Ki gondolta volna, hogy az Xbox 360 pályafutásának hajnalán hódító útjára induló Gears of War széria olyan sikeres lesz, hogy egy generációval később már más műfajba is át merik ültetni. Márpedig a Microsoft pontosan azt tette, mint a Halo-univerzummal is anno, a stratégia játékok világába kalauzolta a franchise-t. Csak ezúttal a Halo Warstól eltérően nem valós idejű, hanem körökre osztott taktikai játékot kaptunk végeredményként.
Történetünk ezúttal 12 évvel az első Gears of War eseményei előtt játszódik, amikor a sáska horda először emelkedik fel a mélyből, ezzel végleg megpecsételve Sera lakóinak a sorsát. A Delta-osztag helyett most Gabriel Diaz bőrébe fogunk bújni, aki amellett, hogy a Gears 5-ben főszerepet kapott Kate apja, az elsők között küzd az idegenek ellen már az E-Day óta. Egy kevésbé szép nap folyamán nem más, mint Richard Prescott elnök azonban különleges feladattal bízza meg: egy Ukkon nevű locustot kellene likvidálnia, akiről az tudni, hogy tisztességes foglalkozás helyett inkább nagyobbnál nagyobb mutánsokat gyárt. „A szörny, aki szörnyeket kreál” – beszélik róla. Gabe-nek nem is kell ennél több, parancstisztelő COG-katonaként neki áll, hogy csapatot verbuváljon és végrehajtsa a küldetést. Valljuk be őszintén, hogy Gears of War játékokat nem éppen a mély történetük miatt játszunk, és nincs ez másként a Gears Tactics esetében sem. Szerencsére azonban a sorozatra jellemző látványos pillanatokból itt sem lesz hiány, így ezek, és a szériára szintén jellemző túltolt macsó dumák feledtetik velünk az ékegyszerű sztorit. Persze akit ez eddig is zavart, garantáltan nem most fogja megszeretni.
Ami miatt viszont érdemes lehet a Gears Tacticsszel annak is próbát tenni, aki eddig idegenedett a sorozattól, az a megváltozott játékmenet. Ezzel térjünk is rá a legégetőbb kérdésre, avagy a mire számíthatunk, ha fuzionáljuk az XCOM-ot és a Gears of Wart? A válasz nagyon egyszerű: minden idők legpörgősebb körökre osztott stratégiai játékára. A Gears Tacticsben minden a jól megszokott, az XCOM által lefektetett alapokon zajlik. Bevetésenként 1-4 egységet irányítunk, akikkel körönként, fedezékről fedezékre mozogva próbáljuk a rendelkezésre álló cselekvéspontjaikat a legjobban kihasználva felszámolni az ellenség csapatait. Az egyetlen apró, mégis kardinális csavar, hogy a játék akkor jutalmaz minket extra akciópontokkal, ha belemászunk az ellenfél arcába, és kivégezzük a földön fekvő egységeit, vagy láncfűrészünkkel győzzük a delikvenst jobb belátásra. Már rögtön a játék legelején túlerővel fogunk szembenézni, ezért a kivégzések összefűzése létfontosságú kérdés lesz a későbbiekben.
Katonáink a support, heavy, scout, vanguard és sniper kaszt egyikét fogják képviselni, amelyek közül mindegyik egyedi képességfával és fegyverekkel ruházza fel őket. Míg a képességekbe szabadabb beleszólásunk van, tehát példának okáért support egységeinket képezhetjük felcsernek, de ugyanakkor olyan egységnek is akár, amely a többiek skilljeit erősíti, addig a fegyverek már jóval kötöttebek. Ezek a Gears-játékokból jól ismert gyilkolóeszközök – mint a Gnasher, Lancer vagy a Mulcher – szigorúan a karakterosztályokhoz vannak rendelve, és csak módosíthatunk egyes részeiken, lecserélni azokat nem tudjuk. Újabb fegyvermódosításokat a bónuszfeladatok elvégzésért kapunk, vagy a pályán felelhető ládákban találhatunk szétszórva. Ezen kívül még szabad kezet kapunk egységeink fizimiskájának a módosításában is – kivétel ez alól a hős típusú egység, mint például Gabe: őket csak minimálisan igazíthatjuk a saját ízlésünk szerint. A fejlesztők még a launch trailerben is külön hangsúlyozták, hogy minden kozmetikai eszközt és fegyverre akasztható kiegészítőt megszerezhetünk a játékban mikrotranzakciók nélkül, amit nyomokban sem találunk a programban. Elég szörnyű, hogy ezt egy 70 eurós (!) játékban külön ki kell emelni, de hát ilyen időket élünk...
