Duke Nukem 3D, Blood. Ha régi motorosnak számítasz a számítógépes és videojátékos szcénában, és a '90-es években már javában űzted az ipart, akkor eme két cím nagy valószínűséggel nemcsak ismerősen cseng, de még szép emléket is ébreszt benned. Bár nekem személy szerint a Blood kimaradt (lévén csak PC-re jelent meg), de a playstationös Duke Nukem 3D életem egyik legmeghatározóbb játéka lett. Ugyan nehéz megmondani, de valószínűleg beválogatnám a top 3 kedvenc játékaim közé, amikkel valaha játszottam. Laza, szexi, véres, vicces. Minden megvolt benne, amire tizenévesen szükségem volt. Azóta is keresem ennek a játéknak a „reinkarnációját".
Hogy miért hoztam ezt most fel? Két okból is. Amellett, hogy az Ion Fury a Duke Nukem 3D szellemi örökösének számít, még annak a grafikus motorját is használja (pontosabban annak egy változatát). A Build motorral 1995. és 1999. között olyan címek láttak még napvilágot a fent említett kettőn kívül, mint a szintén kultikus Shadow Warrior és a Redneck Rampage. És hogy mi történt a méltán elfeledett 1999-es World War II GI után, ami szintén ezt a motort használta? Hivatalosan semmi. A grafikus motor felett hamar eljárt az idő, és 2019-ig nem is készítettek vele kereskedelmi forgalomba szánt, eredeti játékot. A Voidpoint fejlesztőbrigád elég bátran úgy döntött, hogy nem annak szellemiségében készítik el játékukat, mintha olyan lenne, ami retro, meg klasszikus játékmenet idéz, hanem pont olyat készítenek, mint ami akár 25 éve is megjelenhetett volna.
Merészségük pedig kifizetődött. Ha nem is lett belőle az új Duke Nukem, de semmi sem került még ilyen közel hozzá. De miről is van szó?
Nyilván senki sem a jól megírt, csavaros történet miatt ül le játszani az ehhez hasonló címekkel, és őszintén megvallva, nem is állna neki jól. Így most is csak annyi alibi sztorit kapunk, hogy rá tudjunk tespedni minél előbb lőfegyverünk ravaszára. Dr. Jadus Heskel (szinkronhangja a Duke Nukemet is megszólaltató Jon St. John), aki egy transzhumanista kultusz vezetője, kibernetikusan továbbfejlesztett katonák seregét szabadítja rá Neo D.C. futurisztikus, disztópikus városára. A Globális Védelmi Erők megbízottjaként Shelly „Bombshell” Harrison feladata lesz szembeszállni vele. És kezdődhet is a mészárszék.
Mert jó FPS címhez méltón ebből kijut majd jócskán. Tényleg ugyanazokat a köröket fogjuk lefutni, mint a Duke Nukem 3D-ben. A trancsírozás mellett rejtett járatok után fürkészünk (igen, visszatér a nyomkodjuk a „használ” gombot, miközben simulunk a falhoz), kényelmetlen platformrészeket teljesítünk, nézegetjük saját magunk 2D-s sprite-ját a tükörben, interakcióba lépünk azzal, amivel csak tudunk (lámpakapcsoló, üdítőautomata, wc, biztonsági kamerák monitorja stb.), és hallgatjuk Shelly vagány egysorosait.
Grafikailag teljesen csúcsra van járatva az Ion Fury (természetesen a motor képességeihez mérten). Éles, színes képet kapunk, állandó, akadásmentes képfrissítés mellett. A helyszínek változatosságára sem lehet panasz, mind jól megkülönböztethető egymástól, nem sokszor fogott el déjà vu. Fegyverarzenál tekintetében sajnálatos módon már nem nagyon engedték el a fantáziájukat a kreatívok. Revolver, elektromos gumibot, íjpuska, shotgun, smg, gránát, chaingun. És szinte fel is soroltam mindet. Oké, legtöbbjüknek van alternatív használati módja is (a shotgunból gránátvető lesz, az íjpuska több nyilat is kilőhet, az smg-ből kettőt is használhatunk egyszerre stb.), de kevés és fantáziátlan a felhozatal. A Duke Nukem fagyasztója vagy zsugorítója mekkora királyságok voltak már?! Ez sajnos kihat a tűzharcra is, mert eleinte roppant élvezetes és véres/mókás az egész, de repetitív és unalmas is lesz ez a szegmense sajnos. Sőt, egy kicsit még kényelmetlen is, mert a PC-s verzióhoz képest nehezebb a célzás, köszönhetően a szerintem rosszul belőtt analóg érzékenységnek. Amit bár lehet állítani, de itt még van mit finomhangolni (néha még egy kapcsolót is nehéz betájolni). Kipróbálhatjuk a mozgásérzékelős célzást is, de nem véletlen használtam a „kipróbálhatjuk” kifejezést. Nagyjából egy képernyőnyi területen pásztázhatunk a célkereszttel a mozgásérzékelést használva, míg a jobb analóggal forgolódhatunk. Igen, van olyan kényelmetlen és zavaró, mint a Nintendo 64 kontrollere. Hangeffektből perfekt és zenékből is van egy két dallamosabb, összességében jól passzolnak a miliőhöz.
Hosszúságra elég kellemes a játék, nagyjából 9-10 óra alatt végig lehet rajta menni, de, ha szeretnénk minden titkot felfedni, akkor akár 14-16 órát is eltölthetünk vele. Nehézség? Hát nem a legkönnyebb az Ion Fury, az biztos! Négy fokozat van összesen, de már a második is képes volt jó párszor megizzasztani. Bár egy párszor belefutottam, hogy szinte nulla életerővel futottam bele a checkpointba, ami nem túl szerencsés. De legalább lehet manuálisan is menteni, csak legyen mindig eszünkben.
Összességében tehát egy jó kis reto lövöldét kapunk az Ion Furyvel, a Build motor minden kellemes és kellemetlen velejárójával. Tiszta szívből csak a Duke, Blood, Shadow Warrior és Redneck Rampage rajongóknak tudnám ajánlani, hiszen mindent nélkülöz, ami a mai FPS-ek velejárói (regenerálódó életerő, minden sarok vagy harc után automata mentés, innovatív megoldások). Bár ezekhez a címekhez véleményem szerint nem ér fel, de szorosan ott van a nyomukban. Az Ion Fury nem köntörfalaz: azt kapsz a pénzedért, amit 1996-ban kaptál volna.
