Az XCOM: Chimera Squadról a megjelenése előtt mindössze másfél héttel hallhattunk először – teljesen váratlanul jött a játék bejelentése a 2K-től. Megnéztem a két kikerült trailert, és feltűnt, mennyire kihangsúlyozzák, hogy a Chimera Squad „csupán” egy különálló, rövidebb epizódja az XCOM-szériának, ezért ne lepődjünk meg, ha eltér elődjeitől. Bevallom, ez kicsit aggasztóan hatott: minek ez a nagy magyarázkodás? Ráadásul az érte kért 20 euró is igen meglepő árazásnak tűnt. Ennek ellenére nagyon örültem, hogy nálam kötött ki a tesztpéldány, hiszen mégiscsak a híres körökre osztott taktikai játék gyermeke, és ugyanúgy a Firaxis Games készítette, akik a legutóbbi részeket is elhozták nekünk. A hosszúhétvége szombatján, 17 óra játék után, nagy mosollyal az arcomon (és kissé dehidratáltan) álltam fel a gép elől: régen találkoztam már olyan játékkal, ami ennyire le tudott kötni, és túlzás nélkül minden percét élveztem.

Öt évvel járunk az XCOM 2 eseményei után, a Föld felszabadult a földönkívüli megszállás és az „Öregek” uralma alól. A hátramaradott űrlények és emberek között még mindig kézzel tapintható a feszültség, a békés együttélés akármennyire is kecsegtető, csaknem lehetetlen leányálomnak tűnik. Ennek a leányálomnak a megvalósítása érdekében hozták létre a Chimera Squadot, egy egykor ellenségekből álló, azóta bajtársakká formálódott különleges alakulatot. A szintén békés együttélés reményében épült 31-es városba vezénylik ki őket első bevetésük alkalmából, ami keserves kudarcba fullad: a kormányzó merénylet áldozatává válik. Válaszul a város vezetősége felkéri a csapatot, hogy nyújtsanak segítséget a helyi rendőrségnek, és találják meg a merénylőt, mielőtt a lakosság űrlény és ember része egymás torkának esik.
Rögtön megkapjuk szokásos XCOM-bázisunkat, bár ezalkalommal az nem több egy büdös pincehelyiségnél. Innen kell erőforrások, felszerelés és katonák hiányában a lehető legtöbbet kihozni a helyzetünkből. A Chimera Squad alapvetően 11 tagból áll, de mindegyikük átszállítása nehézkes, ezért játék közben az idő múlásának függvényében választhatjuk ki az ügynököket, akiket csapatunk tagjává akarunk avatni. Itt már van egy fontos különbség: az előző címekkel ellentétben itt „kész” névvel és személyiséggel rendelkező egységeket kapunk, nem tudjuk őket kedvünk szerint átnevezni vagy átöltöztetni. Persze felszerelésüket és fegyvereiket folyamatosan fejleszthetjük és alakíthatjuk, de kasztjuk és kioldható képességeik előre adottak. Valamint a csapat tagjai nem csak emberek, hanem például ADVENT katonák, génmódosított klónok és mindenféle űrlények. Ez remek lehetőség, hogy eddig csak az ellenfelek által alkalmazott képességeket a játékos kezébe adják. Például a kedvenc karakterem Torque a génmódosított kobra/ember mutáns, aki a háború alatt aktívan vadászta az ellenállás és az XCOM tagjait és annak ellenére, hogy rendszeresen hangsúlyozza, hogy szeret(ett) embereket enni, mégis lehetőséget láttak benne, hogy a békefenntartók tagja legyen, és savas köpését, halálos ölelését a jó érdekében kamatoztassa. A karakterek egytől egyig érdekesek és a rajzfilmszerű átvezetők, valamint az öltözőkben történő beszélgetések alatt különleges csapatdinamika kialakulását figyelhetjük meg.

