Returnal teszt – A lassú őrület vértizzadós körforgása

A finn Housemarque stúdióval 2007-ben találkoztam először, és azóta is tart a szerelem. A főként PlayStation rendszerekre fejlesztett arcade akciójátékaik folyamatosan fejlődtek és nyújtottak egyre komplexebb élményt az évek során. A Super Stardusttól a Dead Nationön át a Nex Machináig fejedelmi szórakoztatásban lehetett része a lövöldözés kedvelőinek, témaválasztástól függetlenül. Egyedül a vékonyra szabott történetmesélés formátumán nem változtattak (vagy egyáltalán nem is volt néhol sztori), így a retinaszaggató effekteken és/vagy az akcióorgián volt a hangsúly. Most a mára nem is olyan kicsiny csapat nagyobb fába vágta a fejszéjét, és a rájuk jellemző bullet hell őrületét ötvözte egy kőkemény rougelike játékmenettel, izmos sci-fi környezetbe ágyazva, és ezúttal a történet is sokkalta nagyobb szerepet kapott.

A Returnal hőse, Selene kutatási céllal érkezik az Atropos bolygóra, hogy egy különös jelzés végére járjon. Kényszerleszállással ér földet, amikor is megsérül az egyik hajtómű, majd rövid úton kezdetét veszik a gyötrelmes megpróbáltatások. A folyton változó planétán Selene hamar rájön, hogy minden sarokban veszély ólálkodik, majd egy végzetes találkozás után így vagy úgy, de szörnyethal. Ismét a zuhanás képsorait csodálhatjuk meg, majd hősnőnkkel együtt a fejünket vakarva újra nekivághatunk feltérképezni az Atropost.

Ami elsőként szembetűnő lesz, az a gyönyörűséges látványvilág. Folyamatos képfrissítéssel fut, a HDR megjelenítés pedig mesésre sikeredett. Enélkül sincs kivetni való benne, mert ugyan az első helyszín éjjel játszódik, túl sötét terület nincs benne. A Housemarque korábbi játékaiban, például a Resogunban, a Nex Machinában és a Matterfallban is látott részecskerendszer igazán ki tud teljesedni, a lövedékek és az effektek brillíroznak. Szépen van kialakítva a környezet, ami egyúttal rombolható, sokszor pedig ki is használják ellenünk ezt. A hangszerelés is szuper, a 3D-s térhangzás pedig annyira el lett találva, hogy sztereóban is simán meghalljuk azt, hogy valami mögénk osont. Nagyon baráti a testreszabhatóság, így a beállításokban tényleg bármit átállíthatunk kedvünk szerint. A DualSense irányító rezgési tulajdonsága pedig elképesztően segít abban, hogy elmerüljünk a környezetben és a játékmenetben egyaránt – már a kezdő képsorok utáni eső kopogás imitálása is masszív hangulatfokozóként hat.

A folytonos változás és a véletlenszerű elemek a rougelike műfaj egyik velejárói, mint ahogy felszerelésünk javának elvesztése is. A kövér Game Over után néhány permanens cuccunktól és képességünktől eltekintve teljesen elölről kell kezdenünk a kalandot. Így az adott területeket – amiket a program biomoknak hív – ismét fel kell derítenünk. Vannak fix szobák, de kétszer ugyanazon folyóba nem fogunk lépni, így minden úgynevezett cycle más-más élménnyel gazdagít. Így sokszor érezhetjük majd azt, hogy a véletlenek együttállása és az RNG jó istene miatt a szoftver igazságtalan, a gyengébb játékosokat pedig egyenesen bünteti.

Az adaptív ravaszoknak hála többféle tüzelési mód csalható elő, ha pedig a teljes tárat kiürítve rosszkor lövünk újra, akkor fegyverünk túltöltődik. A dögökből értékes fizetőeszköz hullik szerteszét, a matéria viszont csak pár másodpercig marad felvehető, utána lebomlik. Képesek vagyunk ugrani, és egy kitérő dash mozdulat is végrehajtható, ami bár átmegy a lövedékeken, de nem tudjuk rögtön használni a lehűléséig. Folyamatosan rá leszünk kényszerítve a minél jobb teljesítményre, mert a stuff így jutalmaz. A legyilkolt lények után nő az adrenalinszorzónk, ami által öt különböző buff aktiválódik. Amíg nem sebződünk, ezek megmaradnak (nagyobb időablak a töltésre, erősebb közelharci támadás, több pénz, célkövető lövedékek és gyorsabban fejlődő fegyverszakértelem), és élvezhetjük az előnyüket.

