26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

Sam & Max Save the World teszt – Visszatért a humoros páros

Leporolták a legendás nyomozók évtizedes kalandját.

Írta: m_anger 1 hozzászólás

Némileg hálátlan feladat Sam és Max bemutatása, hiszen ki ne ismerné a kékzakós kutya és a szuperagresszív nyúl párosát? Még az sem gond, ha valaki nem élt még a kalandjátékok szempontjából mágikus kilencvenes években, amikor a műfaj koronázatlan királyának, a LucasArtsnak a legnagyobb klasszikusai megszülettek. Ugyanis majd' egy évtizeddel később (már akkor is klasszikusként) a nyomozópáros kalandjai kaptak egy masszív infúziót, ekkor jelent meg ugyanis a Sam & Max Save the World első ízben.

Sam & Max Save the World teszt – Visszatért a humoros páros

Nem is akármilyen körülmények között, hiszen 2002-ben a LucasArtsnál elkezdték az 1993-as játék hivatalos folytatását készíteni, ám a legendás cég talán a saját árnyékától megilletődve 2004-ben törölte az igen előrehaladott fejlesztést (a Full Throttle 2-vel egyetemben), arra hivatkozva, hogy „nem megfelelő az idő kalandjátékok megjelentetésére”. Pont az ebből adódó dac kellett ahhoz, hogy pár alkalmazott kilépjen, és megalapítsák a Telltale Gamest – egyik célkitűzésük pedig éppen a Sam & Max kaland folytatása volt. A LucasArts azonban nem akart kötélnek állni és kiadni a kezéből a majdnem kész projektet, így a srácok inkább megvárták, míg lejárnak a jogok, és Steve Purcell, a franchise megalkotója (azt talán kevesen tudják, hogy az ő 1987-es képregényeiből készült az első játék) aranytálcán viszi át hozzájuk. Az odaát elkészült dolgokat azonban jogi hercehurcák miatt nem használhatták fel, így jobbnak látták teljesen új alapokra helyezni a munkát.

A többi már történelem, az epizódikusra átalakított játék három évadot is megélt, és szép sikereket ért el mind a játékosok, mind a kritikusok köreiben. Azóta azonban megint eltelt egy évtized, és mostanáig megint nem sokat hallhattunk az állati nyomozókról. A sors fintora, hogy közben a Telltale Games is megélt egy igen komoly válságot, kis híján el is tűntek a színről, és gyakorlatilag a hamvaikból lettek feltámasztva (vagy inkább rebootolva) tavaly év elején. Így amikor a folytatás egykori fejlesztői úgy gondolták, hogy a kor szellemének megfelelően érdemes volna egy ráncfelvarrást eszközölni egykori művükhöz, akkor először a jogokat (no meg az asseteket és a forráskódot) kellett megszerezniük (déjà vu). Szerencsére ez sokkal könnyebben ment nekik, mint hajdanán a LucasArtstól, így alapítottak is egy céget, hogy mindhárom évadot felújítsák. A Skunkape Games név egyébként éppen a The Devil's Playhouse (azaz a 3. évad) egyik karakterétől ihletődött.

Sam & Max Save the World teszt – Visszatért a humoros páros

Az első tervek szerint csak patch készült volna a korábbi játékokhoz, de annyira rosszul öregedett az alapanyag (értsd: hozzányúltak és szétmállott), hogy inkább remaster verziók mellett döntöttek. S azt kell mondjam, hogy szerencsére, a végeredmény ugyanis nagyon is minőségi munka lett. Nem csak egy tessék-lássék felújítással van dolgunk, ahol feltolták a felbontás potméterét, és megoldották, hogy a modern operációs rendszereken is gond nélkül induljon a játék. Változtak és csinosodtak például a karaktermodellek (cel shadinges hatással a képregényesebb, rajzfilmesebb hangulatért), valamint gondosabb szájszinkront is kaptak.

A két legfontosabb változás azonban az irányítás és a bevilágítás kapcsán említhető. Az első témakör inkább a konzolos verziót érinti, ahol egér híján nem kell többé szabad kurzorral bénázni és pixelre vadászni, hanem oda-vissza ugrálhatunk azon pontok közt, amelyekkel lehet is valamit kezdeni az adott helyszínen. A trendeknek megfelelően cheatelhetünk is, vagyis pontokkal megjelölve megnézhetjük, hol helyezkednek el a képernyőn. A bevilágítás pedig hihetetlenül sokat ad az összképhez. A pimpelt modellek és textúrák már önmagukban is felhúzzák a látványt, de az említett feature egyenesen új karaktert ad a jeleneteknek – szinte ég és föld az új és a régi. Apropó: pár helyen (főleg a cutscene-ekben) a kameraszögeken és közelítéseken is változtattak, mondhatni észszerűsítettek.

