Horror-kalandjátékokkal Dunát lehetne rekeszteni, szinte minden hétre jut egy-két premier. Ez egyfelől jó, mert a műfaj rajongóinak folyamatosan van újdonság, amivel el lehet ütni az időt. Másfelől viszont nem annyira jó, mert a mennyiség sajnos ritkán párosul minőséggel is. Rengeteg a szedett-vedett módon összegányolt játék (nem csak ebben a műfajban persze), a temérdek kínálatból pedig macerásabb kibogarászni a jó játékokat. Egy picit ilyen érzésem volt elsőre a Broken Arrow Games új játéka, a Don’t Be Afraid kapcsán is.
Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy egyelőre a Steamen csak az egyfajta előzménysztorinak számító demo, a Don’t Be Afraid – The First Toy érhető el, ebből viszont kevésbé lehetne megtippelni, hogy milyen is lesz majd a teljes játék. A demo elején egy kartondobozban térünk magunkhoz, pontosan olyanban, amiben a játékbabákat szokták tartani. Hamarosan felbukkan egy meglehetősen groteszk kinézetű fickó, mi pedig rájövünk, hogy valójában egy pici gyerek bőrébe bújtunk. Egy kisfiúéba, akit ez a bizonyosan őrült fazon ajándékba kapott a hozzá hasonlóan őrült családjától. Vagy valami ilyesmi. Természetesen amint magunkra maradunk, már ki is szökünk a dobozból, hogy megkezdődjék a bújócskával egybekötött menekülésünk a pincéből.
Csakhogy a Don’t Be Afraid világában van néhány olyan természeti szabály, amivel a hétköznapokban nem találkozunk, legfeljebb a rémálmainkban. A sötét folyosókon és az abból nyíló szobákban az összehajigált bútorok mellett egy rakás próbababa is hever. Ám ezek a próbababák rendszeresen maguktól változtatják a helyzetüket, néha eltűnnek, máshol bukkannak fel. Ez elég kellemetlen érzést tud kelteni egy gyerekben, márpedig a játékban mi gyerekek vagyunk. És hogy még bosszantóbb legyen a dolog, a sötét helyiségeket csak egy gyertyával tudjuk megvilágítani, amiket az itt-ott elhelyezett fix gyertyákról tudunk újra meggyújtani. Márpedig vannak bizonyos próbababák, akik ha előttük megyünk el, galád módon elfújják a gyertyánkat...
A Don’t Be Afraid játékmenetét tekintve a klasszikus felfedezős-kutakodós horror-kalandjátékok sémáit használja fel. A zárt ajtókhoz meg kell lelnünk a kulcsokat, néha kisebb fejtörőket kell megoldanunk, elkallódott alkatrészeket összeszedegetnünk, ilyesmi. És közben folyamatosan hátborzongató hangok és neszezés vesznek körül minket, beszélgetésfoszlányokat hallunk. Itt-ott még groteszk kinézetű rabokat is látunk gondosan elzárt szobákban vagy cellákban. És végig ott van az érzés a fejünkben, hogy az az ijesztő fazon a játék elejéről bármikor felbukkanhat a következő sarkon. Főleg ez az érzés az, ami elviszi a hátán a játék demóját, és vélhetően így lesz ez a teljes játékkal is. Idővel persze valóban felbukkan majd egy ránk vadászó torz fickó, aki ha elkap, vége mindennek. Legalábbis a The First Toynak mindenképp.
Hogy a Don’t Be Afraid mennyire lehet majd sikeres, azt nehéz lenne a demo alapján megjósolni. A hangulata könnyen elkaphatja az erre fogékony játékosokat, ugyanakkor a kivitelezés itt is legfeljebb gyenge közepesnek tűnik. A grafika finoman szólva is idejétmúltnak hat, a játékmenet sem tartogat túl sok egyediséget. Az irányítás és a hangok nagyjából rendben vannak, de ha a hangulat a teljes játékban nem tart ki hosszú távon, akkor a játék sem fog.
