Manapság a FromSoftware nevét szinte mindenki a Dark Souls trilógiával köti össze, ami nem is véletlen. Ezek nyomán ma már külön műfajként szokás emlegetni a „soulslike” játékokat, amelyek egyöntetű ismérve, hogy mocsok-piszok szemét módon nehezek. Olyan nehezek, hogy a difficulty beállítás értelmét veszti általuk. A stúdió viszont messze nem ezekkel a játékokkal kezdte pályafutását, hiszen már a ’90-es évek elejétől kezdve szállították a különféle alkotásokat, köztük a megannyi epizódot megért Armored Core franchise-t is. Aztán 2009-ben megszületett a Demon’s Souls, amely valójában az első volt a Souls-játékok sorában. A kizárólag PlayStation 3-ra elkészült fantasy szerepjátékban már felfedezhetők voltak a mára milliók kedvencévé vált stílusjegyek, de még meglehetősen fapados formában. A játék mégis klasszikussá vált. Talán nem is véletlen, hogy a Sony többek közt ezt választotta a PlayStation 5 egyik nyitócímének is. Persze nem a tizenegy évvel ezelőtti változatot, hanem a Bluepoint Games által készített remake-et.

Általában beszámolóimat a játékok történetével szoktam kezdeni, de ez a Souls-játékok esetében legalább olyan nehéz feladat, mint maguk a játékok. Itt ugyanis nincs olyan alaposan a szánkba rágva a sztori, nem kapunk minden pálya végén átvezető videókat, amelyek tovább görgetnék az eseményeket. Az intrót leszámítva csak apró morzsákból és töredékekből tudhatunk meg ezt-azt a minket körülvevő világról. Hogy mi kik vagyunk és miért pottyantunk bele a kellős közepébe egy démonok elleni kétségbeesett háborúba, az szinte mindegy is. Az események egyébként Boletaria birodalmában játszódnak, miután az Old One névre keresztelt ősi valami újra eljött, hogy sötét ködbe borítsa a vidéket, és lélekfaló démonokkal árassza el azt. Rögtön első (de garantáltan nem az utolsó) elhalálozásunk után a Nexusban találjuk magunkat, ami egyfajta közösségi térként funkcionál. Innen indulunk felfedezni Boletaria letarolt vidékét, itt tölthetjük fel készleteinket, és itt beszélgethetünk azzal a maréknyi NPC-vel, akiktől néhány további infómorzsát remélhetünk.
A Demon’s Souls tehát a sokkal híresebb Dark Souls trilógia előfutára volt annak idején. És mivel a most megjelent remake tényleg csak a nagyon fontos részleteken módosított, így a rajongók szinte ugyanazt az élményt kapják, mint tizenegy évvel ezelőtt. A fejlesztők a grafikán kívül mindössze a harcrendszer néhány mára totál elavult részletét alakították át, hogy a mai elvárásoknak is maradéktalanul megfeleljenek. Kezdésnek egy elég részletes karakterszerkesztőben megalkothatjuk a magunk harcosát, lovagját, tolvaját vagy mágusát, akit aztán n-plusz egymillió alkalommal küldünk majd a halálba, hogy aztán mindig mindent kezdhessen elölről. De bármennyire is unalmasnak és repetitívnek hangzik ez kimondva, valójában egyáltalán nem az. Ahelyett, hogy a negyvenkettedik újrakezdésnél frusztrációval vegyes unalommal vágnánk oda a kontrollert, inkább felpiszkálja a játék az ember büszkeségét. Mindig egy picit tovább tudunk jutni, minden új próbálkozásnál tanulunk, új tapasztalatokat szerzünk. És állandóan ott motoszkál a fejünkben az érzés, hogy „mi az, hogy egy mezei lándzsás katona meg tudott ölni!?”

A játékmenet tehát minden veterán Souls-rajongónak ismerős lesz. Akinek viszont az eredeti Demon’s Souls anno kimaradt, és mindjárt a Dark Souls trilógiával kezdte, annak lehetnek meglepetések. Ilyen például, hogy itt nincsenek tábortüzek, amelyek egyfajta checkpointként szolgálnának. Itt mindig az adott pálya legelejére pottyanunk vissza, és kezdhetjük újra gyűjtögetni a lélekpontokat, amiket minden halálunkkor elveszítünk. De cserébe a karakterünk életben tartása és gyógyítása sokkal barátságosabb, mivel gyakorlatilag annyi gyógynövényt cipelhetünk magunkkal, amennyit csak elbírunk. Sajnos akadnak régről magával hozott hiányosságai is a játéknak, például továbbra sem lehet eladni az összegyűjtött, de feleslegesnek bizonyult holmikat. Legfeljebb eldobálhatjuk vagy a ládánkba küldhetjük őket, hogy ne terheljenek minket feleslegesen.
Ha van olyan pontja a Demon’s Souls remake-nek, amibe egyszerűen nem lehet belekötni, az a grafika. Ez persze teljesen normális, hiszen egy vadonatúj konzolgeneráció egyik első exkluzív játékáról van szó, amely létezésének egyik célja, hogy prezentálja a konzol elképesztő erejét. És erre a Demon’s Souls legalább annyira alkalmas, mint a másik nagy (fél)exkluzív nyitócím, a Spider-Man: Miles Morales. Bár időnk nagy részét homályos alagutakban vagy csarnokokban töltjük, néha kijutunk az erőd mellvédjére is. És innen gyakran egészen impozáns látvány tárul elénk. Olyan érzés, mintha egy megelevenedett fantasy regény vagy film kellős közepébe pottyantunk volna. De az apró részletekben sincs hiba. Olyan fény-árnyék effekteket kapunk, amitől eláll a lélegzet, de a karakterek és szörnyek is igazi mesterművek. És mindezt a PlayStation 5 végig gond és nehézség nélkül tárja elénk, legalábbis én egyszer sem tapasztaltam ingadozást a játék teljesítményében. Itt megjegyzendő, hogy kapunk performance és cinematic módot is – az előbbi 1440p-vel renderel, 60 fps mellett, az utóbbi pedig 4K-s grafikát ad, de másodpercenként csak 30 képkockát előállítva.

A Demon’s Souls remake-je nem szűnik meg rétegjáték lenni csak azzal, hogy az új konzolra új köntösbe öltöve érkezett meg. Mert akik eddig sem szerették az ilyen vért izzasztó játékokat, azok csak azért most sem fogják megszeretni, mert szemkápráztató grafikába csomagolták. Akik viszont vevők rá, azok ennél szebbet most aligha találhatnak a piacon. Arról nem is beszélve, hogy az egész soulslike műfaj megteremtőjének remake-jéről van szó. Vannak régről hozott hiányosságai, de ezek nem sokat rontanak a játékélményen. A veterán rajongók azért fogják újra végigszenvedni magukat Boletaria vidékén, mert annak idején is megtették, de most páratlan vizuális élménnyel is párosul a kaland. Akik pedig csak most ismerkednek a műfajjal, azoknak ez egy remek kiindulópont lehet. És ki tudja, a következő években nem kapjuk-e meg a Dark Souls trilógiát, esetleg a Bloodborne-t vagy a Sekiro: Shadows Die Twice-t is az új konzolhoz igazított látványvilággal?