A PlayStation szürke masináján a vagány erszényes borz, Crash Bandicoot kalandjai sokak szívét megdobogtatták. Kinek a csodálattól, kinek pedig a szoftver nehézsége révén egy közelgő infarktustól emelkedett meg a pulzusszáma. Az eredeti fejlesztőcsapat, azaz a Naughty Dog által hegesztett részek a közelmúltban megjelentek a jelen generációs masinákra is, Crash Bandicoot N. Sane Trilogy címmel. A felújítás remek kritikákat kapott, és a játékosok is szerették (a régi arcok és a mostani ifjúság is odáig volt), így az Activision számára nem volt kérdés egy új program összekalapáltatása.

Kukázva a Crash Bandicoot 3 utáni címeket egy hivatalos negyedik epizódot kaptunk, amely a trilógia szellemében készült. Megtartva mindazt, ami jó és érdekes volt, a készítők – ezúttal a Toys for Bob munkatársai – saját ötleteikkel is megspékelték a kalandot. A történet szerint az őrölt doki, N Cortex a szövetségeseivel kiszabadul az idő börtönéből, majd szokásukhoz híven rumlit csapnak, de ezúttal nagyban játszanak. A különböző idősávokban rosszalkodó bugrist ismét csak a lusta Crash és okostojás nővére, Coco képes megleckéztetni. Céljuk, hogy felkutassák a négy misztikus maszkot, így spéci képességekhez jutva befoltozhatják a valóságon esett csorbákat.
A Crash Bandicoot 4 elmondhatja magáról, hogy a „nagyobb, hosszabb, vágatlan” mentalitásával készült. Annyi mindennel meg lett tömve, mintha nem lenne holnap, a kevesebb több fogalmát még hírből sem ismerhette a stuffot tető alá hozó csapat. A korábbi epizódok rövid, feszes szintjei helyett most sokkal hosszabb pályákra látogatunk el, ahol több száz (!) dobozt és gyümölcsöt gyűjthetünk be, ami nem csak elsőre furcsa. Nagyon ritka a 200 alatti összetörhető dobozok száma, ami emberes mennyiség, és nem kis meló mindet felderíteni. A titkos drágaköveken és gyémántokon túl a szintek befejeztével ismét futhatunk az idő ellen, de sokkalta nehezebb dolgunk lesz. Nagyon gonosz platformerrészeket alkottak meg, illetve a rövid ideig használható új maszkok mechanikáját is el kéne sajátítatunk. Megállíthatjuk az időt, így akár a nitrós dobozokra is felugrálhatunk, fejjel lefelé haladhatunk, elővarázsolhatunk dolgokat vagy meglévő akadályokat tüntethetünk el, illetve folyamatosan nagy lila tornádóként foroghatunk.

Az ellenfelek is gonoszak, de végtelenül változatosak. A pályák fokozatosan nehezednek, a vége felé már elég cifra dolgokat művelhetünk le a maszkok folyamatos cseréjével. A dobozok terén is történt újdonság: az egyik időközönként lángszóróként próbál minket távol tartani magától, a másik pedig a megérintése után rövid ideig láthatóvá teszi a hozzá kapcsolódó, addig láthatatlan dobozokat.
Sikerült még egyet csavarni a dolgokon plusz szereplők játszhatóvá tételével. A Crash/Coco pároson túl olyan karakterek csatlakoznak néhány pálya erejéig, mint az első részből megismert Tawna (a cicababás külsejét vagány punkra cserélték), az eddig rosszfiúként szerepeltetett Dingodile, továbbá maga Cortex doki. Ezek a figurák jószerével alternatív útvonalakon szerepelnek, vagy tudtukon kívül hőseinknek segítenek egy-egy interakciójukkal. Az új figurák teljesen más mozgáskultúrával lettek megáldva, és picit körülményes velük a játék. Tawna a csáklyájával tud haladni, Dingo egy méretes vákuumporszívót hord magánál, a doki pedig az ellenségeket képes átalakítani különféle platformokká a továbbjutáshoz. A főellenfelek ötletesek, és szerencsére több cheickpoint is rendelkezésünkre áll a velük való küzdelmek alatt. Az egész kaland nyomható Modern beállítással, ami által megszűnik a régi életekkel való zsonglőrködés. Nem is baj, mert a későbbi szinteken gyakori volt a 20 feletti elhalálozásom száma.

Ha a 43 pálya nem lenne elég, akkor mindegyiket végigjátszhatjuk inverz módban, ahol minden megtükrözve található. Itt a színvilág is teljesen megváltozik, kapunk egy szürke alapot, a felvehető cuccok és csapdák pedig világítanak. Fura élmény, meg kell hagyni, és innen is össze lehet szedni a javakat, ha valaki a valódi befejezésre hajtana. A játékidő cefetül ki lett így tolva, további relic jár, ha halál nélkül, mindent egyszerre összeszedve érünk be a célba. A program utolsó gyűjthető tárgyai pedig a videokazetták. Ezek végtelenül szemét bónusz szinteket nyitnak meg, de megszerzésük is megér egy misét.
A Crash Bandicoot 4: It's About Time képi világa maradt az eddigi, félig rajzfilmes, színekkel teli pompa. Nem mondanám kifejezetten szépnek, de gond inkább csak az átvezető videók minőségével volt. Régen nem voltak ennyire élénkek, de nem mondanám, hogy nem áll jól neki a mostani külcsín. Rengeteg skin oldható fel borzainknak, egyik-másik kifejezetten viccesre sikerült, és a karaktermodellek jól sikerültek. Az olyan apróságokra is odafigyeltek, hogy a TNT ládák néhol ki vannak szakadva, és kilátszanak a robbanó rudak belőle. Néhol pedig egész bátran használnak referenciákat korábbi munkákból, ami jópofa fanservice.

A hangok és a zenék jók, úgymond crashesek lettek. Az eredeti Aku Aku hangját adó színész halálával bekövetkezett csere szomorú. A hangeffektek nagy része visszaköszön a korábbiakból, de akad sok új is (például a maszkoké). Az irányítás megszokható, korábban engedékenyebb volt. Még egy sárga kört is raktak az árnyék köré, hogy lássuk, hova érkezünk, ezáltal segítve a játékmenetet. A játékot lehet többen is játszani, ósdi, kontrollerátadogatós módon. Beállíthatjuk, hogy milyen kritériumok után következik társunk, de ha ez nem lenne elég, akkor a főmenüből kétfajta hasonló versengés érhető még el extraként.
Az új Crash Bandicoot játék szemetebb lett, mint eddig bármikor. A kihívást és a tartalmat maximumra csavarták fel, így meg fogja izzasztani a veteránokat is. Elég szórakozást nyújt csupán a végigjátszása is, a klasszikusok viszont hálásabbak voltak. Érkezett demo is belőle, így annak kipróbálása után lehet mérlegelni a beszerzéséről.