Bejelentkezés
Elfelejtett jelszó

Regisztráció
[x]

maradj bejelentkezve

Ismertető/teszt

Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?

Csapatunk alacsony termetű, tapasztalt, kalandvágyó szakembert keres egy életveszélyes idegen bolygó mélyében végzendő munkakörbe.

2020.05.20. 09:25 | szerző: Zoo_Lee | Ismertető/teszt

A Deep Rock Galactic egyike volt a legígéretesebb Early Access játékoknak, amelyeket a bejelentésük óta követtem, ám szinte már lemondtam arról, hogy valaha is kilépnek onnan. A DRG ugyanis gyakorlatilag már megjelent, 2017 óta kapta a folyamatos bővítéseket, színvonala pedig magasan vetekedett egyes befejezett állapotú játékokéval is, mégsem hallottam arról, hogy a fejlesztők terveznének egy végleges megjelenést. Erre májusban mégis sor került, ám ahogy az sejthető volt, ez inkább volt egy szimbolikus gesztus, mintsem igazán jelentős, bármilyen lényeges játékelemet befolyásoló esemény. Elnézve a hivatalos roadmapet egyértelmű, hogy a fejlesztők irgalmatlan mennyiségű tartalmat adtak már hozzá a játékhoz, rengeteget finomhangolták, alakították, a művelet pedig az 1.0-s verzió ellenére is zavartalanul folyik majd tovább, csak az elkövetkező fél évben annyi új elem közeleg, mint régen egy-egy klasszikus, teljes árú kiegészítőben, ráadásul a Deep Rock Galactic szellemisége mentén ezek továbbra is mind ingyenesek lesznek.

Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?

A fejlesztők elhivatottságához és a játék hosszútávú támogatottságához tehát kétség sem férhet sem a bejelentés óta eltelt évek tekintetében, sem a közeljövőben – lássuk inkább, hogy az alap elég jó-e ahhoz, hogy ennek a támogatottságnak szívből örülhessünk, és megérte-e a hosszú várakozás a végső verzióra.
Helyszínünk a változatos, egyformán halálos éghajlatokat kombináló Hoxxes IV bolygó, amely egyszerre ad otthont a glyphid nevű hatalmas mutáns ízeltlábúaknak, és nagyobb, értékesebb ércmennyiségnek, mint az ismert galaxis legtöbb bányatelepe együttesen. Így kerül a képbe az univerzum legmerészebb (és talán legőrültebb) bányásztársasága, a Deep Rock Galactic, amelynek törpenövésű képzett bányászai vállalják, hogy négyfős csapatokban alászállnak a Hoxxes barlangjaiba, és onnan értékes ércektől glyphid tojásokon szinte bármit kiásnak – a megfelelő, igen busás összegért cserébe. A DRG négy pozícióba sorolja dolgozóit, amelyek bármilyen kombinációban részt vehetnek egy bevetésen, egy dolgozó pedig két bevetés között bármikor lecserélheti a specializációját.

Adottak a gunnerek, akik minigunnal a vállukon a csapat offenzív erejét képviselik, továbbá képesek pajzsgenerátorral védelmet biztosítani gyengébb társaik számára, valamint kötélpályákat is kifeszíthetnek a méretesebb szakadékok felett. A scoutok a legmozgékonyabbak, akik a tarsolyukban levő horgonypisztolyok révén a legkönnyebben juthatnak fel magaslati pontokra, fáklyáik pedig szemben a többiek által használható kicsi, gyorsan kimerülő, eldobható darabokkal egy nagyobb tárnát is tartósan megvilágíthatnak. A driller lángszórója, bombái és kézre erősíthetò fúrófejei révén egy természeti csapás, aki a leggyorsabban áshatja ki az alagutakat és érceket, míg a shotgunos engineer hologramokkal térítheti el az ellenfelek figyelmét, automata lövegekkel ritkíthatja soraikat, platformágyúja segítségével pedig a barlangok falára rögzíthet kapaszkodókat. A csapat rendelkezik egy ötödik taggal is, egy kis drónnal, aki csak akkor bukkan fel, ha egy-egy játékos egyedül veti bele magát a föld alatti járatokba, és amellett, hogy automatikusan irtani kezdi az ellenfeleket, korlátozott alkalommal felsegítheti az elesett játékost, utasítható járatok és ércek kiásására is.

Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?