A fentebb említett minimális menedzsment mellett nem sok minden mást fogunk két harc között csinálni, ugyanis a Gears Tactics mellőzi a részletes bázismenedzsment részt az XCOM és hasonszőrű társaitól megszokott mód ellenére. Ezzel is tovább pörgetve az amúgy sem lassú akciót, hangozzon bármennyire is paradox módon ez egy taktikai játéktól. Az egységek toborzása és pingálása mellett egyedül a mellékküldetések teljesítésbe lesz beleszólásunk, bár ott is csak abba, hogy a felkínált lehetőségek közül melyiket szeretnénk teljesíteni, és melyik katonáinkat küldjük arra a misszióra. A főküldetések között valamennyit ugyanis mindenképpen meg kell ezekből csinálnunk, amit így ránk kényszerítve nem is tudom mennyire lehet mellékküldetésnek hívni. Ezzel még nem is lenne akkora gond, mert a cikk írásakor 15 órám van a játékban, az Act III-nál járok, és ki tudja, hol van még a vége. Tehát van tartalom bőven a játékban. Az már más kérdés, hogy ez a tartalom azért néha már pofátlan időhúzással társul össze. A mellékküldetések ugyanis négy kategóriába sorolhatóak. Lesz itt olyan, amikor fogságba esett katonákat kell kiszabadítanunk, méghozzá megadott időre. Vagy amikor folyamatos bombázásnak köszönhetően szűkölő pályán utánpótlásládákra vadászunk. Esetleg olyan is, amikor bizonyos pontokat kell megtartanunk a térképen. És végül, de nem utolsó sorban, amikor egy objektumot kell felrobbantanunk, bár igazából ezt is úgy fogjuk elérni, hogy ledaráljuk az összes sáskát körülötte. A probléma ezekkel az, hogy nagyon gyorsan monotonitásba fulladnak, amin az pláne nem segít, hogy a rendszer arcátlanul visszarak akár többször is ugyanarra a pályára, ugyanazzal azzal a feladattal.
A következő hidegzuhany azután fog minket érni, amikor a kampány után kicsit csak úgy játszanánk egy kis skirmisht vagy multit mások ellen. A menüben a New Campaign mellett ugyanis nem igazán van más lehetőségünk. Ezzel mondjuk nem árultak zsákbamacskát a készítők, és már a kezdetek óta hangsúlyozták, hogy ez bizony egy singleplayer élmény lesz. Szóval arra készüljetek fel, hogy a Gears Tactics egy jóval lineárisabb játék, mint például az XCOM 2, ahol ha esetleg az összes egységünk fűbe harapott, akkor is ment tovább a történet.
Az így megtakarított energia jótékony befektetése azonban már az első képkockánál szembeötlik, a Gears Tactics ugyanis valami elképesztően gyönyörű játék lett. Kis túlzással „elődje”, a Gears 5 mellé állítva is néha nehéz különbséget tenni, az átvezetőknél meg főleg. Az egész összkép gyönyörű. A bevilágítástól a rengeteg effekten át egészen a hihetetlen részletes modellekig, és persze az elmaradhatatlan öncélú brutalitásábrázolásáig. Ebbe a képbe egyedül – a már-már megszokott – Unreal Engine-es, lassan betöltődő textúra betegség az, ami egyedül belerondít, de az se zavaróan sokáig. Az optimalizáció parádésan jól sikerült ismét, ezt a jó szokásukat a The Coalitionnél már a Gears of War 4-óta őrizik. A beállításoknál rengeteg lehetőségünk van a grafikát finomhangolni, amit real-time látunk is, valamint ezúttal is kaptunk egy (erre a célra kitalált programokat megszégyenítő) beépített benchmarkot. Ezek mellett az irányításon is érződik, hogy nem csak egy egyszerű portot kaptunk, hanem igenis a PC-s verzió eredetileg is a tervezőasztalon volt, az Xbox One-ossal párhuzamosan. Sőt, ezúttal a PC volt a prioritás, hiszen a konzolos verzió bár az idén, de egyelőre még kérdőjeles, hogy mikor érkezik. Az persze megint más kérdés, hogy ez egy jó döntés volt-e üzleti szempontból nézve, mivel a Gears of War mindig is az Xbox egyik legnagyobb húzócíme volt. Így most a konzolosok várakozásra kényszerülnek, míg a PC-seknek az első és negyedik rész közötti cselekményt nehéz pótolniuk, azok ugyanis (a Gears of War: Judgmenttel együtt) nem elérhető az ő platformjukon.
Mindent egybevetve a Gears Tactics a műfajváltás ellenére is megmaradt ízig-vérig Gears of War játéknak. A zene, a hangok és a látvány tökéletes egységben tárja elénk az adrenalindús összecsapásokat, amelyek még ha néha repetitívé is válnak, hosszú órákig nem engednek. És ha a lendület néha el is fogy, egy kis pihenő után később úgyis vissza-visszacsábítja az arra fogékony játékosokat a Tactics. Akik esetleg félnek a hasonló műfajú játékokban tapasztalt nehézségtől, azokat is megnyugtatnám, hogy tapasztalataim szerint itt sikerült határozottan fair kihívásra belőni már a normál fokozatot is. Az RNG, azaz a véletlen generált számok, amelyek ezeknek a játékoknak a sava-borsát jelentik, normál fokozaton pont annyi hajtépést garantálnak, amennyit igényel egy ilyen műfajú program. Sőt, szerencsére itt jelen van egy „részlegestalálat-rendszer” is, így lövéseink eredménye néha több is lehet, mint találat vagy hiba. Az erősre sikerült árazás se kell, hogy elriasszon a kipróbálásától, hiszen a Steam mellett a Microsoft már a megjelenés napján elérhetővé teszi a játékot az Xbox Game Pass részeként is, amire fillérekért elő lehet fizetni. Ennél jobb ajánlatot pedig nehezen tudok elképzelni egy kis sáskairtásra.
