Számomra a tavalyi év egyik legkellemesebb meglepetése volt az első rész után huszonhárom évvel később megjelenő Fantasy General II. Így annyira nem is ért váratlanul, hogy viszonylag hamar kapott is egy DLC-t, amely az Onslaught nevet kapta.
A DLC tartalma könnyen körülhatárolható: 13 új légi egységet kapunk, valamint egy új pályát az alapjáték kampányához – ezeken túl pedig egy teljesen új, 30 procedurálisan generált (!) pályából álló teljes értékű kampányt és egy újfajta játékmódot. Ez utóbbi az Iron Maiden nevet kapta, és lényegében a Paradox-játékok Ironman módjához lehetne hasonlítani, azaz nincs mentés, nem tudjuk visszatölteni a korábbi állásokat – egy rossz mozdulat, és az egész addigi eredményünk megy a levesbe. Ez néha roppant frusztráló, viszont pont a procedurálisan generált pályáknak hála nem annyira érződik repetitívnek, ha nulláról kell újrakezdenünk.
Az új hadjárat történetileg szorosan kapcsolódik az előző végéhez, a legyőzött birodalom romjai közt kell harcolnunk birodalmi lojalisták, martalócok vagy épp gyíklények seregei ellen. Kezdéskor kiválaszthatjuk, hogy az alapjátékban megismert hősök közül melyikkel szeretnénk elkezdeni a hadjáratot – ettől függenek a kezdéskor kapott egységeink is. A harcok során ezek az egységek tapasztalati pontot kapnak és fejlődnek, viszont a továbbfejlesztésükhöz továbbra is szükség lesz fegyverre, páncélra vagy folyékony mannára. Ezeket véletlenszerűen kapjuk „lootoláskor”, és bár ez volt a legtöbbet kritizált része az első résznek, nekem alapvetően tetszik, hogy nem mindig tudjuk a megszokott, kedvenc egységeinket használni. Sokkal inkább „szegény ember vízzel főz” alapon abba az irányba fejlesztjük egységeinket, amire van erőforrásunk. Ez tovább növeli a procedurális pályáknak köszönhetően amúgy is magas újrajátszási faktort. A hadjáratok során bár maguk a pályák egyediek, a küldetések típusai rögzítettek. Szinte mindig tudunk választani kettő vagy több misszió körül, amelyek mindegyike más jutalmat ad: egyesek aranyat, mások például felszereléseket vagy egységeket.
A mesterséges intelligencia már az alapjátékban is kimagasló volt, és szerintem még jobb lett a DLC-ben. A gép nem tudja, merre járunk, simán belefut az erdőben rejtőző egységeink által felállított csapdába, visszavonul jobban védhető területekre. Ha például elkezdjük lőni távolról a beásott lándzsásait, azok nem várják tétlenül, míg meghalnak – ellenkezőleg, a gép egyszerre több egységgel is megindulhat a támadó ellen, vagy épp visszavonul, ha az tűnik jobb ötletnek.
Egyetlen dolog nem tetszett csak, az pedig a repetitív zene. Mintha valamiért mindig ugyanazokat a dallamokat hallottam volna játék során. Illetve kezdésnél rögtön belefutottam egy bugba: nem tudtam lerakni az egységeimet a pálya elején – némi keresgélés után a Steam-fórumon megtaláltam a megoldást. De azért ez picit zavaró volt.
Összességében azonban a Fantasy General II: Onslaught remek kis kiegészítője az alapjátéknak – továbbra is rettenetesen addiktív program, csak ajánlani tudom.