Sam & Max Save the World teszt – Visszatért a humoros páros

Maga a játékmenet és a sztori érintetlen maradt. Ugyanúgy másfél-két órás epizódokat kapunk (szám szerint hatot), amelyek külön történettel bírnak, de azért van egy központi szál, amely összetartja a részeket. Sok szereplő rendre visszatér, például a szomszédságban lakó és mindig más szakmával próbálkozó Sybill, valamint a helyi ügyeskedő és egyre szemtelenebb boltos, Bosco is (az ő dialógusai egyedüliként újra lettek rögzítve egy új színésszel). Sam és Max persze egyre őrültebb ügyekbe keveredik, továbbá nem telik el perc humor nélkül. A teljes kaland során még a Fehér Házba és a Holdra is eljutunk, közben pedig megint játszhatunk a Whac-a-Mole játékkal, és ezúttal is belekóstolnak hőseink a virtuális valóságba.

Őszinte leszek: nekem anno kimaradt ez a játék, pont azért mert a '93-as eredeti után szentségtörésnek éreztem a 3D-t, valamint nem tetszett a grafikai stílus. Utólag azt mondom, hogy kár volt sznobkodni, mert a megvalósítás többi része, vagyis a minőségi szinkron és a humoros párbeszédek nagyon is ügyesen hozzák a korábban megszokott hangulatot. A látvány részemről azonban most kapott egy olyan boostot, amelyre talán akkoriban sem tudtam volna nemet mondani – abszolút előnyére változott. A feladványok itt is illogikusak néha (ami a sorozat báját adja), de talán picit könnyebbek is az epizodikus formának köszönhetően, hiszen egyszerre csak 3-4 dolog lesz nálunk (ezt még mindennel végigpróbálgatni sem sok idő).

Sam & Max Save the World teszt – Visszatért a humoros páros

Azt nem is említettem, hogy a magyar nyelv is választható, ami elsősorban feliratban testesül meg, de néhány szöveg a környezetben is lokalizálásra került. Apróság, de két negatívum pont ehhez társul. Nem minden kiírás van magyarul az utóbbiból, így némileg felemás az élmény, a dialógusok pedig olyan fontot (és színt) kaptak, amely néha nagyon is beleolvad a háttérbe, így nehezen olvasható. Az igazsághoz tartozik, hogy Nintendo Switch Lite-on játszottam, így a kisebb képernyő is hátrányt jelentett. Cserébe nagyon is élt rajta a játék, és a kontrolleres irányítás sem volt nyűg.

S hogy kinek érdemes belevágnia a Sam & Max Save the Worldbe (lévén „csak” egy remasterről van szó)? Szerintem abszolút mindenkinek, aki érdeklődik a kalandjátékok iránt. Aki anno letolta és szerette, annak azért (mert a felújítás ad annyit az élményhez), aki pedig valamilyen okból kihagyta, annak itt az idő a pótlásra. Én abszolút nem bántam meg, sőt szurkolok a Skunkape-nek, hogy elég eladásuk legyen, és jöhessen a két további évad is – aztán meg ki tudja, esetleg egy új folytatás is.

A tesztpéldányt a játék fejlesztője biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Minőségi felújítás
  • Az új bevilágítás sokat ad a látványhoz
  • Temérdek jó poén
  • Remek szinkron
  • Magyar felirat
Negatívumok
  • „Csak” remaster
  • Nehezen olvasható feliratok
  • Felemás lokalizálás
  • Néhány nehezebb puzzle

További képek

  • Sam & Max Save the World
  • Sam & Max Save the World
  • Sam & Max Save the World
  • Sam & Max Save the World
  • Sam & Max Save the World
  • Sam & Max Save the World
  • Sam & Max Save the World
m_anger

m_anger
Ami a nyolcvanas években kölyökként csak álom volt (videojátékokkal dolgozni), az mára valóság. Munkaidőben fejlesztőként, szabadidőben kritikusként. Játék az élet?

HOZZÁSZÓLÁSOK

Dino
Dino [6034]
Cikkünk megjelenését követően kaptuk az infót a fejlesztőktől, hogy a nehezen olvasó feliratok problémájának kijavításán már dolgoznak.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)