Nehéz év ez az idei. Olyan dolgokkal kell szembenéznie a XXI. század emberének, amelyekhez hasonlót leginkább csak könyvekből, esetleg az idősebb rokonok elbeszéléséből ismer. Mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából, és kisebb-nagyobb áldozatokat hozni napi szinten. Igaz ez a sportéletre és azok szereplőire is: bajnokságok maradnak el vagy tolódnak későbbre, világszintű sportesemények kerülnek halasztásra – lett volna idén foci EB, de nyári olimpia is, ám azok egyike sem került megrendezésre. Hogy azért valami kis vigasz jusson a szurkolóknak, számos profi bajnokság került – leginkább showműsor jelleggel – digitális formában megrendezésre, vagy helyesebben így tartották azokat az érintettek életben. Ilyen volt az idei NBA-szezon is, ahol tavasztól rendszeresen kerültek valódi játékosok által játszott digitális meccsek közvetítésre mindjárt a pandémia kezdetén. Erre a lehetőséget a Visual Concepts és a 2K Sports kiváló, évek óta a sportágban egyeduralkodó alkotása, az NBA 2K20 teremtette meg, amely időközben megkapta idei, aktuális folytatását, a sorozat 22. darabjaként megjelent NBA 2K21 személyében. A játék első körben a mai gépparkra jött ki, de a közelgő 9. generációs konzolokra is elkészítik azt a fejlesztők, így azok nyitócímeként is debütálhat nemsokára.

Az NBA 2K széria már eddig is nagyon magasra emelte a lécet a kosárlabda – és a videojátékok – szerelmeseinek, ami az elmúlt években még inkább kiteljesedett. Nos, ennek okán két hírrel is szolgálhatok a Tisztelt Nagyérdeműnek: egyfelől egy jóval, miszerint ez a rész semmivel sem rosszabb az eddigieknél, másfelől azonban egy kevésbé jóval, miszerint ez a rész szinte semmivel nem ad többet az előzőeknél. Ez praktikusan azt jelenti, hogy minden benne van, amitől a remekbeszabott előző néhány epizód olyan jó volt, ám, habár akadnak – főleg kisebb – változtatások a programban, az nem is lett számottevően jobb a korábbiaknál. Ismét a komplett NBA és WNBA valamennyi jelenlegi csapatával pályára léphetünk, amelyeket hatvanhét legendás, klasszikus felállású együttes is kiegészít alapból. A felhasználók bármikor játszhatnak egyszerű meccseket a gép vagy egy barátjuk ellen a Play Now opcióban. Ki-ki megalkothatja és fejlesztheti a maga virtuális karakterét a MyPlayer módban. Ez a karakter egyelőre csak fiú lehet, de a next-gen masinákon és portokon már lány is.
A sportág sava-borsa bekerült a repertoárba.
A történetvezérelt, átvezetőkkel tarkított sztori mód szintén jelen van a MyCareer: The Long Shadow képében, amelyben egy egykori legenda gimis fiaként küzdhetjük fel magunkat egészen az NBA-ig. Aki menedzserkedni is szeret, az megteheti a MyGM vagy MyLeague módokban, ahol egy csapat, vagy a komplett liga irányítása a feladat. És persze megint itt van a MyTeam, amelyben mindenki felépítheti a saját álomcsapatát. Ezek mellett streetball jellegű, utcai-játszótéri-strandi dobálásra is lehetőségünk van a Neighborhoodban, akár három a három elleni felállásban, ahol immár a Venice Beach pályáira hajazó 2K Beach is megjelenik. És ha ez még mind nem volna elég, számos célt is teljesíthetünk különféle minijátékokban, így valóban a sportág sava-borsa bekerült a repertoárba, ahogy azt már megszokhattuk egy olyan szériától, amelyben „minden a játékról szól”. Ez eddig azt a bizonyos első, jó hírt támasztja alá, amely szerint az NBA 2K21 semmivel sem rosszabb az előző részeknél.

A másik, kevésbé jó hírt a minden tekintetben csekély változás okán írtam. A vezérlés kicsit átalakult, így idén a dobásunkat és a cselezést a jobb analóg kar fel-le, illetve jobbra-balra mozgatásával uralhatjuk, ami kicsit könnyebbé teszi a játékot. Büntetődobásnál nem az eddigi dobáscsíkon kell a megfelelő sávban lenyomnunk a kijelölt gombot, hanem egy, a dobás nehézségétől függően mozgó célzót kell figyelnünk. Ezek mellett a szezonok bevezetése jelent még komolyabb újítást a MyTeam módban, ami csapatunk fejlődését hivatott évadról évadra ösztönözni és követni. A többi újdonság az egyes, fent említett játékmódok kisebb-nagyobb elemeit, illetve a lentebb ismertetett, kártyákon alapuló fejlesztéseket érinti, de gyakorlatilag ez minden, ami idén más lett a jelenlegi gépparkra kiadott „alapverzióban” a tavalyi részhez képest.
Ami viszont maradt – a szintén meglévő, igen hasznos tutorial mód mellett –, az a különböző értékű játékoskártyákon, illetve a különféle, nehezen összegrindolható virtuális pénzen megvehető cuccokon alapuló fejlesztgetés, amelyet persze nevetségesen drágán, valódi pénz ráfordításával felgyorsíthatunk. A játékoskártyák adásvétele, azok limitált felhasználhatósága bizonyos időszakokban a szezonon belül, azok aukció jellegű csereberéje és egyebek szintén új elemként jelentkeznek, vagy átestek némi változáson. Ez a kártya alapú csapat- és ligaépítés egyfelől némi fantázia-kosárlabda zamatot kölcsönöz a játéknak, másfelől azonban, ha nevén nevezzük a dolgot, nem más, mint a szokásos, jó öreg, ránk kényszerített mikrotranzakció – bár ez utóbbi megjegyzést tessék fenntartásokkal kezelni, hiszen nem kötelező ez, csak nagyon csábító, ha az ember tényleg akar is fejlődni. Ennek korrektségéről nem nyilatkoznék, mindenesetre a szememben régóta ez a széria egyik legkevésbé pozitív vonása.

