Szokásos éves frissítését kapta meg a Monster Energy Supercross, ami az észak-amerikai motokrossz (bocsánat, az európai) szuperkrossz bajnokságát dolgozza fel. Talán nem akkora meglepetés, hogy az évente megjelenő sportjátékokra jellemző mezőnyaktualizáláson kívül nem sok újat láthatunk, de azért a Milestone igyekezett odatenni magát – kérdés, ez mire volt elég?

Igazából a karriermód került idén átdolgozásra. A lényeg most az lett, hogy két előzetes bajnokságban (Future és Rookie) kell helytállnunk, mielőtt a profik közé engednek minket. Emellett meghívásos versenyeken is részt vehetünk, illetve edzhetünk is különféle ügyességi feladatokat teljesítve (természetesen a technikánk csiszolására kihegyezett edzésprogramról van szó). Mindezt megfűszerezték némi fejlődéssel is, azaz teljesítményünktől függően skillpontokat kapunk, amiket aztán felhasználhatunk motorosunk ügyesítésére (jobb talajfogás, jobb kanyartechnika, ilyesmi). Dicséretes dolog, ámbátor én nem érzem azt, hogy jelentősen befolyásolna bármit is. Hogy miért?
Nem tudom, hogy az én vezetési technikám kopott-e meg egy év alatt vagy a mesterséges intelligencia került felturbózásra, de eléggé küzdős egy-egy verseny még a legkönnyebb fokozaton is. Én szeretem a kihívást, de attól tartok, nem mindenki olyan türelmes a játékkal, mint én... Szerencsére a gépi motorosok sem tökéletesek, lehet látni szép nagy zakókat tőlük is – és persze ha majd sikerül rendesen elsajátítani az adott pálya ritmusát, akkor azért nehezebb fokozaton is verhetőek (jó nagy odafigyeléssel).

Újdonságot jelent még a Compound névre hallgató rész, ami gyakorlatilag a homokozót próbálja jelen kontextusban elhelyezni: azaz kapunk egy szép nagy játszóteret, ahol szabadon motorozhatunk, gyűjtögethetünk kék bigyókat, és persze kicsit extrémebb pályákon versenyezhetünk. Kicsit fantáziátlannak tűnik, de alapvetően el lehet szórakozni ezzel is, ha már unjuk a stadionokat (és persze gyűjthetünk további játékpénzt versenyzőnk cicomázásához).
És tulajdonképp ez a három pont az, ahol a legnagyobb változást láttam a teszt során. Kaptunk emellett egy megújult pályaszerkesztőt, de azt az eddigi részekben se nagyon piszkáltam – hiányzik belőlem a kellő kreativitás. A grafika és a hangok gyakorlatilag ugyanazon a szinten maradtak, mint amit tavaly, illetve tavalyelőtt láttunk – pofás, de van ennél szebb-jobb is.

Nem is tudom, mit kéne gondoljak az idei részről. Talán a sorszámozás az, ami azt sugallja, hogy minden évben teljesen új részt kapunk, pedig csak a sportjátékokra jellemző aktualizálás melletti finomhangolásokat kaptuk meg – bár az új Compound több ennél (csak foglalkozni kéne még vele egy kicsit). Lehet, érdemesebb lenne a sorszám helyett évszámokra váltani, és akkor könnyebben képbe kerül az egyszeri játékos (és zugfirkász), mit is érdemes várnia a sorozat adott darabjától? Nem tudom. Nem rossz a Monster Energy Supercross 4, sőt, jót szórakozom vele, de hacsak valaki nem követi szorosan a bajnokságot és nem ragaszkodik a lehető legfrissebb mezőnyhöz, akkor nem biztos, hogy az előző egy-két rész annyival kevesebbet nyújtana, mint ez.