Egyfajta hiánypótlásként érkezett az öreg PlayStation 2-re egy földrengés sújtotta nagyvárost, és az abban túlélni próbáló embereket bemutató Disaster Report (vagy, ahogy a szigetországon túl hívták: SOS Final Escape). Nagyon furcsa, de egyben érdekes élményem fűződik a szoftverhez, amit a gyűjteményem részeként őrzök. A magyar ember jobb esetben maximum egy folyó áradását éli meg természeti katasztrófa jeligével, aminek hálát adhatunk. Viszont kíváncsi teremtmények lévén – és ha lehetőséget adnak rá –, akkor a virtuális térben megtapasztalunk bármit. Így aki ilyesféle kalandra vágyik, annak itt a széria negyedik epizódja, ahol igencsak belekerülhetünk az események sűrűjébe.
A létrehozott hősünk éppen egy állásinterjúra igyekszik egy japán városban, amikor a buszon ülve beüt a krach. Egy 8-as erősségű földrengést él át, majd szenvedi annak utórengéseit. Teljes útszakaszok süllyednek be, irodaházak dőlnek össze egy pillanat alatt, a rengést pedig a DualShock 4-nek köszönhetően intenzíven érezhetjük. Ilyenkor érdemes lekuporodni a földre, különben rendesen eltaknyolunk, és sok életerőt veszítünk. Karakterünknek szükségletei is vannak. Éhes és szomjas lesz, egy idő után pedig a mellékhelyiségbe is el szeretne látogatni. Picit azért idegesítő, hogy csak az erre kijelölt helyeken képes a dolgát végezni, főleg úgy, hogy gajra ment az elektromos és csatornahálózat is. Nagy feneket persze nem kell keríteni a dolognak, hatalmas következményei nem lesznek egy jóval későbbi szükséglet kielégítésétől (főleg, ha a történet szerint mondjuk két órán keresztül nincs használható illemhely).
Egy karmarendszer méri a jófejségünket, válaszaink és cselekedeteink után pontokat szerezhetünk. Nagyon kevés az olyan feleletválasztós kérdés, ahol csupán 2-4 lehetőségünk van reagálni: az esetek oroszlánrészében 8-12 válaszból csemegézhetünk, ami nem baj, de rengetegszer nem változtat semmin. Mondok egy példát a valóságba átültetve, hogy jobban képbe kerüljünk. Édesanyátok biztos titeket is megkért régen, hogy vigyétek le/ki a szemetet. A szemetet mindféléképpen Ti fogjátok eltüntetni, a kérdés csupán az, hogy ehhez milyen pofát vágtok. Lehet húzogatni a szátokat, beszólogathattok, de a szemét dolog meg lesz oldva, kápís? Ez egy ideig nem zavart, de miután rájöttem, hogy tétje a dolognak szinte nincs, eléggé lelombozódtam. Lesz egy jelenet, ahol segítenünk kell felhúzni valakinek egy személyt, és rommá lehet trollkodni az egész jelenetet. Ezen túl kell lendülni, nagy pénzeket amúgy is csak úgy szerezhetünk a játékban, ha picit önzőek és bunkók leszünk. Kérdés, hogy ezt mennyire engedi a lelkiismeretünk.
A Disaster Report 4 fejlesztése még PlayStation 3-ra kezdődött, de a 2011-es katasztrófa miatt jegelték a projectet. A hosszú fejlesztési idő és az újrakezdés meg is látszik rajta, a stuff egy valódi dinoszaurusz. Mintha egy időkapszulát ástam volna ki a tesztelés folyamán, így nem is tudtam rá modern videojátékként tekinteni, sőt! Az első pár óra eléggé döcögősen ment. A bénácska kezelhetőség mellett némi képfrissítési problémával is találkoztam, amitől egyszer a rosszullét kerülgetett egy rézsútosan összedőlt iroda belsejében kolbászolva. Utána már nem történt hasonló, és megszokható az egész, de aztán jön egy olyan játékelem, ami megint kitaszított a komfortzónából. A nyomasztó hangulat tehát jelen van, és egy idő után nem csak az általunk vezérelt kalandor stressz-szintje növekszik.
Utunk során rengeteg bajbajutott emberrel találkozunk, és ezek közül sokan epizódszereplővé is válnak. Többlépcsős questeket vonzanak maguk után, amelyeknek a kimenetele tőlünk függ. Elég elcseszni egy olyan apró dolgot, hogy nem veszünk fel egy tárgyat az első napon, ami által elmarad a pillangóhatás, és kimaradunk a végkifejletekből. A történetet be fogjuk tudni fejezni, ezek csupán a trófeákhoz/acsikhoz kötődnek, illetve két befejezése is van a játéknak. Mondjuk ez is csak egy irányváltoztatáson múlik, de menteni minden képernyőn tudunk.
Mint mondtam, nem tudtam máshogy kezelni a Disaster Report 4-et, mint egy szimulátort, és van egy dolog, amiben kiemelkedik: az emberi természetet remekül mutatja be. Lesznek olyan szereplők, akik a válság idején is próbálnak hasznot húzni másokból, a retorzió teljes hiányában. Jó lelkek fognak a szemünk előtt megsemmisülni, emberi tragédiákat fogunk átélni. Igazából sok dolog váratlanul történik, de nem hatásvadász módon. Az aljas képi világot inverzbe állítják a meseszép dalok, amelyek mindig a megfelelő helyen csendültetnek fel. Az angyali hangú énekesnő egy pillanatra kiránt az egészből, majd egy kis extra lökettel folytatjuk a kalandot. Minden szegmens után megnyílik az adott terület VR-módja is, ezt most nem volt lehetőségem kipróbálni.
Több tucat iránytű, hátizsák és ruhanemű lelhető fel a helyszíneken, amelyek színesítik a játékmenetet. Az elhagyatott épületekben előre vártam, vajon milyen váltás öltözékre bukkanok és ugorhatok bele ízibe. Persze ez a része is túl japánra sikeredett, így elég beteg dolgokat lehet összeválogatni. Az iránytűkből például van egy élő, kapirgáló csirkés is, amely instant kedvencemmé vált. A sztori picit érdekesen íródott, mert háromszor is körbehúz a teljes játékon, persze mindenféle csavarral és történéssel. A valódi befejezés pedig az ingyenesen letölthető epilógusban érhető el, amely bemutatja, mi történt fél évvel később a megismert karakterekkel.
Bevallom, a szoftver nyüstölése elején picit húztam a számat és mindenbe próbáltam belekötni. Nem értettem, mit szeretnek ezen a sorozaton, de be kellet látnom, hogy megvan a maga bája az egésznek. Közel sem tökéletes, de egy szinten szerethető program, csak sok időt kell neki adni. Semmiképpen nem lehet szembeállítani egy modern játékkal, de úgy érzem, nem is kell. A nyári emlékek alcímmel felvértezett Disaster Report megmaradt annak a különc, egyedi élménynek, amit 2003-ban ismertem meg az első epizódnál. Kategóriáján belül más ilyet nem találhatunk – ha titeket is hajt a kíváncsiság, próbáljátok ki.
