A három programozót, három grafikust és egy designert számláló, lengyel illetőségű Bugbomb Games csapata fájóan ismerős témát dolgoz fel legújabb játékában. A Nintendo Switchre nemrégiben megjelent Gerrrmsben – ahogy azt a címe is mutatja – a baciké a főszerep, és habár a játék megjelenésének időzítése nem a legszerencsésebben alakult, a lehető legmókásabb oldaláról közelíti meg a dolgot.
Kellően változatos feladataink akadnak a játékban.
A Gerrrmsben maximum három társunkkal tudjuk egymást hajkurászni az összesen hétféle játékmódban, de ha nem akad éppen hús-vér cimboránk, akkor sem kell kétségbe esnünk a singleplayer kampánynak, no meg a darabonként állítható keménységű botoknak hála. Az igen hasznos tutorial legyűrése után érdemes is egyből a Mission Mode-nak nevezett egyjátékos küldetések sorának nekiveselkednünk. Itt számos változatos feladatot hajthatunk végre, és megnyithatunk újabb bacikat és „power upoknak” nevezett képességeket, illetve eszközöket is. Az egyes pályákon sokféle célt tűztek ki elénk a lengyel szakik, így kellően változatos feladataink akadnak. A program legfőbb részét a multiplayer arénák jelentik, ahol ki-ki a már megnyitott kórokozóival és képességeivel felvértezve vetheti bele magát a rövid csatározásokba. Ezt megteheti tournament vagy custom módban is. Mindkét esetben hat-hat arénában kell megküzdenie társaival, csak az első esetben a program választja ki az aktuális játékmódokat, míg az utóbbiban mi magunk tehetjük ezt meg.
Az említett játékmódok összesen heten vannak, és köztük akadnak régi ismerősök, de a program stílusához passzoló újak is. A capture the flag vagy a deathmatch itt is pont ugyanazt nyújtják, mint bárhol máshol, vagyis aki a legtovább birtokolja a zászlót, vagy a legkeményebb harcos, az zsebeli be a legtöbb pontot az adott körben. A take overben a pályákon sebzést okozó tüskék jelennek meg, amelyeket a felbukkanó színes gömbökkel a magunkénak alkothatunk meg, amikor az minket nem bánt, csak a többieket. A Bomb!-ban célunk a nálunk lévő robbanó ketyere lepasszolása a visszaszámlálás lejárta előtt. A gobble-ben – à la Pac-Man vagy Hugó, a víziló – minél többet ehetünk a megjelenő kajából, de ha beleütközünk bárkibe, akkor kiköpjük az egészet. A synapse snatch-ben mindenkinek megvan a maga „sarka”, mint a ringben, és az a cél, hogy a labdát ki-ki a saját „kosarába” zsákolja a legtöbbször. Végül az antibodyban egy antitestté mutálódott haverunkat kell a lehető legmesszebbre elkerülnünk.
A karakterek és a pályák egyaránt igen színesek és jópofák.
Ezekhez a játéktípusokhoz összesen tizenkét, igen viccesre tervezett kórokozó közül választhatunk, akik azonban sajnos leginkább csak a kinézetükben különböznek. A power upok hatan vannak, és akad köztük a többiek ellen bevethető akna, követőrakéta, suhanás vagy rugós boxkesztyű is. Mind a karakterek, mind a szervezetünk és beleink különböző állomásait jelképező pályák igen színesek és jópofák. A hanganyagról szintén nem tudok sem rosszat írni, de kiemelkedően jót sem.
A játékmenet különlegességét az adja, hogy a fent említett küzdelmek során nem szabadon kószálunk a játéktéren, hanem forgási tengelyként szolgáló karókról, illetve cövekekről tudunk irányt változtatni magunkat azokon megpörgetve, és a megfelelő gombot a kellő pillanatban elengedve. Ezt a gyakorlatban nem is olyan könnyű kivitelezni, így a játék legtöbbször igen zavaros képet mutat, ahol sokkal inkább az összevisszaság az úr a jól kigondolt manőverezés helyett. Társainkkal lokálisan, vagy a Nintendo Networkon keresztül a világ bármely pontján megmérkőzhetünk, így jó eséllyel lesz kivel múlatnunk az időt. A program kellően pörgős és gyors, így akár percekre is belevetheti magát bárki, de azt azért elárulom, hogy hatalmas durranásra vagy életre szóló élményre ne számítson.
Az Úr 2020. éve nem tartozik senki kedvencei közé, azt hiszem, ezt bizton állíthatom. Az, hogy pont most, korunk legdurvább pandémiájának közepén jelent meg egy kis lengyel fejlesztőcsapat első indie játéka, amely történetesen éppen bacilusokat állít a főszerepbe, valószínűleg a véletlen műve. A program se nem eget rengető, se nem világmegváltó, de érezhetően több munka van benne annál, minthogy a helyzetre való tekintettel ne dobhatnák piacra. A Gerrrms szerencsére a vicces oldaláról közelíti meg a bacis (és nem vírusos) kérdést, és könnyed szórakozást nyújt mindenkinek, aki belevág, akár csak rövidke időre is. Hatalmas játékélményt, szuper ötleteket vagy bármi kiemelkedőt ugyan nem nyújt, de néha, azt hiszem, nem is kell.
