Hajjaj, már nem is követem egyáltalán a Firefly tevékenységét. A Stronghold HD és a Crusader HD-vel a mai napig játszom, de azóta annyiszor sikerült csalódni az újabb és újabb részekben, hogy már a legkevésbé sem mozgat meg.
Legfaszább lenne egy Stronghold 1 és Crusader 1 remake amolyan AoE2:Definitive Edition stílusban. Maradna az izometrikus nézet, de minden mögötte 3D lenne, proper fizikával, fény-árnyékkal, esetleg éj-nappal váltakozással.
Az első Stronghold játék épp húsz évvel ezelőtt, 2001-ben jelent meg. Akkoriban még valósággal dúskálhattunk a jobbnál jobb stratégiai játékokban (de szép idők is voltak azok), de még így is sikerült a játéknak kiemelkednie a tömegből. Ez az akkor még egyedinek számító várépítős mechanizmusnak volt köszönhető. A fejlesztő Firefly Studiosnak annyira bejött a dolog, hogy egy-két kivételtől eltekintve szinte egész pályafutása során csak ezt a franchise-t fejlesztgette. Az egy évvel későbbi Stronghold: Crusader mind a mai napig a széria legnépszerűbb, legjobban eltalált epizódja volt.
Ám sajnos itt el is fogyott az ötlet a fejlesztők részéről, ami a franchise azóta megjelent folytatásain is meglátszott. A második és harmadik epizódok már sokkal gyengébben sikerültek, ahogy a remasterelt kiadások sem igazán váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az eddigi utolsó új epizód a 2014-es Stronghold Crusader II volt, a rajongók azóta várhatják a nagy feltámadást. A stúdió végül 2019 nyarán jelentette be, hogy újra nekifutnak a dolognak, ám ezúttal vadonatúj korszakba és helyszínre váltanak. A Stronghold: Warlords a középkori Kínába, a lőpor harctéri felbukkanásának korszakába repít minket.
A Stronghold: Warlords mindjárt a témaválasztásával is elég merésznek tűnik. Habár manapság elég divatos a távol-keleti kultúra a videojáték-fejlesztők körében, elég csak a Shadow Tactics – Blades of the Shogun, a Sekiro: Shadows Die Twice, a Total War: Three Kingdoms vagy a Ghost of Tsushima sikereire gondolnunk. Így talán nem is annyira meglepő, hogy a Firefly csapata is ezt a témát választotta. Ráadásul ezzel bevezethetnek egy fontos újdonságot is a középkori háborúskodásban: a lőport. A játékmenet elég erősen épít is erre az újításra, habár ez a kampánynak inkább csak a második felében kezd kicsúcsosodni.
A kampányt több fejezetre bontották, amelyek mindegyike másik korabeli hadúr történetét meséli el: Thuc Phan, Qin Shi Huang, Toyotomi Hideyoshi (övé az egyetlen japán kampány) és Genghis Khan (avagy magyarosan Dzsingisz kán). Ők képviselik a háborúskodásra koncentráló kampányokat, míg van egy küldetéssorozat, amely inkább a gazdálkodásra épít. Emellett természetesen nem maradtak ki a skirmish és free build módok sem, ahogy a szokásos multiplayer csapatásra is van lehetőség.
A játékmenet a jó öreg strongholdos időket idézi, avagy mondhatjuk úgy is, hogy a stúdió továbbra sem akart/tudott változtatni a húsz éves recepten. Vagyis most is a várunk megépítése, a lakóinak ellátása, egy hadsereg felállítása és az ellenség eltiprása a lényeg. Kivéve a gazdasági kampányban, ott utóbbi kettő helyett inkább előbbiek a fontosak. A várépítés, és úgy általában az egész játékmenet a klasszikus valósidejű stratégiákból merít. Van egy központi épületünk (itt lakik aktuális hadurunk), mellette egy nyersanyag- és egy élelmiszerraktár. Nekünk kell favágókat, kő- és ércfejtőket építenünk, hogy mindig elegendő építőanyagunk legyen.
Az élelmiszerellátás alapja a rizstermesztés, de mellé zöldségfarmokat, állattenyésztőket és még teaültetvényeket is építenünk kell. Emellett gondoskodnunk kell a lakók minél kényelmesebb lakhatásáról, illetve a hadsereghez fegyvernemenként minél több kovácsműhelyről is. Mindezen kategóriák mellé pedig ott van még a várfal és a különböző védelmi rendszerek kategóriája. A várfalak, kapuk és tornyok felhúzásától azonnal beindul az emberben az öreg Stronghold-nosztalgia, ez még mindig ennek a játéknak a legjobb része, főleg a csaták idején, amikor eldől, hogy bevehetetlennek hitt erődünk egyik várfala mellett simán besétál egy észre nem vett résen az ellenség...
