Egyfajta különös szeret-nem szeret viszonyban állok az online túlélőjátékokkal. Ahogy a klasszikus „theme park MMORPG”-k lassan kikoptak, fokozatosan egyszerűsített és lebutított, egyfajta többjátékos egyjátékos móddá degradált játékmenettel és történettel, úgy vártam a reménysugarat a stílus másik ágától, a játékosokat hatalmas szabadsággal fogadó, folyamatos felfedezésre, kísérletezésre és együttműködésre ösztönző „sandbox” címektől. Egy új korszak jelének hittem a Minecraftot, hittem a DayZ-ben amikor még csak felvetődött, hogy abból majd standalone játék lesz, majd hittem szépen sorban számtalan újabb próbálkozásnak, amelyek túlnyomó része végül éveken át végtelennek tűnő early accessbe nyújtott örök ígéret maradt, amelyből vagy a játékosok koptak ki, hogy átadják helyüket a hackereknek, vagy maguk a készítők ábrándultak ki saját ötletükből. Ennek eredményeként már pár csipet sóval kezelem az ilyen címeket, és mindig bujkál bennem valamennyi szkeptikusság még akkor is, ha az adott játék történetesen olyan sikertörténetnek bizonyul, mint a Conan Exiles vagy az Ark: Survival Evolved.
A Valheim early accessbe kerülését követően pedig úgy éreztem, különösen óvatosnak kell lennem. Az egész valahogy túl szépnek bizonyult, hogy igaz legyen: játékosok milliói, Steam toplisták meghódítása, élénk modderközösség, rengeteg potenciális játékstílus támogatása? Talán csak egy újabb szép ígéretekkel eladott Forever Access cím. Talán csak szerencséje volt, és közösséget, közös élményeket kínált a karanténban rekedt játékosoknak. Vagy talán az Iron Gate AB látványában félig-meddig korai PSX játékokat, félig-meddig modern indie címeket idéző vikinges próbálkozása tényleg ennyire jól sikerült volna és akár igazi klasszikus is születhet belőle?
Jelen állapotában ezt még elég nehéz megmondani. Ám tény, hogy a benyomás, amit a Valheim tett rám a korai hozzáférésű változat eddigi próbálgatása során, határozottan pozitívabb, mint számos más korábbi rivális esetében.
Hősünk egy frissen elhunyt viking harcos, aki Valheim síkjára érkezik, ahová Odin számos ellenfelét száműzte, hősünk feladata pedig, ha be akar lépni a Valhallába, hogy végezzen ezekkel a hatalmas, ősi borzalmakkal. Természetesen kezdetben annak esélye, hogy sikerrel jár, durván a nullával egyenlő: az éjszaka hideg, az élelem kevés, a sötétben pedig csak az alkalomra váró borzalmak rejtőzködnek. Nem mellesleg nem ártana némi épkézláb páncélzat is, egy pajzs és egy kard mellett a pusztakezes harc helyett.
A játékmenet a legtöbb sandbox túlélőjátékhoz hasonlóan igen egyszerű játékhurokra épül: nyersanyagokat gyűjtünk, menedéket építünk különböző craftingállomásokkal, felszereléseket gyártunk, amelyek még több és jobb nyersanyag gyűjtését teszik lehetővé, amelyekből még több és erősebb dolgot építhetünk, miközben karakterünk különböző skilljei, mint a futás, favágás, bányászat, lopakodás és harc használatukkal arányosan folyamatosan növekednek (viszont elhalálozásunk esetén bár respawnolunk utoljára használt fekhelyünk, vagy a rúnakövek mellett, a skillek szintje csökkenhet valamennyit, inventorynk teljes tartalmát pedig előző porhüvelyünk helyén hagyjuk).
Ahol a Valheim jelesre vizsgázik, az a komplexitás szintje, amelyre ez a játékhurok épül. Egyes elemek sokkal egyszerűbbek és könnyebbek, mint más sandbox játékokban: egy új nyersanyag felszedésével szinte rögtön megnyílik előttünk az összes recept, amelyhez azt felhasználhatjuk, és láthatjuk azok további követelményeit is. Az éhség, az esti hideg közel sem annyira büntetik a játékost, ha nem gondoskodik időben megoldásukról, az építési rendszer intuitív, és viszonylag könnyen lehet már egészen korrekt és látványos építményeket felhúzni. Ha valaki felfedezni szeretne, semmi akadálya, ahogy annak sem, ha valaki kimondottan harcolni akar, vagy pont ellenkezőleg, az ellenfelektől biztos távolságban viking falvakat építgetni.
Ugyanakkor olyan apróságokra ügyelnünk kell, mint például menedékünkön gondoskodni a szellőztetésről, különben karakterünk megfulladhat a tűz füstjétől, a harc és a különböző ellenfelek is szinte folyamatos kihívást jelentenek, nem válnak sétagaloppá, a véletlenszerűen generált világoknak hála pedig szinte bármikor, bármelyik völgyben vagy hegycsúcson akadhatunk valamilyen váratlan kihívásra. Célunk sincs kőbe vésve: míg az első levadászandó rém helyét a játék előzékenyen megjelöli számunkra, a továbbiak tartózkodási helyét illetően csak homályos utalásokat kapunk, emellett pedig minden elért eredmény és megnyitott felszerelés újabb potenciális feladatokat, akadályokat és nehézségeket is magával von.