A küldetések közös eleme, hogy egy-egy megadott feladat teljesítését követően a csapat hordozógépe, a M.U.L.E. megnyit egyik oldalán egy hatalmas piros gombot. Ennek lecsapása lehívja a bolygó körül keringő DRG-állomás mentőkabinját a bejárt barlangrész egy korábbi pontjára, a robot pedig automatikusan megindul az irányába, zölden villogó útjelzőket hátrahagyva, miközben az ellenfelek teljes erővel rohamozni kezdenek, és egy visszaszámláló is megindul a mentőkabin felszállásáig. Ez egyfajta próbatétele mind a csapatmunkának, mind a tájékozódásnak, mind az előretervezésnek: egy kellően tapasztalt csapat ugyanis gond nélkül elhelyezhetett olyan elemeket, kapaszkodókat, amelyek az előretörés helyett pont egy sietős visszautat tesznek könnyebben járhatóvá. A küldetések során a fő cél mellett számtalan más ércet is begyűjthetünk még, amelyek felszereléseink profilunk és karakterünk szintje alapján elérhető fejlesztéseihez szükségesek, míg kettő kiemelt fontossággal is bír. Az arany a bevetés végén kapott bevételt növeli, míg a rézvörös nitrit felhasználásával a pályák során hívhatunk le utántöltő-állomásokat a muníció feltöltéséhez. Bányászaink páncélzata automatikusan regenerálódik, életerőt pedig a barlangok vörösen lüktető érceinek összetörésével pótolhatnak.

A játék legfőbb vonzereje, hogy a választott, sorban megnyíló zónákon belül minden küldetés helyszíne véletlenszerűen generált, ahogy a tárnákon, járatokon belül az ércek és ellenfelek pontos elhelyezése is. Ráadásul bár a fő tárnákat összekötik természetes járatok is, a játékosok szabadsága szinte teljes azon a téren, hogyan közelítik meg a célt – akár teljesen nyakatekert mellékjáratokat is vájhatnak annak érdekében, hogy elkerülhessék az esetleges akadályokat és ellenfeleket. Ezek az akadályok ráadásul zónánként változnak – az egyikben például minden küldetés egy-egy hatalmas, több száz méter átmérőjű kürtő oldaljárataiban játszódik, egy másikban radioaktív övezeteken kell biztonságosan átkelni, egy harmadikban pedig bármikor sziklaomlás vagy egy kisebb vulkánkitörés formálhatja át a terepet. Az ellenfelek ráadásul zónától függetlenül, hasonlóan a Left 4 Dead hordatámadásaihoz bármikor megindulhatnak felénk egy-egy nagyobb csapatban, az egyes bevetések indítása előtt pedig, ha szeretnénk a kihívás szintjét (ám egyúttal a jutalmakat is) növelni, emelhetjük a veszélyességi szintet – ami akár egy átlagos misszió során is a játékos elé dobhat olyan alagút átmérőjű rusnyaságokat, amelyek akár egy-egy főellenfélnek is megfelelhetnek.

Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?

Mindehhez bravúros prezentáció társul, amely ráadásul igen hardverbarát is, hiszen a játék igényei a 2017-es Early Access korszakát tükrözik, és egy középkategóriás gépen is gyönyörűen suhan 60 fps felett, még akkor is, ha éppen irgalmatlan méretű, különböző effektekben gazdag barlangrész tárul a szemünk elé. A játék iszonyatosan addiktív, amihez hozzájárulnak a Deep Rock Galactic űrállomásán elérhető szabadidős tevékenységek is, továbbá az olyan, a profilunk és karaktereink szintjével elérhetővé váló újabb és újabb elemek, mint a karakterek különböző kozmetikai opciói, az érckereskedelem, az egyre hosszabb, mélyebb járatokban játszódó bevetések, majd egy ponton túl az igazán harcedzett játékosokat megcélzó Deep Dive megbízások. Negatívumnak talán egyedül a néha már-már szédítő pályageometriákat éreztem, ahol egy-egy járatban azt sem tudtam, épp merre áll a fejem, valamint ha tapasztaltabb játékosokkal érkeztem olyan zónákba és küldetésekre, amelyekkel először próbálkoztam, gyakran teljesen elvesztem, fogalmam sem volt, merre kell mennem és mire kell figyelnem.

Ám ezektől eltekintve a Deep Rock Galactic kiváló, éveken át intenzív fejlesztéssel tökélyre fejlesztett mestermű, amely valószínűleg meghatározó lesz az elkövetkező évek kooperatív multiplayer mezőnyében. ■

értékelés

Deep Rock Galactic

Deep Rock Galactic
Pozitívumok
  • Rengeteg, éveken át bővítgetett és finomhangolt tartalom
  • Különböző zónák, tereptípusok, ellenfelek, küldetések
  • A cikk megírásakor nincs mikrotranzakció, minden fejlesztés és kozmetikai elem kellemes tempóban elérhető, megnyitható
  • Méretes, segítőkész közösség
  • Az elkövetkező fél évre több ingyenes tartalombővítést terveznek a készítők, mint mások két-három fizetős DLC-ben
Negatívumok
  • Egy-egy szédítően nyakatekert pályagenerálás
  • Az új zónákat és küldetéseket előbb érdemesebb szólóban kipróbálni

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?Deep Rock Galactic teszt – Mit kapunk, ha a Left 4 Deadet egy kis földalatti sci-fi Minecrafttal keverjük?

hozzászólások (0)

ajánlott olvasnivaló