Vannak azért újdonságok is. A már említett lőpor megjelenése érdekes új taktikázási lehetőséget ad a kezünkbe. A hagyományos ostromgépek mellett megjelennek a rakéták (persze senki se Sidewinderekre gondoljon), a lángszórós katonák és hasonló egységek. A védekező oldalon pedig aknákat telepíthetünk a várfal köré. Ennél viszont van egy fontosabb újdonság is: a semleges hadurak megjelenése. Valamint visszatér a korábbi részekben is jelen lévő népünk morálja is. Előbbi azt jelenti, hogy a pályákon vannak kis, néhány épületből álló települések, amiket eleinte semleges (esetleg az ellenfélhez hű) hadurak vezetnek. Ezeket leigázva vagy épp diplomáciával magunkhoz édesgetve nagyon fontos és hasznos szövetségesekre tehetünk szert. Közvetlenül nem irányíthatjuk őket, de kérhetünk tőlük különféle támogatásokat (élelmet, nyersanyagot, fegyvert stb.), illetve akár hadba is szólíthatjuk őket. Ebből a szempontból fontos a diplomáciai pontok gyűjtögetése, mivel ezeket költhetjük el a szövetségeseink megerősítésére vagy a fenti támogatásokra.
Népünk morálja pedig pusztán csak az erődünk túlélését jelenti, semmi többet. Ahhoz, hogy új emberek költözzenek be, élhetővé kell tennünk az erődöt. Megfelelő minőségű otthonokat kell építenünk, illetve mindenki számára elegendő élelmet kell termelnünk. Az olyan luxuscikkek, mint a tea vagy a ruhák csak tovább emelik az emberek komfortérzetét. Később pedig kifejezetten ezt célzó épületeket is húzhatunk, mint a Zen kert vagy az operaház. Minél jobb az emberek közérzete, annál magasabb adóterheket viselnek el hiszti nélkül. Márpedig pénzünk csak az adóbevételekből van, a hadsereg felállítása pedig fegyvereken és emberanyagon kívül pusztán pénzbe kerül. Szóval ezt az igen érzékeny egyensúlyt kell folyamatosan ápolnunk, ugyanis ha valamerre elbillen a mérleg nyelve, akkor percek alatt összeomolhat kis gazdaságunk. Ha túl magasak az adók, nem lesznek lakóink. Ha mindenkinek bőkezűen osztjuk a dupla fejadagot minden ételből és luxuscikkből, percek alatt kimerülnek készleteink és jön az éhínség. Ha viszont nem szedünk adót, akkor nem lesz seregünk, ami megvéd az ellenségtől.
A Stronghold: Warlords sajnos nem nőtte ki az elődök gyermekbetegségeit. Bár gyakorlati jelentősége nincs, de ettől még roppant bárgyún fest, ahogy az egységek még mindig keresztülgyalogolnak egymáson. Ez már a 2011-es harmadik részben is szúrta az ember szemét, most, tíz évvel később pedig még inkább bántó. Főleg, amikor a húsz-harminc egységből álló alakulataink kétszer két méteres kis terepre zsúfolódnak össze egy csatában, és az egész egy amőbára emlékeztet. A másik elég komoly negatívum az MI, ami finoman szólva sem egy Napóleon. A kampány során az aktuális ellenfelek gyakorlatilag semmit sem tesznek. Néha vannak menetrend szerint érkező inváziós csapataik, esetleg szkript szerint néha megtámadják a semleges hadurakat a térképen. De általában mindig csak arra várnak, hogy mi végre elég erősre tápoljuk magunkat a legyőzésükhöz. A váron belül nincsenek mozgó csapataik (pedig a járőrözés nekünk is egy kiosztható parancs), ha megtámadjuk a vár egyik oldalát, a másikról nem vezényli át az ott békésen álldogáló katonáit. Ha magasabb nehézségi szintre kapcsolunk, akkor is csak az ellenfél egységeinek lesz több ereje, okosabbá nem válik tőle.
A grafika egyébként nagyjából rendben van. Nem fogja megreformálni a műfajt, kifejezetten szépnek sem mondható. Inkább csak úgy van. Sehol egy látványos grafikai effekt vagy egy zoomolásnál előbukkanó részletes modell. De cserébe stabilan fut és általában a hibáktól is mentes. A hangok is hasonló szintet képviselnek. Az egységek a térképen kínaiul (legalábbis gondolom) karattyolnak, de a hadurak vagy az egyéb tájékoztatások már angolul szólalnak meg. Így megmarad a hangulat és a hatékonyság is.
A Stronghold: Warlords kétségtelenül jobban sikerült, mint az évtizedek során megfáradt széria előző epizódjai. De ezzel együtt sem tudom azt mondani, hogy egy kimagasló élményt kínáló stratégiai játék lenne. Érdemi újításoknak igazából híján van, az a pár dolog van csupán, amit fent említettem. Minden más az immár húsz éves alapokat adja csak vissza. Ez persze nem feltétlenül baj, mert aki erre vevő, az remekül szórakozik majd vele. A várépítés még mindig nagyon jó móka, ahogy a csaták is tudnak kimondottan izgalmasak lenni. De minden más tekintetben a Stronghold: Warlords csak egy tucatjáték, amely alig-alig tud valami egyedit felmutatni. Így nézve a franchise elkötelezett és hű rajongóinak kötelező vétel, mindenki másnak pedig egy jó leárazáson lehet érdemes beruházni rá pár hónap múlva.
A tesztpéldányt a játék hazai forgalmazója, a Cenega Hungary biztosította.
