Sűrű és fárasztó napokon vagyok túl, de panaszkodni cseppet sincs okom, sőt. Azt kívánom, minden videojáték-rajongó hasonló fáradalmakban részesüljön a következő hetekben. Immár bő egy hete nyüstölöm lelkesen a PlayStation 5-öt, nyomkodom kifulladásig a DualSense adaptív ravaszbillentyűit, és élvezem a 4K-s felbontás, a ray tracing és a stabilan futó játékok élményét. Ráadásul utóbbi hármat egyszerre. A Sony kezdettől fogva ezeket használta húzószóként, mivel sokakkal együtt ők is ezekben látják a videojáték-ipar jövőjét. Ma már nem elérhetetlen sci-fi a 4K-s felbontás szinte senkinek, hiszen már egészen olcsó TV-k és monitorok is kínálnak ilyen felbontást (nyilván minél olcsóbb, annál több kompromisszummal). A ray tracing jövője még mindig elég bizonytalan, de ahogy azt már élménybeszámolóm első felvonásában is mondtam, ha valami, akkor az új konzolok megjelenése nagyot lendíthet az elterjedésén. Már csak azért is, mert általuk a PC-s viszonylathoz képest egészen olcsón kínálják a 4K és a ray tracing párosát. Méghozzá úgy, hogy közben nem diavetítést néz az ember.
Ez még csak a kezdet
Amikor az NVIDIA a hétköznapi felhasználásban, vagyis a videojátékok világában is elérhetővé tette a ray tracinget, akkor még nagyon nehéz volt megítélni, hogy ez tényleg egy korszakváltás pillanata, vagy csak egy újabb izzadtságszagú próbálkozás, hogy megreformálják a grafikát. A legtöbben máig azt vallják, hogy nem jött még el az ideje, hogy RT-re váltsanak. Ennek pofon egyszerű oka van. Egyrészt a játékok zöme továbbra sem kínál ray tracinget, csak néha-néha jönnek olyan címek, ahol odafigyeltek erre a fejlesztők. Másrészt ahhoz, hogy az ember élvezhető minőségben kapjon ray tracinget, bizony nem elég egy GeForce RTX kártyára beruházni (ami nem is olcsó, és azok közül is célszerű minél erősebbet, tehát minél drágábbat venni), köré egy kellően erős konfigurációt is illik pakolni. Nem olcsó mulatság. Harmadrészt még akad gond és hiba a technológia körül, amelyek jobbik esetben csak szoftveres problémák, rosszabb esetben a hardverrel voltak gondok.
Szóval mostanáig én is azt mondtam, hogy nem jött még el a ray tracing ideje, de legalábbis nem jött el a ray tracing széles körben való elterjedésének az ideje. Talán majd a következő néhány évben, esetleg az NVIDIA új, RTX 3000-es szériájával változhat a helyzet – PC-n. Viszont a Sony (és a Microsoft) most nagyon komoly alternatívát kínál a játékosoknak. Egy olyan alternatívát, amely az ígéretek szerint nem csak 4K-s felbontás mellett nyújt ray tracing támogatást, de mindezt egy olyan hardverrel, amely összességében olcsóbb, mint egy közepesen izmos RTX videokártya. Igen, ilyenkor szokták a konzolellenzők rávágni, hogy „persze-persze, de ehhez TV-t is kell ám venni, az meg milyen drága!”. Egyrészt, mint említettem, ma már nem olyan drága, másrészt a PC-hez is kell egy monitor, nem igaz?
