A Marvel a 2000-es évek elején számtalan ötletet bevetett annak érdekében, hogy ikonikus, ám azon a ponton már majdnem fél évszázados karaktereit kezdőbarátabbá tegye, megismertesse korai kalandjaikat, fordulópontjaikat a modern közönséggel is, amelynek ízlése és igényei jelentősen megváltoztak azok eredeti megjelenése óta. Ennek egyik hajtása volt Jeph Loeb és Tim Sale különböző színekkel megjelölt minisorozat-szériája, amely az ikonikus hősök korai karrierének egy-egy meghatározó motívumára, eseményére helyezte a hangsúlyt. Például a Pókember: Kék című történetben (magyarul a Nagy Marvel Képregénygyűjteményben olvasható) a hálószövő Gwen Stacy-hez fűződő kapcsolatára, majd a lány halála után érzett gyászra, a Fenegyerek: Sárgában (a Fumax adta ki) Matt Murdock kapcsolatára az apjával, majd a halálának hatására a kosztüm felöltésében és gyilkosságának megtorlásában.
A Hulk: Szürke hasonló mintát követ. Egy esős estén Dr. Banner kollégája és szintén gammafertőzött pszichiátere, Dr. Samson irodájába tér be, hogy beszéljenek. Elsőre céltalannak tűnő, Hulkká válását és korai napjait részletező történetével pedig feltegyen magának néhány igen súlyos kérdést a szerelméhez, Betty Rosshoz fűződő kapcsolatárólés legádázabb ellenségével, a lány apjával, „Mennydörgő” Ross tábornokkal folytatott harcával és kettejük rokon jellemvonásairól. A cselekmény legfőbb motívuma a bűntudat és Banner szinte határtalan gyűlölete és megvetése a Hulk iránt. Míg maga Samson is próbál több ízben rámutatni, hogy igenis a Hulk már születésének első napjaiban tanúságot tett azokról a tulajdonságokról, amelyek sokak szemében egyenesen hőssé formálták, alteregója nem lát többet annál a féktelen szenvedésnél és borzalomnál, amit a gamma bomba robbanása után már az első napok során elkövetett.
Loeb és Sale ráadásul elég mély cselekményt építettek ebből a történetszálból, amely az eredeti Hulk sorozatban lényegében a legelső füzet két rövidebb története közötti helyet tölti ki, mégsem érződik, hogy bármilyen mértékben erőltetett, vagy felesleges lenne ennek az eseménysornak a kifejtése (egyedül talán Tony Stark és aliasa, Vasember megjelenése, ami inkább csak a páncélos karakter árnyalását szolgálja, mintsem a Hulk építését, vagy esetleg a két hős későbbi kapcsolatának mélyítését – nagy kár, hogy a szerzőpáros végül nem jutott el oda, hogy egy hasonló, Vasemberre építő minisorozatot is elkészítsen).
Loeb és Sale a képregény írásakor túlzások nélkül karrierjük csúcsán álltak. A Batman: A Hosszú Halloween és a Sötét Győzelem után, jóval azelőtt, hogy Loeb letette volna az asztalra a sokak által minden idők leggyalázatosabb Marvel képregényeiként emlegetett Ultimates 3-at és Ultimatumot. Cselekményük a kötet vékonyabb terjedelme ellenére is fajsúlyosnak, komplexnek érződik, zseniális, borongós atmoszférát árasztó rajzokkal, amelyek a Hulkot hol rémisztő, iszonyatos szörnyetegként, hol szánalmas, gyáva és sajnálatra méltó szerencsétlenként ábrázolják. A Fumax csapata pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát, a kötetben ugyanis helyet kapott egy kellemes, tömör Hulk-történelem is, amely a karakter korai pályáját összegzi, annak jelentősebb elemeivel.
Jellege miatt előfordulhat, hogy mezei képregényrajongóknak, akik a Hulkban leginkább azt kedvelik, amikor különösebb nehézségek nélkül csap szét hatalmas, legyőzhetetlennek tűnő ellenfelek soraiban, vontatottnak és szokatlanul komolynak érződik a Hulk: Szürke. Ám ha kedvelitek a mélyebb szuperhősökre koncentráló köteteket, esetleg kifejezetten tetszettek Loeb és Sale többi, magyarul már elérhető sorozatai, mindenképp érdemes beszereznetek.