Minden a maximumot hozza ki az élményből.
A képi világ, a prezentáció, a teljes felépítés szokás szerint a nagybetűs show-élményt jelenítik meg. A játékosok abszolút élethűek, csurog róluk a veríték, az arcuk valós érzelmekről árulkodik, és a mozdulataik is teljesen rendben vannak. Utóbbiról azért elmondhatom, hogy nekem a legélethűbben kivitelezett, leggondosabb mo-cap mellett is mindig van egy kis „robotszerű” érzésem a sportjátékokban látottak kapcsán, mint amikor furán fordulnak vagy állnak meg a játékosok, vagy időnként érdekesen működik a fizika, de ez az én szubjektív véleményem, és tényleg csak akkor tűnik fel, ha szigorú szemmel nézem a játékokat. No de az atmoszféra, a kommentár, a stúdióban ülő szakértők, a pompomlányok, a kabalaállatok, a pálya széli riportok, az interjúk, és összességében minden a maximumot hozza ki az élményből. Az ember ismét a pályán, a pálya szélén, a kispadon, az események kereszttüzében, a stúdióban, vagy a tévéképernyő előtt érzi magát az adott szituációtól függően.
A next-gen portok már valós idejű sugárkövetést és minden eddiginél élethűbb megjelenítést ígérnek, ami feltehetőleg majd némi extra tartalommal is párosul – mint a már említett női játékos megalkotásának lehetősége –, így könnyen lehet, hogy a Visual Concept szakemberei nagyobb erőkkel koncentrálnak azokra a kiadásokra, és több újdonságot is beléjük pakolnak, de ez majd novemberben derül ki. Azért ez a mostani, „öregecske” PlayStation 4-es verzió is teljesen rendben van, ami a látványon kívül a hangzásra is igaz. A szokásos szakértők, riporterek, kommentátorok ismét gyakorlatilag szóismétlés nélkül, a szituációhoz alkalmazkodva mondják, amit éppen kell. Hol van már a régi idők egyszeri sportjátéka, amelyben profi volt ugyan a kommentár, de igen véges a mondanivaló, így számtalanszor hangzott el ugyanaz? Igaz ez a hangsúlyra is, ami szintén leköveti az eseményeket, így izgalmasabb szituációban a riporterek is izgatottabbak, ami megint csak egy nem elhanyagolható, a sorozattól már megszokott feature.

A játék folyamatosan frissül, követi a liga eseményeit, amit ugyancsak megszokhattunk már. A vezérlés eddig is nagyban járult hozzá a sorozat élethűségéhez és mélységéhez, ami egyszerre próbált kedvezni az újoncoknak és a kőkemény veteránoknak is. Idén a fentebb írt, a „Shot Stick”-nek nevezett jobb analóg kar szerepét módosító újítások kicsit még gördülékenyebbé, még kezelhetőbbé tették a játékot, így már nem kell a cselezgetés közben gyakorlatilag kapásból, véletlenszerűen a kosárra dobnunk, ami jó dolog. Emellett az irányítás mélysége, a program mindenki számára optimalizálható nehézsége, ami mellett azért még könnyű fokozaton is marad kihívás, mind maradtak a régiben. A játék természetesen az MI ellen is folyhat, de sokkal jobb a lokális, vagy a világhálón zajló, valós játékosok ellen vívott küzdelem, ami kiterjed az online ligák és csapatok viadalára is.
Ez az eddigi legtartalmasabb, legkiforrottabb része a sorozatnak.
A Visual Concepts és a 2K Sports több mint két évtizedes kosárlabda-szimulátora, az NBA 2K széria megkapta legújabb darabját, az NBA 2K21-et. A játék a remekbe szabott előző részek valamennyi erényét a magáénak tudhatja, amit meg is fejel némi újítással. Az más kérdés, hogy ez az újítás nem túl sok, és nem is számottevő, ami sokak szájában hagyhat némi keserű ízt. Kicsit olyan érzésem volt a játék kapcsán, mint anno a Shadow of the Tomb Raider esetében: ez az eddigi legtartalmasabb epizód, ám nem tartalmaz annyi újdonságot, ami miatt kitűnhetne az eleve remek előző részek mellett. Senki ne értsen félre, a hangsúlyos rész itt az volt, hogy ez az eddigi legtartalmasabb, legkiforrottabb rész. És talán a hamarosan érkező újgenerációs kiadások ennél nagyobbat fognak ütni, ami pár hónap múlva kiderül. Akárhogy is, ez egy remek és valóban tartalmas, az NBA és a köré épülő showbiznisz minden fontos elemét remekül prezentáló program, amelyet minden rajongónak vagy zöldfülűnek érdemes kipróbálnia.