A PlayStation 5 a maga 150-180 ezer forintos árával viszont valóban egy olyan eszközt jelent, amely alkalmasnak bizonyult arra, hogy 4K-s felbontás mellett, ray tracinget is bekapcsolva futtasson bámulatosan szép játékokat. Ha nem is 60 fps-sel, de atombiztos 30 fps-sel mindenképp. Ez van most, a konzol születésnapján, amikor a játékfejlesztők még csak karcolgatják a felszínt. Mert jól ismert tény, hogy bár a játékkonzolok a maguk 5-7 éves átlagos életciklusuk alatt általában nem változnak semmit, a fejlesztők mégis összehasonlíthatatlanul szebb játékokat képesek rájuk készíteni a pályafutásuk második felében, mint az elsőben. Remek példa erre a PlayStation 3 és a rá megjelent Uncharted-trilógia. És ha már most úgy néznek ki a játékok a PlayStation 5-ön, mint a Spider-Man: Miles Morales, a Demon’s Souls vagy a Call of Duty: Black Ops Cold War, akkor milyen lesznek, mondjuk 2-3 év múlva? Mesés jövő elé nézünk.
Pókember, a névtelen harcos, az űrhajósrobot és a babzsákfiú
A PlayStation 5 megjelenésekor szerencsére nem kell attól tartani, hogy megvesszük a masinát, aztán még hetekig-hónapokig csak nézzük a TV alatt, de bekapcsolni nincs értelme. Már a premier napján megjelent nyitócímek között is akadnak igazi kincsek. Persze ez most megint a szubjektív rész, hiszen aki például egy jó autós játékkal szeretett volna kezdeni, az most hoppon maradt. A Sony inkább az akcióra és az ügyességre helyezte a hangsúlyt, amikor a nyitócímeken gondolkoztak. Ennek eredményeként debütált a PlayStation 5-tel együtt a Demon’s Souls, amely kizárólag erre a konzolra jelent meg. Hasonló a helyzet a Spider-Man: Miles Morales esetében is, bár ez az első hírekkel ellentétben végül PlayStation 4-re is elkészült. A 2018-as Spider-Man pedig fordítva: kaptunk belőle egy feltuningolt változatot PlayStation 5-re.
Szintén PlayStation-exkluzív cím a Sackboy: A Big Adventure is, amelyben a LittleBigPlanet szériából ismert babzsákfiú újabb kalandjait élhetjük át a mesevilágban. Sok elemében nagyon hasonlít rá a PS5-re előtelepített Astro’s Playroom, amely az évek során eléggé kinőtte magát. Még a PlayStation 4 idején jelent meg először Astro játék, mint a konzol és a DualShock 4 érdekes képességeit bemutató interaktív demo. Jó volt, cuki volt, de játéknak nem igazán volt nevezhető. Nem úgy a PlayStation VR-hoz készült Astro Bot Rescue Mission, amely már tulajdonképpen egy aranyos platformer volt. Ennek folytatása most az Astro’s Playroom, amelynek célja viszont változatlan: játékosan bemutatni a DualSense és a PlayStation 5 képességeit.
A Spider-Man: Miles Morales nem könnyű örökséggel indított, hiszen a 2018-as előző játék olyan magasra tette a lécet, hogy azt még Pókembernek is mutatvány lenne megugrania. Nos, azt kell mondanom, hogy az ifjabbik Pókember, vagyis Miles Morales gond nélkül megugrotta, sőt, még talán túl is ugrotta. A kalandokról nemsokára egy külön tesztben is beszámolok, most inkább arra koncentrálnék, miben változott az új játék az elődhöz képest grafika terén. Mivel már a Spider-Mantől is csak az állunkat keresgéltük a földön, most sem kellett attól tartani, hogy összecsapják a srácok a folytatást. Igaz, a neten kering elég sok video a különféle megmosolyogtató bakikról (Pókember modellje helyett néha egészen más tárgyakat tölt be a játék, így született meg a barátságos és közkedvelt póktégla is...), de én a teszt során csak kisebb grafikai bugokba futottam, mint a tereptárgyakba lógó karakterek és hasonlók. Semmi igazán durva. Ugyanakkor az a néhány plusz, amit a fejlesztők még hozzácsaptak, na az nagyon nem semmi. Az őszi Manhattan helyett ezúttal a téli hószállingózásban fogunk hálóhintázni. Ez már önmagában is olyan hangulatbomba, amilyet a The Division első része óta nem láttam (oké, lehet, hogy csak nekem heppem a téli New York, ki tudja...). De ha ehhez hozzátesszük a ray tracingnek köszönhető tükröződéseket, akkor tényleg fenékre ülünk. New York az üvegtornyok hazája, ez pedig rengeteg tükröződő felületet jelent. De még Pókember szemlencséje vagy általában a ruhái is egészen máshogy mutatnak ray tracinggel.
