Rage in Peace az, ami némi utánanézés során beugrott, hogy onnan származik. Nálam most fordult a kocka, ugyanis a Coffee Talk igencsak pozitív benyomásokat hagyott bennem, sőt.
Van az, amikor az ember nem a játék miatt játszik, hanem csak egyszerűen ki szeretne kapcsolni. És ebben erős a Coffee Talk: alapjában véve semmi különöset nem nyújt, viszont képes valami olyan atmoszférát teremteni a képernyő előtt, ami nyomban magába szív. Zavarosnak tűnik? Megmagyarázom. Szóval a játék idén ősszel játszódik Seattle-ben, csak épp a tündérek, orkok, vámpírok és a többi legendás lény is immáron az emberi társadalomba integrálódva ténykednek. Virtuális másunk 6 éve üzemeltet egy csak éjjel nyitva tartó kis kávéházat. Vannak törzsvendégei, és persze a játék során új arcokkal is megismerkedünk. Mindenki elmondja a maga búját-baját-örömét, mi pedig finomságokkal próbálunk a lelkiállapotukon emelni. Eleinte csak pár receptet ismerünk, de a későbbiek során egyre többet sajátítunk el. Sok alapanyag nincs: kávé, fekete és zöld tea, kakaó, méz, citrom, menta, gyömbér, tej – de a sorrend, ahogy ezeket kombináljuk, kihatással van az ital ízére. Mindenkinek megvan a maga kedvence, így egy idő után már elvárják, hogy tudjuk és azzal kínáljuk őket.
Ami pedig az igazi varázst jelenti, az a két italkészítés közbeni beszélgetések. Érdekes lényekkel és emberekkel találkozunk, változatos hátterekkel, életekkel – és ez ráadásul olyan jól meg van írva, hogy az ember észre sem veszi, hogy már mennyi ideje játszik. Ad valami komfortot, kikapcsolódást, ahogy a pult mögött állva beszélgetünk a vendégekkel, miközben néha egy-egy finomságot készítünk nekik – vagy ki kell találjuk, elmondásuk alapján mi ízlene igazán nekik. Pont emiatt én nem is akarok minimálisan se itt belefolyni a történetbe.
A sztori mellett akad homokozó is, ahol szabadon kotyvaszthatunk, és az egyik vendégünk véleményezi kreálmányainkat. A challenge módban pedig jönnek szép sorban a rendelések, ha sikerül pontosan eltalálni a kért frissítőt, akkor kapunk némi plusz időt, ha nem, ketyeg tovább az óra. Ha az idő elfogy, jön az eredmény.
Nem beszéltem még a külsőségekről. Ahogy az a képeken látszik, az Amiga korszakot próbálja megidézni stílusjegyeiben a design – sikerrel. Tudom, páran úgy gondolják, ez valahol lustaság a fejlesztőktől, hogy ilyen lo-fi grafikát, hangot, zenét raknak be egy játékba – de ezt is kihívás jól megcsinálni. A Toge Productions sikerrel vette az akadályt, az összbenyomás több, mint kellemes.
A heti játékmegjelenési listákat böngészve mindig elborzaszt a puszta mennyiség, ami PC-re érkezik – és ezek elsöprő többsége indie alkotás. Sajnos a mennyiség nem igazán korrelál a minőséggel, de amíg ilyen gyöngyszemek is megjelennek, mint a Coffee Talk, talán nincs akkora baj. Ez a játék nem fogja a világot megváltani, szó sincs róla. Nem is azzal a céllal készült. Csupán relaxálva szeretne szórakoztatni minket – ezt pedig remekül csinálja.
