A lovecraftiánus játékok kedvelői számára nem hinném, hogy különösebb bemutatást igényelne a Stormling Studios háromfős török fejlesztőcsapata. Ugyan az urak legutóbbi jelentkezésük óta megváltoztatták csapatuk nevét, még Zoetrope Interactive-ként a videojátékba ültetett kozmikus horror olyan ékes példáit köszönhettük nekik, mint a Conarium, illetve a két Darkness Within. Aktuális megjelenésük, a Transient leginkább az előbbi szellemi örököse – egy erősen elvont, futurisztikus és hátborzongató cyberpunk kalandba adaptálva Lovecraft híres Randolph Carter ciklusát, kikacsintásokkal, illetve átvett elemekkel olyan további művekből, mint a Suttogás a sötétben és az Árnyék az időn túlról.
Hősünk, Randolph Carter egy olyan távoli jövőben él, ahol bolygónk lakhatatlanná vált, az emberi faj tudata pedig egy digitalizált bárka virtuális valóságaiban él tovább – legalábbis a játék felütése szerint, amelynek igazságértéke sok más, eleinte biztosnak vélt elemmel egyetemben igen könnyen kétségbe vonható nyomasztó kalandozásaink során. A játék lépten-nyomon támadja a valóság koncepcióját egy olyan világban, ahol álmok, virtuális és fizikai valóság már-már felcserélhetőnek tűnnek egymással, egy főhőssel, aki maga sem biztos benne, hogy amit épp átél, azt először tapasztalja-e vagy újra és újra ugyanazokat a köröket járja. A legstabilabbnak tűnő cselekményszál szerint Carter egy metasámán, olyan magasan képzett hacker, aki az akcióira való felkészülés során intuitív képességeit különböző tudatmódosító szerekkel finomhangolja, mindezt egy olyan speciális recept segítségével, amelynek fogyasztására csapatán belül egyedül ő képes. Bevetéseik során a csapat azonban egy iszonyatos, földöntúli szekta ténykedésére bukkan, és az általuk előidézni próbált, küszöbön álló apokalipszisre.
A Transient alapvetően egy sétaszimulátorba oltott könnyed kalandjáték, amelyet néha-néha törnek meg különleges szegmensek, amikor egy-egy feladatot időre kell elvégeznünk, vagy számítógépes rendszereket kell minijátékok segítségével feltörnünk. Utóbbi egy vektorgrafikus rácstáblán játszott arcade játék formájában került megvalósításra, ahol a detektorprogramokat elkerülgetve, vagy az azokat védő jelszavakat megtippelve kell elnavigálnunk célpontunkig, út közben minél több olyan fájlt begyűjtve, amelyek egyre nagyobb rálátást engednek a játék háttértörténetére és világára. A kihívás szintje azonban szinte sosem magas, a továbbjutás iránya általában egyértelmű (legrosszabb esetben egy egyszerű navigációs rendszert is segítségül hívhatunk), a hangsúly pedig sokkal inkább a hangulaton és az egészen döbbenetes audiovizuális elemeken van.
Ugyanis bármennyire tűnt első hallásra még számomra is furcsának a cyberpunk és a Cthulhu-mítosz kombinációja (annak ellenére, hogy a stílussal kortárs weird szerzők is számos alkalommal próbálkoztak már), a megvalósítás összességében bravúros. A cyberpunk eleve elidegenítő, bizarr esztétikája kombinálva a lovecrafti kozmikus horror rideg, nyomasztó elemeivel egészen fantasztikus módon működnek együtt, egy olyan egyedi atmoszférává összeállva, amelyben a játékoson akarva-akaratlanul eluralkodik a folyamatos magány (találkozunk egyáltalán más emberrel, vagy mindenki csak avatár egy digitális valóságban?), a lesben álló fenyegetés (nem tudjuk, pontosan mi a valós, és ennek függvényében mikor milyen eseményekre, fordulatokra számíthatunk) és a kozmikus rettenet is (biztonság- és realitásérzetünk egy pillanatra sem stabil). Mindeközben a Transient fejlesztői nem feledkeztek meg arról sem, hogy utalások, kikacsintások millióit csempésszék a játékba, nem csak Lovecraft munkásságára, de még olyan korábbi játékadaptációkra is, mint a klasszikus Call of Cthulhu: Dark Corners of the Earth.
Problémám néha egyedül olyan esetekben akadt, amikor hiába tudtam, hogy egy-egy puzzle-nek mi a megoldása, a játék néha furcsamód nem fogadta el azt, és így kénytelen voltam egyszerű kattintásáradatra hagyatkozni annak érdekében, hogy továbbléphessek egy-egy feladványon. A játék erényeiből, értékéből ez azonban nem sokat von le, minimálisan zökkentett csak ki a maximális beleélésből.
A Transient összességében a Conarium méltó utódja, egy fantasztikus, nyomasztó lovecrafti rémálom, mesteri precizitással a halloweeni időszakra időzítve. Csak ajánlani tudom a stílus és a fejlesztők eddigi munkássága iránt rajongóknak.