Kevésbé a grafika része, de muszáj megemlíteni a DualSense adaptív billentyűit. Ezekkel tudjuk hősünk hálóvetőit vezérelni, és hát mondanom sem kell, hogy egészen más élmény így kilőni a fonalat. Nem nagyon tudom körbeírni, hogy miben más, de egyszerűen más.
Szóval Pókember ötösre vizsgázott az új konzolon. De hasonló a helyzet a Demon’s Souls esetében is. Itt sajnos egy picit gondban vagyok, ugyanis nekem kimaradt anno az eredeti játék, így legfeljebb képekre és videókra hagyatkozhatok. Ám még ezek nélkül is egyértelműen kijelenthető, hogy a játék meseszép... már amennyire témájából adódóan meseszép tud lenni. Itt egyébként kevésbé jött elő a DualSense egyedisége, de lehet, hogy az izzasztó csaták közepette csak nem jutott időm arra is figyelni. Nem úgy a Sackboy: A Big Adventure vagy még inkább az Astro’s Playroom esetében!
Mindkét játékon érezhető, hogy a fejlesztők (a Sumo Digital és az Asobi Team) nagyon odafigyelt, hogy minél inkább kihasználják a kontroller adottságait. Ez érthetően inkább az Astro’s Playroomban csúcsosodik ki igazán. Az egész játékot úgy építették fel, hogy az végig a PlayStation 5-ről szóljon. Már nem csak egymástól független kis minijátékokról van szó, hanem egy nagy mászkálós-gyűjtögetős ügyességi játékról. A kis fehér Astroboyt irányítva látogathatunk el különféle pályákra, amelyek mind a PlayStation egyes területeit dolgozzák fel valamilyen természetes környezetbe ültetve. Minden pálya csurig van PlayStation-alkatrészekkel, de erről majd a külön tesztben bővebben. A lényeg most az, hogy a játék szisztematikusan bemutatja a DualSense kontroller minden érdekességét, finomságát, újdonságát. Fogjuk fújkálni rajta a mikrofont, fogjuk használni a giroszkópot és persze az adaptív gombokat is. És végig a kezünkben fogjuk érezni, hogy épp mi történik a képernyőn. Ha a kis fickóval bemegyünk a magas fűbe, akkor szinte érezzük a tenyerünkben a simogatását. A vízben szintén vagy épp sziklamászás közben.
A PlayStation 5 hardvere eddig jól teljesít. Nyilván még egy hosszú utazás elején járunk, amelynek garantáltan lesznek kisebb-nagyobb döccenői is. Biztosak lehetünk benne, hogy a következő években tucatjával jönnek majd az újabb és újabb ígéretes játékok a konzolra, tehát aki a megvásárlása mellett dönt, az nem fog unatkozni. De már most sem! Mert a fent említett játékok mellett nem szabad megfeledkezni a PlayStation Plus előfizetőknek járó gyűjteményről sem! Ebben megannyi PlayStation 4-es sikerjáték lapul. Olyanok, mint a Bloodborne, a Days Gone, a God of War, a Detroit: Become Human, a The Last of Us: Remastered vagy épp az Uncharted 4: A Thief’s End és az Until Dawn. Mind-mind igazi gyöngyszemek, amik ha eddig kimaradtak PS4-en, akkor most kötelező pótolni őket. Már csak azért is, mert garantáltan több heti szórakozást kínálnak. Aztán meg úgyis jönni fognak az újdonságok.