De most mar térjünk rá, hogy mit is fogunk csinálni a fentebb említett kb. 17 óra alatt. Először is bázisunkban szöszmötölünk, tréningre küldhetjük katonáinkat, hogy fejlesszük képességeiket vagy kigyógyítsuk őket a csatatéren szerzett súlyosabb sérülésekből. Elküldhetjük őket speciális missziókra, amelyekből pénzt, nyersanyagokat és információt gyűjthetünk, valamint a város térképén felbukkanó vészhelyzetekre kell reagálnunk. Szokásos módon itt is időre megy a játék, minden nap egy küldetést tudunk elvégezni egy adott körzetben, míg az orvosolatlan problémák a körzet nyugtalanságát növelik. Ha elégedetlenek a körzetek, a város anarchiamérője kezd el növekedni, ami, ha nem vigyázunk, automatikus Game Overt jelent.
Minden pályára 4 ügynököt vihetünk magunkkal, akiket gondosan kell összeválogatnunk a terepnek és az ellenféltípusoknak megfelelően. A missziók nem egy nagy térképből állnak, hanem sokkal kisebb, 1-4 különálló szobából, amelyeket sorjában kell kitakarítanunk. Minden szoba előtt a „Breach fázisban” megtervezhetjük, ki, honnan és hogyan szeretné megközelíteni a célpontot. Például behatolási pontnak választhatjuk a főbejáratot, az ablakokat, a tetőt, de akár utat is robbanthatunk magunknak a megfelelő felszereléssel. Biztonsági ajtókat törhetnek fel az arra kiképezettek, de kedvenc kobrám a szellőzőnyíláson keresztül is rávetheti magát az ellenre. Minden behatolási pont potenciális veszéllyel vagy taktikai előnnyel bírhat. A berobbantott fal például meglepi az ellenfeleket, míg ha a főbejáratot választjuk, könnyen golyózáport kaphatunk a nyakunkba, és már a küldetés kezdete előtt megsérülhetnek harcosaink. Közvetlen a „Breach” után kapunk egy szabad speciális kört, amikor minden ügynökünk leadhat egy ingyen lövést, vagy használhatja képességét. Ezek után mindenki fedezékbe húzódik, és elkezdődhet a már jól megszokott XCOM körökre osztott taktikai lövöldözés. Bár a Chimera Squad itt sem követi elődjeit, ahelyett, hogy minden egységünkkel egymás után cselekednénk, majd az ellenfél tenné ugyanezt, barát és ellenség felváltva következik, gyorsaságának megfelelően. Erre a változtatásra valószínűleg azért volt szükség, hogy jobban megviseljen a túlerő, és egyik fél se tudjon a kis pályák miatt egy-egy első lehengerlő kör után túl nagy előnyre szert tenni.

A játék sava borsa ezek a gyors és kegyetlen ütközetek, az őket megelőző felkészüléssel és a SWAT-szerű rajtaütésekkel. Egyetlen igazi problémám az, hogy nincs olyan sokféle küldetéstípus, ezért a nagy sztorimissziókat összekötő mellékküldetések monotonná válhatnak. Valamint a 11 tag közül egy kampány alatt csak 8-at tudunk csatasorba állítani, és egyszerre csak 4-et vihetünk bevetésre. A játék teljesítése után úgy éreztem, nem tudtam mindent kipróbálni és megtapasztalni, amit az új XCOM nyújtani tudott, bár ez csak egy újabb ok lehet az újrajátszás mellett.
Az XCOM: Chimera Squad neve ellenére nem ízig vérig XCOM játék, sokkal inkább egy kísérletezési lehetőség a fejlesztőknek és a játékosoknak egyaránt, olyan amire azt szoktuk mondani „XCOM-szerű”. De ez egyáltalán nem negatívum, sőt! A harmadik rész előtt jó kis csemege, bár el tudom képzelni, hogy a széria nem minden őrült rajongója lesz megelégedve vele az újítások és eltérések miatt. A játék minden szempontból minőségi darab, amit vétek lenne kihagyni mindenkinek, aki valamennyire is szereti, nemcsak az XCOM világát, de bármilyen körökre osztott stratégiát. Ráadásul az érte kért 20 euró (május elsejéig csak 10!) nem más, mint közönséges rablás, hiszen a játék jóval többe is kerülhetett volna a belefektetett munka miatt. Mégis mindenkit arra bíztatok, raboljuk ki a Firaxis Gamest, ha már lehetőséget adtak rá!