Csak idő kérdése volt, hogy az olyan remake-ek népszerűsége, mint a Crash és Spyro trilógiák mikor kezdik megihletni a konkurenciát és az indie fejlesztőket. Ha viszont ezek a megihletett, újgenerációs retro-platformerek csak annyira sikerülnek jól, mint a Pumpkin Jack, úgy vélem, nagyon kellemes évek várnak a műfaj rajongóira.
Ez azért különösen impresszív, mert a Pumpkin Jack mindössze egyetlen fejlesztő munkája, Nicolas Meyssonnieré, holott a végeredményt tekintve azon sem lepődtem volna meg, ha veterán, a AAA-iparból kilépett fejlesztők egész csapata dolgozott volna a fejlesztésen.
Hősünk Stingy Jack, az Ördög elsőszámú bajnoka, akinek lelkét főnöke egy kifaragott tökbe préseli, majd az élők világába kell látogatnia, hogy biztosítsa főnöke egyeduralmát. Nem sokkal a játék kezdete előtt ugyanis a Sötétség Hercege ráunt a hősök és varázslók boldog uralmára, és élőhalott seregeket szabadított a vidékre, amelyek le is igáztak mindent és mindenkit, mígnem az emberi birodalom maradványai segítségül nem hívták az igen megkérdőjelezhető morális elvek alapján operáló Nagy Varázslót, hogy megmentse őket.
Jack feladata megfelelő fegyvert keresni a Varázsló ellen, majd felkutatni és megölni őt, mielőtt még túlzottan sok borsot törhetne az Ördög orra alá. Útja pedig különböző kísérteties helyszíneken vezet keresztül, elhagyatott tanyáktól romos bányákon át elátkozott mocsarakig, ahol ellenfelei ugyan végül többnyire az agyatlan élőhalottak soraiból kerülnek ki, mégis megpróbálja a lehető leghatékonyabban teljesíteni a feladatát. Ennek érdekében hol harcolnia kell, hol a lepusztult vidék akadályait ügyességi, platformozós részekkel leküzdeni, hol ideiglenesen elválasztani sütőtökfejét újdonsült testétől, hogy kisebb, eltorlaszolt járatokban rövid logikai feladványok megoldásával biztosítsa a továbbjutás lehetőségét.
Ezen felül minden pálya, amellett, hogy egyedi vizuális stílust és hangulatot kapott, rendelkezik valamilyen egyedi, kizárólag azon ismétlődő játékelemmel, amely a változtatosságot és a folyamatos újdonság érzését hivatottak biztosítani. A tanyán például lángoló pajtából kell kimenekülnünk időre, a bányában pedig kissé a Donkey Kong Country ikonikus szegmensét idéző módon egy csillében utazva kell végignavigálnunk a megrongálódott síneken. A pályák végén minden esetben egy főellenfél vár ránk, akinek legyőzésével Jack egy újabb fegyverre is szert tehet. Ennek használata jellemzően komoly segítség a következő szinten, mivel az egyszerre támadó ellenfelek száma és változatossága folyamatosan növekszik.
Emellett minden szinten találhatunk egy eldugott lemezjátszót, amelynek felfedezésekor Jack egy random táncbemutatót lejt, illetve varjúkoponyákat, amelyek valutaként szolgálnak a pályák egyes pontjain, valamint a főmenüből elérhető árusnál. Igazán nagy jelentőségük azonban nincs, ugyanis mindössze új skinekre válthatjuk be őket, amelyek a játékmenetre sincsenek hatással. Szükségünk sem lenne esetleges bónuszokra, Jack ugyanis már alapból annyira szívós, és olyan mennyiségben akad gyógyító elemekre a pályákon, hogy összecsapások során a tesztelés alatt egyetlen alkalommal sem haraptam fűbe.
Ez sajnos meglehetősen csökkenti egy újrajátszás esélyeit is – pedig arra igen nagy szükség lenne, a Pumpkin Jack talán egyetlen hátránya ugyanis, hogy bár hiába éreztem néha egyes pályákat picit elhúzva, maga a teljes játék meglehetősen rövid, tapasztalt platformjátékosok akár egy hosszabb délután alatt végigvihetik. Pedig nagyon szívesen fogadtam volna többet is abból, amit kínál.
Nagyon tetszett a MediEvilt és Tim Burton klasszikusokat idéző látvány és hangulat, a platformozós részek és a pályaspecifikus ügyességi szegmensek jól eltaláltak, a hangulat pedig egy pillanatra sem ül le a végigjátszás során. Így csak annyit tehetek, hogy mind a beszerzését, mind a végigjátszását ajánlom számotokra, és bízzunk benne, hogy a közeljövőben esetleg kapunk egy nagyobb, hosszabb, még ütősebb folytatást.
