A kalandjátékok aranykorában, vagyis a nyolcvanas-kilencvenes években abszolút eseményszámba ment egy-egy ilyen játék megjelenése. Ha kijött valami a LucasArtstól vagy a Sierrától, az ugyanolyan nagyot szólt, mint bármelyik akkoriban menő más műfajú cím eljövetele. Két-három évtized távlatából némileg megváltozott a helyzet. Ez a zsáner manapság már egy rétegműfaj, és művelői is inkább kisebb, indie cégek, szerényebb költségvetéssel, lehetőségekkel.
Persze ezt nem azért mondom, mert minőségi fronton rosszabb lenne a helyzet, az utóbbi időben kaphattak nagyon jó játékokat a stílus szerelmesei. Az ilyen jellegű programok fejlesztése viszont egyszerűbbé vált, így nem ritka, hogy egy kezdő csapat rak össze egy profi munkát. Jelen esetben is ez a helyzet a Mutropolis kapcsán. A madridi Pirita Studio ugyanis mindössze két főt számlál, és ebben a felállásban ez az első munkájuk. A játék elkészítéséhez ugyan kaptak némi külső segítséget is, de így is megsüvegelendő a teljesítmény.
A Mutropolis egy ízig-vérig klasszikus point-and-click kalandjáték. A sztori szerint az 50. évszázadban járunk és az emberiség már réges-rég nem a Föld nevű bolygón lakik. Ez egyrészt nagyon jót tett a nagy kék golyóbisnak, hiszen a természet teljesen visszahódította magának (komolyan jó látni, hogy valakinek ilyen színes elképzelése van a posztapokaliptikus világról). Másrészről viszont nagyon rosszul hatott utódaink emlékezőképességére – ugyanis feledésbe merült, hogy mik voltak azok a piramisok, vagy hogyan működtek a primitív XX-XXI. századi találmányok.
Egy csapat lelkes (és főleg fiatalokból álló) kutató érkezik az egykor otthonként aposztrofált helyszínre, hogy a legendás korabeli várost, Mutropolist felkutassa. De persze ahogy lenni szokott, nem várt akadályokba ütköznek. A csapat egyik tagját, a kissé félszeg és nagyon bizonytalan Henryt fogjuk terelgetni. A magas, szemüveges, vöröshajú srác tipikus nerd, nem mintha a társai nagyon másmilyenek lennének, de talán még közülük is kilóg. Így amikor a vezetőjüket, az idős és tapasztalt Totelt váratlanul elrabolják, egyszerre szakad az ő nyakába a helyzet megoldása egy teljesen idegen környezetben.
Nem lőnék le többet a történetből, legyen elég annyi, hogy a rövidebb prológust követően két hosszabb fejezeten át ismerjük majd meg a történéseket. Az első inkább amolyan előkészület a nagy kalandra, a második pedig pontosan a nagy kaland. A Steam stoppere nálam pontosan 10 óránál állt meg, tehát a játékidőt nem érheti kritika, van tartalom bőséggel. Ami viszont nem annyira pozitív, hogy a Mutropolis elköveti a kalandjátékok egyik klasszikus hibáját, vagyis rengeteg a backtracking. Rengetegszer kell majd az egyes helyszínekre visszalátogatni valamiért, és az sem segít, hogy bizonyos tárgyakat nem tudunk addig felvenni vagy használni, amíg nem kerülnek fókuszba. Így nem csoda, hogy sokszor elakadhatunk, és a helyzetet sajnos az is tovább rontja, hogy egynémelyik puzzle nem igazán logikus.
Például amikor elromlik egy felvonó, és sehogy nem tudjuk használni, akkor az a megoldás, hogy kimegyünk az adott helyszínről, majd vissza, és már újra megy. Ezek a dolgok eléggé dühítőek tudnak lenni, de szerencsére azért nem általánosan ez jellemző a játékra. A feladványok többsége logikusan kikövetkeztethető, és akadnak kifejezetten ötletes részek is. Amikor egy barlangban, a töksötétben tapogatózva kell kiutat találnunk, az kifejezetten vicces, de amikor a főhős málésága miatt egy feladatnak századjára kell nekifutnunk, az már nem annyira.
A technikai megvalósítás minden téren rendben van, igaz, nem is kiemelkedő. A grafika stílusa kicsit amatőr hatású, mintha egy kifejezetten ügyes, de kisiskolás diák firkálta volna le a kalandot (leginkább a Broken Age-re emlékeztet), és az animációk is ennek megfelelően minimalisták. A szinkronmunka egészen jó, de semmi különös. Egyedül csak az zavaró, hogy az egyes elhangzott mondatok után néha indokolatlan pauzák következnek, amíg nem kapjuk vissza az irányítást, vagy nem jön egy másik mondat. S nem arra gondolok, amikor a szereplők valamilyen mimikával járulnak hozzá a mondandójuk nyomatékosításához (mert azok jópofák), hanem amikor valóban semmi nem történik.
A Mutropolis esetében talán az a legjobb összefoglalás, hogy bájos, de esetlen. Inkább csak a legelvetemültebb kalandjáték-rajongóknak tudnám ajánlani – aki most ismerkedik a műfajjal, az jobban járhat mással első ismerkedésre. Ne legyen azonban senkinek rossz szájíze az összefoglaló kissé lehangoltnak tűnő soraitól. A játék kifejezetten szórakoztató tud lenni a hibái mellett, ha már megismertük a szereplőket és már benne vagyunk a sztoriban, de csodát azért nem szabad várni. Ennek ismeretében érdemes belevágni.
