Nagyon ritkán, de azért előfordul velem, hogy lelkiismereti aggályokba futok bele videojáték közben. Például egy nagyon régi harckocsi-szimulátor kampányának második harmadában jött egy küldetés, amikor szovjet T-34-essel kellett volna lőnöm Voronyezsnél a magyar gyalogságot. Akkor ezt a kampányt kegyeleti okokból akkor és ott abbahagytam. Nos az ICBM-nél egészen más a helyzet. Ez a játék ugyanis beteg.
Mit várhatunk egy stratégiai játéktól? Elfoglaljuk az ellenség területeit? Hatalmunk alá hajtjuk a Földet? Megszerezzük az erőforrásokat? Legvégső esetben magunkon kívül kiirtunk mindenkit? Nos, az ICBM nem erről szól! A játék célja a teljes nukleáris tél, a világ totális elpusztítása (beleértve magunkat is), hiszen a játék addig tart, amíg élhető egy picit is a bolygónk. És az nyer, aki a kihalás előtti másodpercben eldicsekedhet azzal, hogy egy picit hatékonyabban vette ki a részét az atomháborúból, mint a többiek.
A játék jól kezdődik. Fejlesztgethetjük tudományunk a technológiai fából: felfedezhetjük a hatékonyabb radarokat, csendesebb tengeralattjárókat, önjáró légvédelmet... Fejlesztgethetjük haderőnket: új reptereket, hajókat, légvédelmet, silókat építhetünk. Ezeket pedig stratégiai szempontból ideálisan kell elhelyeznünk. Még a tudománnyal is taktikázni kell, mert csak a lehetséges találmányok harmadára lesz időnk. Azaz okosan kell eldöntenünk, hogy mennyit feccölünk védekezésbe, mennyit támadásba. Inkább AWACS felderítő repülőkkel akarjuk megismerni az ellenség pozícióit, vagy több fejlesztési idővel ugyan, de műholdakkal lessünk be a vasfüggöny mögé?
Még szövetségeket is köthetünk. Lehetnek barátaink, akikkel megoszthatjuk az információkat az ellenségről (ha akarjuk), vagy tudományos eredményeinket. Az első játékkor még nem is sejtettem, hogy mindez nem jelent semmit, mert az ICBM olyan, mint az üzlet: nincs benne barátság. Mert egyszercsak eljön a pillanat, amikor az egyik résztvevő kilövi az első atomot... Ekkor kb. abba kell hagyni minden mást: lemondani a további fejlesztésekről (át lehet tolni minden erőforrást, hogy a tudomány helyett is a termelés menjen), és már csak atombombákat és nukleáris ICBM-eket kell gyártani. Illetve elkezdeni az addig raktározott arzenálunk kilövését, mivel megkezdődött a Ragnarök. Egy ideig még kitartanak a szövetségek – csépeljük a közös ellenségeinket – azonban vagy azért, mert mi bizonyultunk gyengének, vagy épp azért, mert kellően meggyengítettük az ellenfelet, a szövetségesek is elkezdik bombázni egymást, hiszen az nyer, aki nagyobb százalékban okozott pusztítást.
Eközben látjuk, ahogy a városok hamuvá égnek. A glóbuszon mindenhol atomvillanások és gombafelhők. A sokadik atombomba után már zölden fluoreszkál a környék. És közben a sarokban – akinek még van kedve odanézni – láthatjuk a százalékot a Föld teljes pusztulásából. Külön gomb van rá, hogy ilyenkor már kikapcsolhatjuk a játék értesítéseit, hiszen már kit érdekel, hogy hány milliárd ember halt meg. Már csak a termelési visszaszámlálót nézzük, hogy el tud-e készülni az utolsó rakéta, és lesz-e még idő belelőni valakibe?
Tehát az ICBM egy beteg játék. Valahol a Plague Inc-re hasonlít. Nehéz eldönteni, hogy 2020-ban melyik a sokkolóbb. Azonban ez utóbbi 2020-as extra sikeréből ki lehet találni, hogy az ICBM-re is van igény. Multiban például elfeledkezhetünk arról, hogy ez az egész a Földön játszódik, és valóban értelmet nyer a taktikázás. Mi a célravezetőbb? Egyensúly a védelem és a támadás között, vagy csak a támadás? Ilyen és hasonló mókákat lehet tolni a többjátékos mód esetén. És ha úgy vesszük, akkor az egyszemélyes mód se más, mint egy gyakorlási lehetőség az emberekkel való játékhoz. Ha így nézzük, akkor talán mégsem olyan rossz a helyzet. De még így sem egy sakk, ahol elvont huszárok és bástyák küzdenek, mert itt megtaláljuk Budapestet is a térképen, és előbb-utóbb a Lánchíd is eltűnik a nukleáris hamuban.
Összegezve, az ICBM egy rövid, gyors, brutális kifejlettel végződő beteg startégiai játék a fegyverkezési versenyről és az atomháborúról. Személy szerint – bár találtam benne élvezhető részeket – nem hiszem, hogy sokat fogok vele játszani. De tudom, hogy ízlések és pofonok… Én a Plague Inc helyett is inkább a Pandemicet preferálom. Azonban hosszú még a tél, a kijárási korlátozás is lehet, hogy szigorúbb lesz. Haverokkal közösen jó kis feszültséglevezető lehet ez a játék.