És talán ez az a pont, ahol a Valheim számomra jelen állapotában még kissé kiforratlan: amennyiben nincsenek veled más játékosok, vagy nem bújtad át a különböző online guide-okat, az Odin hollója által károgott röpke tutorialek rövid időn belül nem nyújtanak túl sok támpontot a további fejlődés szükséges irányához, az első főellenfél leölését követően pedig érezhetően bekövetkezik egy ugrás a kihívás szintjében, mely legfeljebb akkor jelentéktelen, ha a nagy kalandnak online estek neki barátok társaságában. Ezzel kapcsolatban Puddle kollégám rendelkezik több tapasztalattal, ugyanis míg a társaságában kipróbáltam a többjátékos opciót, amely egyértelműen jelenleg a játék erősebb oldala, főleg szólóban próbálkoztam a játék megismerésével (és nem tagadom, még egyedül is kifejezetten jó mókának bizonyult, a fent említett hirtelen nehézségbeli ugrást leszámítva).
A Valheim ugyan még kissé távolabb van az online túlélőjátékok trónjától, tény, hogy rég nem láthattunk ennyire kiforrott, átgondolt, szórakoztató és ekkora potenciállal bíró próbálkozást, amelynek még az ára is igen kellemes. Ha emellett ráadásul úgy vélitek, hogy 6 millió játékos amúgy sem tévedhet, a műfaj iránt pedig már alapból érdeklődtök, mindenképp javaslom, hogy adjatok neki egy esélyt.
A virtuális tollat azonban ezen a ponton soraim zárása helyett még átadom Puddle-nek, aki nálam sokkal jobban rálátott és kitapasztalta a többjátékos játékélményt, amikor két-három másik játékos társaságában történik az építkezés a mitologikus rémségek vadászata.
Zoo_Lee
A kompetitív játékokba belefáradva, még a dicsőség és a cikkek áradata előtt találtam rá a Valheimre. Első ránézésre nem vett le a lábamról, de a PS1-es korszakot idéző grafika a sokkal fejlettebb világítási effektekkel együtt nyugodt hangulatú szórakozással kecsegtetett, így két barátommal együtt belevetettük magunkat a bukott viking harcosok világába. Ahogy Zoo_Lee is már kifejtette, a játék húzóerejét számunkra is az jelentette, hogy a „túlélő” zsáner bizonyos elemeit visszafogták, és a kényelmet és szabadságot helyezték előtérbe az Iron Gate AB tagjai. Főleg többjátékos módban nyomasztóvá tud válni, hogy folyamatosan mindenkinek a bendőjét kell tömni és sokkal több idő telik el élelemgyűjtéssel, mint kellene. Valheim világában a vikingek szerencsére nem tudnak éhen halni, így mindenki csinálhatja azt, amit szeretne, és sokkal kevesebb a megkötés.
Míg én magamra húztam a trollbőrből készült ruhámat, és felfedező útra indultam Odin ellenségei után kutatva, addig vikingtársaim szabályos erdőirtást végeztek, hogy minél giccsesebb faházban tölthessük az éjszakákat. Vagy éppen állatszelídítéssel töltötték a napot. Sajnos nekem vajmi kevés türelmem van mértani pontossággal szimmetrikus épületeket felhúzni, kikötővel és világítótoronnyal díszíteni a tájat, de szerencsére az építési rendszer szó szerint olyan egyszerű elemekből áll össze, hogy pillanatok alatt összedobható az éjszaka alatt egy viskó, miközben mások építhetik a kúriákat.
Miután kipróbáltam co-opban a Valheimet, nem is akartam többé társak nélkül játszani. A későbbi területek, kazamaták már eléggé veszélyesek ahhoz, hogy nem szívesen vágjak nekik egyedül, nem beszélve a hajózásról és különböző bányászutakról, ahol elkél a több kéz. A rengeteg fémet még a vikingek sem bírják el, a szekereket meg meg kell védeni, mert senki nem akarja, hogy az értékes rakomány különféle ocsmányságok martalékává váljon. Mivel minél többen vagyunk, annál több nyersanyagra lesz szükség, így az amúgy sem rövid játékidő is növekszik.
Korai hozzáférésű címhez képest a Valheim rengeteg tartalommal indult, ami feltételezem, a későbbiekben tovább fog bővülni. Nekem tökéletes volt a fárasztó napok után kicsit kikapcsolódni Valheim nyugodt világában, barátokkal díszíteni és otthonossá tenni bázisunkat, vagy trollokra és lidércekre vadászni. Már jelen állapotában én is bátran ajánlani tudom minden érdeklődőnek, főleg, ha csapatban szándékoztok nekikezdeni.
Puddle
