Eredetileg csak hírt szándékoztam írni a Destropolis megjelenéséről, azonban végül pár órával a Steamre kerülését követően kipróbáltam a játékot, amely már az első videóival felkeltette érdeklődésemet, és most, háromnegyed órával később hír helyett inkább összefoglalnám első benyomásaimat róla.
A twin-stick shooterek műfaja a PlayStation 4 2013-as megjelenésekor került kedvenceim közé. A PlayStation Plus PS4-es kínálatának első darabjaként megjelent Resogun ugyanis látványos effektjeivel annyira megfogott, hogy mind a mai napig rendszeresen elindítom, ha egy rövid kikapcsolódásra vágyom egy hosszú nap végén. (Persze aztán a „rövid” esetenként hosszúra változik...) A Destropolis pedig alapjában véve nem más, mint egy twin-stick shooter, amelyet azonban fejlesztője gyakorlatilag a végletekig lecsupaszított – valahogy úgy, mint Mike Bithell tette karaktereivel a Thomas Was Alone-ban, csak itt 3D-s megjelenítést kapunk. A minimalista stílusnak köszönhetően pedig a telepítés gombra kattintás után alig pár másodperccel már indíthattam is a játékot, amely mindössze 192 MB-on terül el.
Első körben egérrel és billentyűzettel vágtam neki a lövöldözésnek, de hamar rájöttem, hogy ez így nem az igazi – nem véletlenül van ott a „twin stick” a műfaj megnevezésében is. Úgyhogy gyorsan elővettem a szekrényből egy PS3-as kontrollert, majd azzal futottam neki ismét a programnak. És igen, ez így már valóban azt az élményt nyújtotta, amire számítottam.
A helyszín egy futurisztikus város, amely téglatest alakú, és a címnek megfelelően lerombolható épületekből áll. Ebben jönnek a házak között a piros, kocka alakú ellenfelek (majd később lesznek gúlák, hasábok meg gömbök is), amelyeknek egyetlen célja, hogy minket kinyírjanak, ezért folyamatosan felénk haladnak. Ha hozzánk érnek (vagy későbbi pályaszakaszokon eltalálnak lövedékükkel), először pajzsunk kezd fogyni, majd ha az lenullázódott, életerőnk csíkja csökken. Ha pedig az is eltűnt, egy robbanás kíséretében vége a játéknak.
Első fegyverünk egy egyszerű pisztoly, azonban a lelőtt ellenfelektől néha pottyan egy-egy újabb stukker, amelyet ha felveszünk, azzal folytathatjuk a lődözést. Kicsit körülményes volt, hogy a fegyver felvételéhez az X gombot kellett megnyomnom, és így arra a kis időre nem tudtam célozni, de sajnos nem lehet átállítani a gombkiosztást. Kaphatunk bazookát, rakétalövőt, shotgunt, lézert és gauss rifle-t is, ezek sebzésükben és szórásukban térnek el leginkább. Persze a lőszer nem végtelen egyikben sem.
A fegyvereken kívül különböző eszközök/perkök és power upok várnak még ránk – mindnek a helyét egy-egy színes csík jelzi, úgyhogy elég jól láthatjuk, hol mit szerezhetünk, érdemes-e odamennünk hozzá, szükségünk van-e épp rá. Az eszközök alatt olyanra kell gondolni, mint egy atombomba, amely megérintésekor felrobban és elpusztítja a körülötte lévő ellenfeleket, vagy egy légicsapás, amely a környéket intézi el. De aktiválhatunk örvényt is, amely összegyűjti az arra járó kockákat, így csoportosan végezhetünk velük. A power upok között pedig van például bullet time effekt, amikor lelassul minden, így kényelmesebben lődözhetünk ellenségeinkre, vagy mozgásunkat gyorsító cucc, de felvehetünk dupla pontot vagy pajzsot adó bónuszt is. Közös ezekben, hogy hatásuk csak bizonyos ideig érvényes.
Mindezen felül pedig egy-egy pályaszakasz teljesítése után választhatunk pár extra erősítés közül. Például megnövelhetjük maximális egészségünket és páncélunkat (az utóbbi amúgy újratöltődik, ha egy ideig nem ér találat minket), meghosszabbíthatjuk a power upok idejét, vagy erősíthetjük lövedékeink erejét. Persze célszerű játékstílusunknak megfelelően válogatni ezek közül. Kicsit mondjuk megtöri az akciót az általában teljesen váratlanul felbukkanó választóképernyő, de ez legyen a legnagyobb baj.
Érdekessége még a Destropolisnak a helyi kooperatív multiplayer játéklehetőség. Ekkor ketten vagy hárman játszhatunk egy gépen, közösen harcolva a geometriai idomok ellen. A multihoz természetesen külön ranglétrák tartoznak.
A Destropolis gyakorlatilag egyetlen ember alkotása, az Igrek Games fejlesztőcsapat ugyanis egyetlen lengyel srácot takar, Jacek Perzanowskit. A zenét kivéve minden az ő keze munkáját dicséri – a muzsikát pedig Lukhash szerezte. A minimális csapatlétszám miatti erőforráshiányt egyetlen helyen értem tetten: a nyelvi ellenőrzés kimaradt, így maradhattak benne például olyan feliratok a játékban, mint a „Wapon cooling”.
Akit hozzám hasonlóan megfogott a Destropolis trailere, és szereti a twin-stick shootereket, az valószínűleg nem fog csalódni a mindössze 4,99 euróba kerülő játékban. Egyetlen kétségem csak jelenleg az, hogy hosszú távon mennyire fog kitartani a dolog, mivel gyakorlatilag egyetlen játékmódot kapunk, amelynek során szintről szintre egyre keményednek ellenfeleink. De amíg hajt a toplistán minél magasabbra kerülés, addig tuti jó pár órát bele lehet ölni a Destropolisba.
