Néhány hetet leszámítva épp tíz éve, hogy megjelent a Frictional Games egyik legsikeresebb játéka, az Amnesia: The Dark Descent. A horror-kalandjáték már csak azért is közel áll a szívemhez, mivel itt a PlayDome-on (akkor még ugyebár PC Dome-on)

Az Amnesia: Rebirth története ugyanabban az univerzumban játszódik, mint az első rész, de időben jó nagyot ugrunk előre. Ezúttal ugyanis már a második világháború előtti években járunk, a helyszín pedig Afrika, azon belül is Algéria. A főhős Tasi Trianon, egy fiatal régész, aki egy expedíció résztvevőjeként érkezett a fekete kontinensre. Az események a csapatot szállító repülőn kezdődnek, és nem kell nagy fantázia kitalálni, hogy gépünk természetesen lezuhan. Hősnőnk furcsa látomásoktól gyötört álomból tér magához a sivatag kellős közepén a lezuhant repülő roncsai közt. Ahogy kikászálódunk vele a roncsokból, hamar rájöhetünk, hogy bár a zuhanást többen is túlélték a csapatból, közülük már senki sincs a környéken. Hogy miért is hagytak minket hátra, az jó kérdés, mi viszont elhatározzuk, hogy bizony utánuk eredünk. Már csak azért is, mert köztük van a férjünk, Salim is.
Ezzel kezdődik a gyötrelmekkel, rettegéssel és kiútkereséssel teli sivatagi kalandunk, mélyen Algéria szívében, egy olyan korszakban, amikor még vajmi keveset tudtunk csupán erről a titokzatos vidékről. Ahogy próbálunk nyomok után kutatni az expedíció többi tagja után, előbb egy barlangba, majd onnan egy elhagyatott francia erődbe vezet az utunk. Ja, és közben egy idegen bolygóra is, bizony. Merthogy Tasi csuklóján egy furcsa amulett pihen, amely képes bizonyos helyeken átjárókat nyitni egy halott vagy legalábbis haldokló világba. Ez mindenképpen újdonság az első rész inkább misztikus jellegéhez képest, és nem kevésbé hátborzongató.

A játék ugyanis pontosan ugyanazokkal a módszerekkel tart minket folyamatos feszültségben. Nem kell ügyetlen jump scare ijesztgetésektől tartanunk, helyette végig ott lesz az általános nyomasztó hangulat, a rendszeres félhomály, amit csak gyorsan ürülő olajlámpásunk vagy még gyorsabban leégő gyufaszálaink törnek meg kissé. Mindig az az érzése van az embernek, hogy figyelik, hogy valami sötét és gonosz dolog ólálkodik a homályban. Soha egyetlen pillanatra sem érezzük magunkat teljes biztonságban, mert a játék tesz róla, hogy mindig azt feltételezzük, most fog valami rémisztő történni. És időnként történik is, de ezt inkább nem lövöm le. Elég annyi, hogy igenis vannak olyan momentumai a játéknak, nem is egy, amikor a szívünk a torkunkban dobog, mi pedig kétségbeesetten keressük a kiutat vagy legalább a rejtekhelyet.
A játékmenet gerincét most is a világ felfedezése adja, ami rengeteg olvasnivalót is jelent. De persze nem maradnak el a furfangos fejtörők sem. Van köztük egészen ötletes is, mint még az erődben a kimustrált tank használata. Ehhez előbb lőszert kell találni, ami persze nincs, tehát inkább gyártani kell. Amihez az egész erődöt be kell járni a hozzávalókért. És közben ne feledjük: valami ott lapul a sötét sarkokban.

Ahogy az első résznél, úgy az Amnesia: Rebirth esetében sem a látványvilág a játék legerősebb eleme. Már annak idején is egy picit idejétmúltnak éreztem a grafikát, és ez most is így van. Nem mondanám csúnyának a játékot, mert érződik rajta, hogy a készítők szándékosan készítették ilyenre. Ez is egy eszköz a baljós hangulat fenntartásában. De kétségtelen, hogy azért néha vannak eléggé összecsapott részletek. Cserébe viszont a fizikai elemek most is jelen vannak. Szinte minden tereptárgyat meg tudunk fogni, arrébb tenni, forgatni. Az ajtókat és fiókokat, valamint a különféle kapcsolókat, kallantyúkat és csapokat mind manuálisan kell mozgatni, amit továbbra is sokat dob az átélésen.
Ahogy azt a készítők a játék elején is megjegyzik: az Amensia: Rebirth nem egy olyan játék, ahol a cél a speedrun, vagyis a minél előbbi végigjátszás. Nem, itt a lényeg az átélés. Hogy minél többet megtudjunk a világról és a benne lezajlott eseményekről. Van itt rejtély, titok és fordulat elég a történetben ahhoz, hogy végig izgalmas is legyen. De ami tényleg a játék legerősebb része, az az atmoszféra, amit nem lehet összetéveszteni semmivel. Ilyet csak a Frictional Games tud, ők viszont nagyon. Ha szereted a szöszmötölős, olvasgatós, bóklászós és kutatós-matatós kalandjátékokat, akkor jól fogsz vele szórakozni. Ha szereted, ha a neszezés és az atmoszféra folyamatosan játszadozik az idegeiddel, egyenesen imádni fogod. Ha viszont hajlamos vagy egy megnyikorduló ajtótól is tíz évet öregedni, akkor inkább messze kerüld el az Amnesia: Rebirth-öt, és inkább a The Sims 4-gyel próbálkozz...