Selene a felderítés során ősi oszlopokat fordít le, a környezet tele van kulturális utalásokkal, amelyek folyamatosan mesélnek magukról, amikor új történeti tudnivalót találunk. Ezeknek az idegen eredetű Xenoglypheknek a lefordítása egyszerre izgalmas és borzongtató, ahogy Selene audionaplói is érdekes információmorzsákat tartalmaznak. Rövid időn belül belefuthatunk korábbi önmagunk hulláiba, így a fene se tudja, hogy szerencsétlen nő hányadszorra éli meg ezt a rémálmot. Elméjének épsége látszólag veszélybe kerül, ennek jelei több ponton is láthatóak. Különféle parazitákat aggathat magára, amelyek egy pozitív és egy negatív tulajdonsággal gazdagítanak, ezeket pedig csak speciális cuccal vagy gépekbe feküdve lehet eltávolítani. Hősünk elmondása szerint egyre jobban kötődik ezekhez az élősködőkhöz, miközben szenved is tőlük. Selene állításai és a játék szövegezése is mindig olyanok, mintha egy teljesen semleges álláspontú kutató leírásait olvasnánk. Találkozhatunk egy házikóval is (az otthonunkkal), amelybe belépve sztorielemekkel gazdagodunk. Fura, bizarr dolgok, amelyek idővel csak fokozódnak.

A Nierhez hasonlóan találhatunk hullákat, amelyek más online játékosokat szimbolizálnak. Megbosszulhatjuk őket vagy tárgyat szerezhetünk tőlünk, ha engedélyezzük a netes funkciókat. Napi kihívásokban is részt vehetünk, amelyeket szigorúan csak egyszer próbálhatunk meg adott felszereléssel és jutalommal. Ranglistát is tartalmaz ez a szegmens, kedvezve a versengő szellemű egyéneknek.

Összesen hat „világba” látogathatunk el, de már az első két pálya felderítése is beletelhet 10-20 óra játékidőbe. Ez alatt minimum egy tucatszor fűbe fogunk harapni és átkozódunk, de az újrajátszási faktor igen magas, így igenis fogunk próbálkozni. Néhány módon feltámadhatunk, így extra életeket tartalékolhatunk, de elhullani igen könnyen lehet. Tele vannak a szintek csapdákkal és sunyibbnál sunyibb ellenfelekkel, amiket a rendszer véletlenszerűen helyez le, így igen nagy kalamajkákba kerülhetünk. Ehhez hozzáadódnak a szakadékok, ahová nem nehéz lepottyanni az őrült küzdelmek hevében. Ez sokszor ki is billenthet a ritmusból, majd az ádáz lények partiba vágnak, így akár jónak ígérkező menetek mehetnek a levesbe.

Ugyanígy bosszantó lehet a véletlenszerű tárgyak és fegyverek mibenléte, főként, ha nem megfelelőt vagy már meglévőt dob a rendszer. Így a gamer képességeink mellett a szerencsének is szerepe lesz. Érdemes szó szerint értelmezni a leírtakat, így nem kerülünk kellemetlen helyzetekbe. Egy konkrét példát említve: helyszínenként találhatunk egy-egy gépet, amely különleges valuta beáldozásával egyszer feltámaszt az adott világban. Mivel visszautazni nem tudunk, így az elsőben aktiválva a mentőövet, majd a sivatagos pályán fűbe harapva kezdhetjük újra az egész játékot. Tanulópénzhegyekkel találkozhatunk, ha nem értő módon olvasunk.

A PlayStation 5-exkulzív Returnal egy nehéz videojáték, amelyet hosszútávon a hardcore játékosok fognak inkább élvezni és magukénak tudni. Ennek ellenére a bullet hell része nem annyira vészes, ami egy kezdőt eltántoríthat, mert a felfedezés öröme és a kiváló gunplay nagyon élvezetes élményt nyújt. Egy olyan ritka játék ez, amelyről jó sokat lehet beszélgetni, mert egyszerre tartalmas és titokzatos, ezért gondolkozhat rajta a közösség a teljes kép összerakásához. A Housemarque ismételten remek munkát végzett az ellenségek kialakításával, a pályák megszerkesztésével és a csapatra jellemző játéktermi hangulat megteremtésével eme 3D-s környezetben, ráadásul sikerült egy új alműfajt megteremteniük. Beszerzésre ajánlom a keményvonalas rajongóknak és a kihívásokban gazdag stuffok kedvelőinek, mások azonban óvatosabban próbálkozzanak vele, mert a sikerélményt könnyekben és vérben mérik ebben a pokoli körforgásban.