Gyakran kezdem azzal a cikkeimet, hogy a szóban forgó stílus kedvelői manapság nincsenek elkényeztetve. Nos, jelen helyzetben épp ennek az ellenkezője áll fenn, hogy őszinte legyek, meg is vagyok egy kicsit lepődve... A taktikai játékok mindkét alkategóriájából – úgymint körökre osztott és valós idejű – kitűnő darabokat vehettünk kézbe mostanában. A Gears Tacticset még be sem fejeztem, amikor jött a Desperados III, aztán rögtön a Partisans 1941 próbaverziója.
A játékot fejlesztő Alter Gamesnek ez a bemutatkozó alkotása, így nem voltak velük szemben különösebb elvárásaim, a Daedalic által kiadott dolgokhoz viszont kellemes élményeim kötődnek. Ők az a fajta kiadó, akik nem ragadnak le egy műfajnál, én magam több kalandjátékukat ismerem, de az ő gondozásukban jelent meg például a zseniális Shadow Tactics is, hogy jelen cikkünk tárgyához műfajban visszakanyarodjak.
A kipróbálásra kapott demóban játékmenetileg nagy újdonságokat nem láttam. És egyébként ez így van jól: ami működik, azt nem kell megjavítani. Talán annyit mondhatok sajátosságnak, hogy egy kicsit jobban át kell gondolnunk, és meg kell terveznünk a rajtaütéseinket, oda kell lopakodni minden emberünkkel a legoptimálisabb pozícióba, mert általában nem adja magát annyira a helyzet, mint más hasonló játékokban.
A helyszínt viszont ritkábban láthattuk eddig játékban, mivel a Partisans 1941 a keleti fronton játszódik, ahol az ellenséges vonalak mögött kell a náci megszállókat jobb belátásra téríteni. Kis ellenállócsapatot kell szerveznünk, amelynek a tagjainak megvannak a saját erősségei, képességei, kedvenc fegyvere, testhezálló taktikája. Karaktereink a küldetések alatt tapasztalatot szereznek, így a fent említett képességeket továbbfejleszthetjük. A hivatalos leírásban bázismenedzsmentről is írnak, de ebből nem sokat láttam a tesztelt korai verzióban.
A küldetések alatt természetesen gyakran találkozunk össze civilekkel. Ők amolyan nehezítésként, instant mellékküldetésként szerepelnek a játékban. Lesz egy-két olyan szitu, hogy látjuk, hogy a németek a civileket „zaklatják” – hogy finom kifejezéssel éljek –, és ott a helyszínen el kell döntenünk, hogy segítünk nekik, kockáztatva ezzel a küldetést, avagy sorsukra hagyjuk őket.
Az egyetlen szembe ötlő negatívumként talán a grafikát tudnám megemlíteni. Ami egyébként nem is igazi negatívum. Nincs vele különösebb baj, inkább úgy fogalmaznék, hogy a Partisansnak megvan a maga stílusa. Egyszerű, áttekinthető. Csak ugye ha színvonalról van szó, a Gears Tactics kicsit magasra tette a lécet a közelmúltban.
A demónak nagyon hamar vége lett, és kíváncsian várom a teljes változat megjelenését, mert eddig ígéretesnek bizonyult számomra a Partisans 1941. Ha minden igaz, sokat nem is kell rá várnunk, mert a megjelenést még a nyárra ígérik.
