Egy kellemes, akciódús és addiktív roguelike játéknak bármikor tudok örülni, főleg, ha olyan pangásra kerül sor a AAA-kategóriás címek megjelenési ütemében, mint az utóbbi hetek során, és olyan bravúros körítéssel tálalják fel a folyamatosan véletlenszerűen újragenerálódó pályák és ellenfelek tengerét, ahogy azt a West of Dead teszi.

A jelenleg nyílt béta állapotban leledző vadnyugati horrorjátékban – amelynek képregényes cel-shaded látványvilágán elég erősen érződnek olyan hatások, mint a Marvel Szellemlovas képregényei és Mike Mignola stílusa – főhősünk, William Mason egy kárhozott fegyverforgató a Purgatórium mélyén, akinek az üdvözüléshez vezető útját számos démoni teremtmény, boszorkány, valamint az őslakos amerikai mitológia jellegzetes lényei akadályozzák. Hősünk gyakorlott harcosként természetesen nem csak ész nélkül ront be a harcmezőre, képes bármely arra alkalmas tereptárgyat fedezékként használni az általában szintén felfegyverzett ellenfelek golyói elől, a fény segítségével elkábíthatja, sebezhetővé teheti ellenfeleit, valamint számtalan különleges mordályt és ereklyét gyűjthet, amelyek egyre fenyegetőbb túlvilági erővé változtatják. A leölt ellenfelek értékes érceket, valamint néha-néha bűnös lelkeket hagynak maguk után. Míg előbbiek az időről időre felbukkanó árusnál szolgálnak valutaként, utóbbiakat az egyes szintek között meglátogatott boszorkánykunyhóban költhetjük el permanens, elhalálozásaink között is megmaradó új felszerelésekre és fegyverekre. Hősünk ezen felül az elszórt oltárok aktiválásával képes szinteket is lépni, és minden alkalommal választhat, hogy életerejét, fegyverei erősségét vagy a ráaggatott mágikus ereklyék nyújtotta aktiválható képességeket szeretné erősíteni.
Természetesen a fentiek egyike sem garancia a sikerre, jó roguelike-hoz méltón a West of Dead ugyanis igen komoly kihívást támaszt a játékosok elé, aminek eredményeképp igen gyakran harapunk fűbe, mire William az összes fegyvere, ereklyéje és szintlépése nélkül tér magához ismét a kaland kiindulópontjaként szolgáló purgatóriumi kocsmában. (Hasonló tünetekkel, mintha csak egy kiadós ivászatból térne magához, leszámítva, hogy hústól és bőrtől mentes feje a csapos különös kotyvalékai helyett a kárhozat lángjaitól fáj.) Azonban minden egyes nekifutás során, bár a pályák felépítése és az elhelyezett loot is megváltozik, újult erővel, egyre több tapasztalattal és permanens képességgel vághatunk bele a nagy kalandba – amelynek újrajátszhatóságát csak növeli Ron Perlman legendás orgánuma.

A fejlesztők erényei közé sorolható, hogy nemcsak a játékmenetet próbálják folyamatosan egyre kiegyensúlyozottabb és szórakoztatóbb formába ölteni (olyannyira, hogy a béta aktuális állapota már most játszhatóbb és szórakoztatóbb, mint egyes hónapok óta Early Accessben stagnáló játékok), de Perlman tehetségét is amennyire csak tudták, kihasználták, és igyekeztek minden új pálya felvezetésekor, minden nagyobb ütközet után cinikus, kiégett megjegyzéseket adni a szájába.
A West of Dead iszonyatosan szórakoztató receptnek ígérkezik, és ingyenes bétájával a roguelike-ok és horrorjátékok minden kedvelőjének erősen ajánlok egy próbát. Bár tartsátok szem előtt, hogy állapota még meglehetősen korai, és tesztelése során kifagyástól kisebb-nagyobb bugokig még igen szép számmal akadtam problémásabb elemekre (amelyek jelzését a fejlesztők lelkesen várják), arról nem is szólva, hogy a teljes tervezett tartalomnak még igencsak nyúlfarknyi része próbálgatható csak. Ám pár kellemes órát már így is el lehet tölteni vele, és a tapasztaltak alapján kíváncsian várom, a fejlesztők még mit hoznak ki belőle a végleges megjelenésig.