26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Előzetes

Cloud Gardens próbakör – Nemes gyümölcs későn érik

Termessz növényeket elhagyatott helyeken!

Írta: Sam Starion

Bevallom, azzal a szándékkal vállaltam el ennek a játéknak tesztelését, hogy szarkasztikus cikket írjak belőle, tekintettel arra, hogy miről szól, és hogy kinek jut az eszébe ilyen hülye ötlet. Ugyanis a Cloud Gardensben ugyanis annyi a dolgunk, hogy növényeket ültessünk, aztán nézzük, ahogy nőnek. Jó, most lesarkítottam (de csak épphogy), hogy mi a feladatunk, viszont lássuk be, ez még mobilos játékként is kevésnek érződik. Ehhez képest minél több időt töltöttem el a Cloud Gardensszel, annál inkább változott meg a véleményem róla.

Cloud Gardens próbakör – Nemes gyümölcs későn érik

A Steam leírásában egyetlen mondattal jellemzik a Cloud Gardenst: „Egy nyugis játék, amelyben növényekkel boríthatsz be elhagyatott helyeket.” Ez most komoly? – tettem fel magamnak a kérdést, miközben a trailert és a képeket néztem a játékról. Ezalatt az alig több mint 200 megás program le is töltődött, és indíthattam.

És azonnal az első pályán találtam magam. Egy darabka földet láttam, amin állt egy oszlop, tetején egy táblával. Néha egy-egy varjú odarepült, kicsit időzött, majd tovaszállt. Ez a földdarab amúgy a semmiben lebeg, olyan, mintha sűrű köd venné körül. Az oszlop tövében talán valami pókhálófélével bevont növényi mag van, és a játék jelezte, hogy kattintsak rá. Megtettem, így a mag hozzám került. Majd a következő segítség is megjelent, ami mutatta, hová helyezzem ezen a kis földterületen a magot. Így tettem, mire abból azonnal kihajtott egy szép növény. Ezzel túl is voltam az első pályán, és egyben a tutorialen is.

Cloud Gardens próbakör – Nemes gyümölcs későn érik

A játék ennyiből áll: beúszik a látótérbe egy földdarab, rajta különféle épületekkel, szerkezetekkel. Felveszem a magokat, majd lerakom őket valahova, hogy növekedésnek induljanak a növények. Egy idő után kapok pár tereptárgyat, amiket lerakhatok. Ezek stimulálóan hatnak a növényekre: ha közel rakom hozzájuk, akkor növekednek. Egy csíknak kell feltöltődnie, hogy tovább jussak a következő pályára, ez pedig az alapján növekszik, hogy mennyi és mekkora növények vannak az adott földdarabon.

A nem túl nagy pályák (a földdarabok) egyébként – ahogy a játék leírásában is szerepelt – elhagyatott, jellemzően ipari, városi környezetet ábrázolnak, és van egyfajta poszt-apokaliptikus hangulatuk. Rozsdás útjelző táblák az autópálya felett, roncstelep a híd lábánál, kiégett autók egy parkolóban stb. Az elburjánzott növények pedig értelemszerűen csak tovább erősítik ezt az atmoszférát. A grafika pixelart hatású, viszont nagyon valósághű. A pályák statikusak, egyedül az a néhány varjú visz valami mozgást a környezetbe, és persze a növények, amiket lerakok.

Cloud Gardens próbakör – Nemes gyümölcs későn érik

Egy idő után hozzájutok többféle maghoz is. Lesz kaktuszom, kúszónövényem, gumós, csüngő vagy éppen mohafélém. Amikor egy növény teljesen kifejlődik, virágokat hoz, amiket összegyűjtve magokra válthatok, így még több növénnyel boríthatom be a területet, ami így még több virágot hoz.

A lerakható tereptárgyak lehetnek például gumikerekek, téglák, sörösüvegek, de akár egy ócska mosógép, roncsautó vagy éppenséggel óriási konténer is. Én racionális és realista ember lévén igyekszem keresni a logikát a dolgokban. Ez esetben is azon gondolkodtam játék közben, hogy vajon a mosógép vagy egy rozsdás bevásárlókocsi mégis hogyan járul hozzá egy növény fejlődéséhez? Próbáltam megmagyarázni magamnak valahogy, de nem sikerült. A játék kb. harmadát játszottam végig így, csak rakosgattam le a növényeket és dobáltam melléjük a tereptárgyakat, elég gyorsan teljesítve a pályákat. Valamiért mégis folytatni akartam, látni a többi pályát, mert kíváncsi voltam mennyire tudom beborítani növényekkel őket.

És ekkor kezdtem megérteni a játék lényegét. Ugyanis minden pálya egy jelenet egy poszt-apokaliptikus világból. Egy kiragadott darabka, amit látva rögtön arra gondoltam milyen lehetett ez előtte? Vagy hogy jár-e itt még ember? Diorámákat látunk, amelyek a pusztuló Földet mutatják be nekünk. Viszont a növényekkel újra életet vihetünk ezekre a helyekre. A kopár területeket zöldbe boríthatjuk, az enyészet és a rozsda helyét átveheti a növekedés és a fejlődés. Ha nagyon költői szeretnék lenni, akkor azt írhatnám, hogy a halálból teremtünk életet. Ez ennek a játéknak a lényege. A beton és vas uralta rondaságból valami szépet alkotni. Nem kell logikát keresni, nem kell komolyan venni, csak csinálni és gyönyörködni, nyugisan.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens
  • Cloud Gardens

Cloud Gardens

Platform:

Fejlesztő: Noio

Megjelenés:
2020. szeptember 9. PC
n/a: Mac

» Tovább a játék adatlapjára

Sam Starion

Sam Starion
PC-párti fotelstratéga, aki a kilencvenes évek közepe óta játszik videojátékokkal. Kedvencei a háborús taktikai játékok, RTS-ek, szimulátorok. Minél realisztikusabb, annál jobb!

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!