Persze a PlayStation 5 sem tökéletes. A premier óta eltelt egy hétben azért előjöttek különféle hibajelenségek, de a jelek szerint szerencsére eddig egyikről sem derült ki, hogy szériahibáról lenne szó. Inkább kevesebbeket érintenek, ami persze nem jelenti azt, hogy ne kellene a Sonynak megoldást találnia rájuk. Már jött is firmware-frissítés a konzolhoz, más kérdés, hogy a Sony szokás szerint igen szűkszavúan bánt a leírással: „javítja a konzol teljesítményét”. Ugyanakkor az már most látszódik, hogy a PlayStation 5, ha kinövi a most még előforduló hibáit néhány frissítéssel, akkor a következő évekre sok-sok örömteli percet fog majd okozni. Csak győzzük tárhellyel, mert azzal valahogy nem sikerült elhalmoznia minket a készítőknek ezúttal sem. Valahogy ez mindig is Achilles-sarka volt a konzoloknak. A PlayStation 4 először csak 500 GB-os HDD-vel jelent meg, csak a későbbi kiadás kapott 1 TB-os merevlemezt. Most viszont eleve egy 825 GB-os SSD-t kapunk, csakhogy ebből nagyjából 667 GB a szabad hely. Elsőre nem tűnhet kevésnek, de ha abból indulunk ki, hogy a Call of Duty: Black Ops Cold War is simán elterül közel 200 GB-on ha minden részletét feltelepítjük, már egész máshogy fest a dolog...
Ha a Sony és a szűk baráti körbe tartozó stúdiók a jövőben is hasonlóképp állnak a dolgokhoz, mint tették az elmúlt években a PlayStation 4 esetében, akkor ki merem jelenteni, hogy a PlayStation 5 legalább olyan népszerű lesz, mint az elődje. Az alapok nagyon jók, de még mindig bőven van hová fejlődni. Az ára is fog még menni lejjebb a későbbiekben, így akár lehet is várni rá egy-két évet. De az sem bánja meg, aki már előrendelte valamelyik áruházban, csak győzze kivárni a következő szállítmányt, hátha abból már jut neki is. Azt hiszem, az is jelent valamit, hogy világszerte hiánycikk a konzol, hiszen sok áruházban az első készletből eleve nem is jutott a boltok polcaira, mindegyiket előre megvették. Az egyetlen dolog, amit viszont tényleg nem lesz könnyű megemészteni, az a Sony árazási politikája. Noha a konzol maga nem megfizethetetlenül drága (főleg ahhoz képest nem, hogy a PS4-et is általában 100-110 ezer forint körül kínálják), de sajnos a rá megjelenő játékokat annál drágábban lehet majd megvásárolni. Mindig is jellemző volt, hogy konzolokra sokkal drágábbak voltak a játékok, mint PC-re. De azért nagyon kevés olyan játék van, amiről fenntartások nélkül elhisszük, hogy a standard kiadása is 30 ezer forintot ér...
PlayStation 5 bemutató – Korszakváltást is hoz az új generáció?
Napokon belül itt a PlayStation 5 európai premierje, de megéri-e várni a Sony új konzoljára? Tesztünk első része.
De ne ez legyen a záró gondolat. Mert a PlayStation 5 nagyon jól szerepelt. A konzol önmagában is dísze lehet a szobának, feltéve persze, hogy nem egy antik környezetbe helyezzük el. A benne lapuló számítási kapacitásnak érzésem szerint mér a töredékét sem tudták igazán kihasználni a fejlesztők, kelleni fog pár év, de aztán olyan dolgokat láthatunk majd, amikről most még csak álmodozunk. És a DualSense kontroller is remek példája annak, hogy jó alapokra könnyű még jobb eszközt tervezni. Az akkumulátor üzemidején kívül aligha lehet másba belekötni. Szóval aki most épp azon gondolkozik, hogy beszállna végre a konzolos buliba vagy esetleg csak tartaná a lépést a fejlődéssel, és lecserélné a PS4-et az új konzolra, az ne habozzon. Már csak azért se, mert ha most rendeli meg valahol, akkor is minimum heteket, de talán még többet is várhat majd rá. Mint régen az autókra... De ha egyszer megkapja, egy új játékos korszak veszi nála is kezdetét.
